Rekordot ért el a magyar lízingpiac
Folytatódik a lízingpiaci növekedés: az első negyedévben 16 százalékkal 147 milliárd forintos nyolcéves csúcsra nőtt a finanszírozott összeg - közölte a Magyar Lízingszövetség.
A lízingpiacon 2018 egészében továbbra is növekedés várható, amiben egyre nagyobb szerepe lehet a lízingkonstrukciók iránt egyre nagyobb keresletet támasztó kis- és középvállalkozásoknak.
A járműpiaci boom és a vállalkozások fokozott beruházási kedve miatt jelentős növekedést ért el a magyar lízingpiac az első negyedévben. Az új kihelyezések meghaladták a 147 milliárd forintot, ami 16 százalékos növekedést jelent éves összevetésben és 2010 óta a legmagasabb érték - közölte a Magyar lízingszövetség. Az első negyedévben folytatódott az évek óta tartó dinamikus növekedés, ami több tényezőnek köszönhető. Az alacsony kamatkörnyezet miatt eleve olcsóbbak lettek a lízingkonstrukciók. Nagyon jelentősen bővül a magyar járműpiac, ezen belül is a személyautópiac. „Örömteli az is, hogy a cégek, ezen belül is a kis- és középvállalkozások beruházási és eszközbeszerzési kedve is fokozódik és a termeléshez szükséges gépek, berendezések egy részét a lízingcégek bevonásával finanszírozzák. A kihelyezett összeg 16 százalékos növekedése egyrészt jelentősen felülmúlja a piaci várakozásokat, ráadásul tavaly is jelentős volt a növekedés, így a magas bázis miatt még figyelemre méltóbb a mostani bővülés” - értékelte az eredményeket Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke.
Kimagasló számok a személyautóktól
A lízingpiac számára a járműfinaszírozás jelenti az egyik legfontosabb pillért, ezen a téren pedig lendületesen indult az év. Az év első három hónapjában 30 százalékkal nőttek az újautó-eladások, a kishaszon-gépjárművek pedig 18 százalékos volt a többlet. Bár az eladások látványosan nőttek, a személyautó- és kisteherautóknál a lízingcégek 37 százalékkal 53,3 milliárd forintra növelték az új kihelyezéseket.
Pfandler Tamás a Lízingszövetség elnökségi tagja kiemelte: „A növekedés kétharmada a vállalkozásokhoz köthető, tehát továbbra is a céges vásárlások a meghatározók”. A flottaszegmensben visszafogottabban, 3 százalékkal 18,7 milliárd forintra nőtt a finanszírozott összeg. Pfandler Tamás ehhez hozzáfűzte, hogy a flottapiacon egy-egy nagyobb tender jelentősen befolyásolja az adatokat, ezen a piacon a Lízingszövetség a tavalyi szint elérését várta, ez pedig teljesült. Azaz stabilan jól teljesít a flottapiac.
A személyautó-eladásokhoz hasonlóan a nagyteherautók és buszok értékesítése is megugrott az idén, 48 százalékos volt az emelkedés. A lízingpiaci kihelyezések ennél alacsonyabb mértékben, de így is jelentősen, 12 százalékkal 44 milliárd forintra emelkedtek. A mezőgazdasági gépeknél a finanszírozott összeg 12 milliárd forintot tett ki az első negyedévben, ez lényegében megegyezik a tavalyi összeggel. A stagnálás ellenére a mezőgazdasági gépek finanszírozása immár 4 éve az egyik legstabilabban teljesítő szegmens.
A gépek és berendezéseknél 18 százalékkal 12,1 milliárd forintra csökkent a kihelyezett összeg, ám ez a volumen így is meghaladja a 2017 előtti években látott szinteket. Az uniós forrásokon alapuló beszerzések és pályázatok, valamint a beruházások felfutása komolyabb bővülést hozhat ezen a részpiacon. A teljes géppiacon belül azonban ki kell emelni az építőipar növekedése miatt szárnyaló építőgép-finanszírozást. A Lízingszövetség tagvállalatai több mint 6 milliárd forintért finanszíroztak építőgépeket, ez pedig duplázást jelent éves összevetésben.
Kiemelt szerepben a kkv-k
A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai kiemelt partnerként kezelik a kis- és középvállalkozásokat, mivel a kkv-szektor szereplőinél egyre nagyobb az igény a forrásokra, különböző finanszírozási konstrukciókra, ezt mutatja többek között, hogy a 2017-es adatok szerint a vállalati hitelezés éves bővülése elérte a 10 százalékot, míg a kis- és középvállalkozásoknál ezt maghaladó, 11,4 százalékos volt a bővülés.
A lízingpiacon még látványosabb a kkv-k szerepe, mind a magyar, mind az európai piacot tekintve. Az európai lízingszövetségeket összefogó Leaseurope adatai szerint a finanszírozott összeget nézve a kis- és középvállalatok aránya növekedett az utóbbi években. A magyar kkv-k számára a támogatások után a lízing a legrelevánsabb finanszírozási forma, az elmúlt 6 hónapban lízinget vettek igénybe a legnagyobb arányban. Az Európai Unióban pedig a hitelkeret-jellegű termékek után a lízingkonstrukciók a legnépszerűbbek.
A lízingszövetségi adatok is alátámasztják a lízingkonstrukciók népszerűségét a kkv-k körében: az idei első negyedévben újonnan kihelyezett több mint 147 milliárd forintos finanszírozott összeg a 75 százalékát, azaz több mint 110 milliárd forintot a kkv-k igényelték. A különböző szegmensek közül a gépek finanszírozásánál 83 százalékos volt a kkv-k aránya, a tehergépkocsik esetében pedig 77 százalékot tett ki. Nyikos Katalin kiemelte, hogy a kkv-k körében többek között azért ilyen népszerűek a lízingkonstrukciók, mert a vállalkozások olcsó, rugalmas és költséghatékony finanszírozási formának tartják. Emellett egyszerűen, gyorsan hozzáférhetőek és a vállalkozások által használt eszközök gyorsabb cseréjét is lehetővé teszik.
Kilátások
„Összességében jól kezdte az idei évet a magyar lízingpiac. A járműfinanszírozás a várakozásokat meghaladó növekedést mutatott és megalapozza a további fejlődést és a kkv-finanszírozásban is jó eredmények születtek. A termelőeszközök esetében a kiugróan jó 2017-es évhez képest további, mérsékelt növekedés várható” - mondta Nyikos Katalin.
A lízingpiaci szereplők rövid és hosszú távú stratégiáját ismertetve azt mondta, hogy a járműfinanszírozás mellett továbbra is erősíteni kell a lízingcégek eszközfinanszírozásban játszott szerepét. Ezzel párhuzamosan pedig a lízingcégek a korábbinál is komolyabb erőforrásokat fordítanak arra, hogy a hazai kis- és középvállalkozások minél szélesebb körben támaszkodjanak a lízingkonstrukciókra a fejlesztések és beszerzések finanszírozásában.
hírek innen, onnan
A csúcsról még látták lefelé jönni, majd nyomtalanul eltűnt a 38 éves nő a Matterhornon
A 38 éves hegymászó rekordot döntött volna.
Videó: Tíz nap után mentettek ki egy nőt a nepáli villámáradás romjai alól
Egy félig betemetett házban találtak rá.
Döbbenetes listát közöltek, Magyarország a végén kullog – erre senki nem számított
Valósággal száguldott Magyarországon az ingatlanok ára az utóbbi években, Budapest kiemelkedett a mezőnyből.
„Zenés Mónika show” - Kivonulással, Tóth Gabi megalázásával, förtelmes polgárpukkasztással indult a Megasztár
A Megasztár máris hozott pár emlékezetes pillanatot.
A jövő hét elején visszatér a nyár, aztán megmutatja a szeptemberi ősz az igazi arcát
Szerdán még akár 36 fokos kánikula is lehet.
A 3 leggyakoribb hiba az orchidea ápolásban, ami miatt soha többé nem hoz új virágot
Az ablakpárkányon díszelgő orchidea az egyik legmegtévesztőbb szobanövény: úgy néz ki, mint egy törékeny egzotikum, valójában viszont...
Baleset, defekt, útfoltozás okoz torlódást – több sztrádán sem sima a vasárnap reggel
Baleset történt az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, Kecskemét elkerülő szakaszán. A 94-es km-nél a belső sávot...
Több mint egymilliárd eurós segítség a gazdáknak
Több mint 1 milliárd eurós (mintegy 363 milliárd forintos) támogatási csomagot biztosít Franciaország azoknak a gazdáknak, akik jelentős...
Egykori élő show-s versenyző lánya is jelentkezett az X-Faktorba, lenyűgözte a mentorokat
Bagosi Alexa még a 2011-es évadban került be a legjobb 12 versenyző közé, most pedig 18 éves lánya próbált szerencsét a...
Példátlan felfedezést tettek a tudósok a Marson
A Mars mélyén húzódó magmarendszer létezése arra utal, hogy a bolygó a tektonikus lemezek hiánya ellenére is komplex geológiai...
Lannert Judit kifakadt a támadásokra, pedig sorra kapja a bírálatokat
Az újabb ellenzéki támadásokra reagált az oktatási miniszter vasárnap, miután napok óta egy 2023-as, manipulált rádiós nyilatkozata...
Drogcsempészek hajóját süllyesztette el az amerikai haditengerészet Ecuadornál
Ez már a negyedik hajó, amit az egyenlítői ország felségvizein küldtek a tenger fenekére.
Sport
Maszkos férfiak támadtak a Fradiváros-ügyről beszámoló szerkesztőre péntek este
Az eset az Elek Gyula Arénában történt, a Ferencváros azonnal reagált a megkeresésünkre.
Szoboszlai megunta a Liverpoolt? Idegen csapat nagymenőjével lépett kapcsolatba
"Szoboszlaival még mindig beszélünk. Azt mondták, hogy még soha nem láttak ehhez hasonlót.”
Összejöhet az álomigazolás: a Premier League sztárja Liverpoolba vágyik
Erre az edzője tett utalást.
Harry Kane klubváltása a címlapon, a Premier League-be hívják a Bayer München sztárját
A bajorok közben minden követ megmozgatnak, hogy megtartsák a német csatárt.
Szokatlan dolog történt az NB I-ben, a jelenet láttán vastapsban törtek ki az emberek
Nem akárhogy indult Dzsudzsák Balázsék mérkőzése szombat este.
Mourinho: „Azt hittem, a Betis játékosa meghalt a kispad előtt”
Zaklatott meccsen kapott ki a Real Madrid péntek este Sevillában.
Kikapott a Real Madrid: a csapat egyik világsztárját kiáltották ki bűnbaknak a Bernabéuban
Tizenhétszer lőttek kapura, de nem született gól.
Sokkal nagyobb a baj, felmérhetetlen következményei vannak a szupersztár bukásának
Egy hét után kiengedték a kórházból.
Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa
Oscar Piastrit megbüntette az FIA, Antonelli mellett két másik pilóta is a rajtrács végére került.
Verseny közben, tragikus balesetben halt meg a rutinos bringás
A szervezők azonnal felfüggesztették a viadalt.
Még Barcelonában is irigykedve néznék azt, ami a Ferencvárosnak összejött
Megtörik az Újpest átka az idény első NB I-es derbijén?
Kellemetlen helyzetbe került Tóth Alex a Bournemouthnál
Remélhetőleg jóra fordul majd a sorsa.
Bulvár
„Az anyósom kicserélte a zárat, amíg nyaraltunk” – Amikor hazaértünk, minden megváltozott
Egy nyaralás után különös meglepetés várta otthon a nőt: anyósa lecserélte a zárat, és ezzel egyértelművé tette, ki érzi magát igazán otthon a házban.
Kegy helyett végrehajtót kapott az éberkómában fekvő Katalin - Magyar Péter minisztereihez kiált segítségért az összetört édesanya
Tizenhárom éve ápolja éber kómás lányát egy magyar édesanya. Katalin most elkezdett magához térni, de a család tragikus helyzetbe került és a kormánytól várnak segítséget.
Percekkel ezelőtt jött a kormány bejelentése: hatalmas dologra készülnek, mindenki csak kapkodja a fejét
Belevágtak.
Furcsa jelenet a Kossuth téri tüntetésen, meglepő vendég gurult be biciklivel és utánfutóval
Furcsa dolog történt a szombati kormányellenes tüntetésen a Kossuth téren.
„Most is Orbán Viktor a miniszterelnök”: Kossuth téri bulira csábítják a baloldalellenes szavazókat
Pártpolitikától mentes rendezvénynek ígérik azt a fideszes médiaszereplők és az előző kormány körül eleddig szerepet vállaló politikusok, influenszerek által szombat estére meghirdetett, Kossuth téri ...
Készülnek a rendszerváltók: látványos bukást idézhetnek elő Orbán Viktor harcostársai
Az EU vezető gazdasági-politikai tagállamában választásra készülnek vasárnap: Szász-Anhaltban leomolhat az első dominó, ami az elemzők szerint újabb „felosztáshoz” vezethet, Európát ugyanis a 2015-ös ...
Kiderült, milyen lesz a 2026-os tél - A Super El Niño olyan időjárást hoz, amire senki sem számított
Kíváncsi vagy, milyen lesz a 2026/2027-es tél? A legújabb Super El Niño adatok sokkoló hóelőrejelzést mutatnak Európára. Mutatjuk, hol várható havazás!
Belehúztak a katonaságnál: már postázzák a behívóleveleket, ellentmondásban a szaktárca
A szövetségi kormány korábbi állításaival szemben a fiatal férfiak 2027 helyett már most postán kapják a behívókat a németeknél, hogy jelenjenek meg kötelező sorkatonai vizsgálaton. A minisztérium ell ...
Gyászol a zenei világ. Ma reggelre örök álomra hunyta a szemét az aranytorkú énekesnő
Elhunyt Cassandra Wilson amerikai dzsesszénekesnő, dalszerző és producer. A különleges, mély hangjáról ismert, kétszeres Grammy-díjas művész 70 éves volt. Wilson otthonában, a Mississippi állambeli Jacksonban, szer
Kapitány István bejelentette, kik kapnak tízmillió forintot
Lehet, hogy ön is köztük van!
Borzalmas tragédia történt
Sokan meghaltak egy bolíviai katonai bázison történt robbanásban.
Megválasztották a világ legszebbjét: a Miss World 24 éves nyertese 110 nőt utasított maga mögé – Fotók
Hatalmas izgalmak közepette ért véget a 2026-os Miss World: 111 ország szépsége közül végül egy 24 éves fiatal nő fejére került a korona.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


