Romákat segítenek egyetemre
A Romaversitas Alapítvány elindította komplex középiskolai programját.
Megfogalmazott céljuk, hogy a diákjaiknak mindent megadjanak, amire szükségük van ahhoz, hogy bejussanak az egyetemre: tudást, készségfejlesztést, önbizalmat, odafigyelést.
A program költségeit egyébként önkéntes munkából és pályázati forrásból finanszírozzák. Állítják, van pénzük arra, hogy nagyszerű tanárok tartsanak órákat a diákjaiknak, hogy nyelvtanfolyamot szervezzenek, hogy készségfejlesztő képzéseket biztosítsanak a tanulás-módszertani tréningtől a karriertervezésig, és mentora is van minden diáknak, mégpedig a Romaversitas volt ösztöndíjasai, akik önkéntesként egyengetik a középiskolások útját az egyetem felé.
Az alapítványról
A Romaversitas az első, tehetséges roma fiataloknak szóló komplex képzési program Magyarországon. Húsz éves fennállásunk alatt hozzájárultunk ahhoz, hogy több mint 300 roma diák szerezzen diplomát, és váljon jól felkészült, sikeres szakemberré.
A Romaversitas sokkal több, mint egy képzési intézmény – írják bemutatkozásukban. A Romaversitas egy közösség, ahol a kritikai gondolkodás, a szolidaritás, a közösségi részvétel és az elfogadás a kiindulási alap. A mindennapos tevékenységeinket is áthatják ezek az alapelvek, a programokat együtt tervezzük és együtt valósítjuk meg a diákokkal, például a középiskolás programunkban az egyetemistáink és öregdiákjaink mentorálják a továbbtanulásra készülő roma középiskolásokat.
NLCS
hírek innen, onnan
A Fidesz EP-képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében
A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra...
Brutális döntés előtt a nyugdíjrendszer: jön a Férfiak40, vagy mindent átalakítanak?
Évek óta visszatérő kérdés, ami újra és újra felkorbácsolja a kedélyeket: bevezessék-e a férfiak kedvezményes nyugdíját...
Nagy bejelentést tett a Netflix – jön az új 10 részes sorozat
A Netflix tízrészes sorozatot rendelt be Carley Fortune nagysikerű romantikus regényéből.
Mindenki ezt tartja a hűtőben – pedig mérgező anyag kerülhet miatta az ételbe
Sokan azt hiszik, a hűtőben tárolt étel mindig biztonságos. Pedig nemcsak az számít, mit teszel bele, hanem az is, miben tárolod.
A várandós Nyári Dia gálás fotóira még sokáig emlékezni fogunk, mindenkit elvarázsolt a vörös szőnyegen
Nyári Dia második gyermeke tavasszal érkezik, a csodaszép színésznő viszont úgy döntött, utolsó hetek ide vagy oda, elfogadja a...
A tudósok szerint a macskák segíthetnek áttörést hozni a rákgyógyításban
Nemzetközi kutatás szerint a macskák és az emberek daganatai számos kulcsmutációban megegyeznek.
Uniós csúcs: unalmas technokrata reformokat akartak, helyette Magyarország került a kereszttűzbe
Bár előbbiekért jöttek, végül az Európai Unió csúcstalálkozóját nem a versenyképességi reformok, hanem az Ukrajnának szánt 90...
16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is
Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások...
Három különböző teljesítménnyel a Lexus RZ - 400 lóerő felett a csúcs
A Lexus egyre nagyobb hangsúlyt helyez az elektromos mobilitásra, legfontosabb modellje e téren az RZ. A középkategóriás prémium-SUV...
Nem fogsz leállni velük – ezek a Netflix-minisorozatok beszippantanak
Ezek a Netflix-minisorozatok minden résszel fokozzák a feszültséget és maradandó élményt nyújtanak.
Kőkemény ultimátumot adott Orbán Viktor az uniós csúcson, hiába a tagállamok ellenállása
Az uniós csúcson az energiaválság és az ukrajnai helyzet miatt kiéleződő politikai konfliktusok kerültek előtérbe, különösen a...
A Netflix most javíthatja ki a Stranger Things legnagyobb hibáját
Az animációs előzménysorozat betöltheti a második és harmadik évad közötti hiányzó időszakot.
Sport
Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal
Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.
Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki
A magyar középpályás ismét csapata egyik legjobbja volt.
Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó
Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.
Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve
Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.
Nem elég a kiesés, az UEFA is lesújtott a Fradira, a következő idényre is vonatkozik szankció
Súlyos pénzbüntetést is kapott zöld-fehér klub.
Megvan a BL-negyeddöntők mezőnye, ezeket a meccseket láthatjuk a nyolc között
Komoly rangadók jönnek a nyolc között.
Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett
A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.
Szoboszlai a meccs embere lett a BL-ben, és esélyes arra, hogy megválasszák a forduló legjobbjának
Ismét kiemelkedően futballozott Szoboszlai Dominik.
Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése
A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.
Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával
A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.
A törött karú Galata-játékosnál csapattársa rosszabbul járt, felháborodtak Ekitiké mondatán
Két Galatasaray-futballista is súlyos sérülést szenvedett Liverpoolban.
Kerkez Milos: Ilyet még nem éltem át a Bajnokok Ligájában.
A magyar válogatott játékosa egy nagy álmát is elárulta.
Bulvár
Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról
A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.
Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?
Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.
Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása
A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő
Figyelmeztetést adtak ki a milliók által szedett gyógyszerről, amely hosszú távon több kárt csinál, mint hasznot
Még a leszokás is veszélyes.
Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle
Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.
Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről
A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.
Döntött a bíróság Hernádi Zsoltról, nem érvényesek Magyarországon a horvát ítéletek
Pont került a megfeleltetési eljárás végére.
Egész Amerikát megrázta a barcelonai éjszakában rejtélyes körülmények között eltűnt egyetemista esete
Az egyetlen nyom a fiatal diák később megtalált telefonja.
Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül
Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n
Oroszország százszázalékos teljesít-ményre kapcsolhatta az ukrán határ mellett épülő könnyűvizes reaktorát
Ebben a kialakításban a könnyűvíz egyszerre moderátor és hűtőközeg, ami hatékonyan vezeti el a reaktor magjában keletkező hőt, és biztonságosabb működést tesz lehetővé a legtöbb klasszikus nukleáris reakto
Intim gyantázó vagyok: amit a vendégem lába között láttam, mai napig kísért
Az intim gyantázás sokak számára már teljesen megszokott szépségápolási rutin.
Korlátozzák az üzemanyag-vásárlást: csak ennyi benzint vehetünk
Szlovéniában korlátozzák az üzemanyag vásárlást a "benzinturizmus" miatt.
blogmorzsák
Nagy kakaópor teszt
Ezúttal a 20-22% kakaóvaj tartalmú kakaóporokat vakteszteltük.
A férfiklimax drágább, mint a női?
Főszereplőnk elég laza, és hol cinikus, hol életigenlő, de egy biztos: hosszasabban fárasztó asztaltársaság.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


