Ezt olvasta már?


Rekordévre számít a magyar filmipar

Az év második felében tovább erősödik a hazai filmgyártás, jelenleg is több nagy költségvetésű magyar és külföldi produkció készül Magyarországon, a közvetlen filmgyártási költések idén várhatóan meghaladják a 100 milliárd forintot - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap kedden az MTI-vel.

A kedden megjelent kormányhatározat szerint a sikeres filmipart szolgáló közvetett támogatásra 7,7 milliárd forint kiegészítő forrás áll rendelkezésre a Filmalap által kezelt letéti számlán a második negyedévre.

A közlemény kiemeli: idén rekordösszegű, 100 milliárd forint feletti forgalom várható a magyarországi filmgyártásban. Ez többek között a hazai filmipar, elsősorban a filmes szakemberek jó hírének, a filmipari infrastruktúrának, az ország építészeti adottságainak és az Európai Bizottság által 2019-ig jóváhagyott magyar filmtámogatási rendszernek köszönhető, amelynek alapja a 25 százalékos közvetett támogatás (filmszakmai adókedvezmény).

"Magyarországon európai szinten kiemelkedően magas a filmipar hozzájárulása a GDP-hez: 2014-ben 0,15 százalék, 2016-ban 0,25 százalék volt, és idén további növekedés várható. Az országnak egyértelműen megéri fenntartani a filmtámogatási rendszert, hiszen minden magyarországi filmes produkciónak nyújtott ezer forintnyi adó-visszatérítés 1248 forintnyi adóbevélt generál, valamint 3240 forinttal növeli a GDP-t" - fogalmaz a kommüniké.

Mint írták, a Filmalap 2013-ban azért hozta létre a letéti számla rendszerét, hogy a közvetett támogatási rendszer egyszerűbbé és átláthatóbbá váljon. A Filmalap által kezelt elkülönített letéti számla a TAO befizetések gyűjtőszámlájaként működik, ahonnan a filmelőállító vagy filmgyártó vállalkozások megkapják a törvény által garantált közvetett támogatási összeget. A kifizetés az NMHH Nemzeti Filmiroda által kiadott hatósági határozat alapján, az NMHH igazolások sorrendisége szerint, a törvény által megszabott módon történik. A letéti számlán lévő összeggel nem a Filmalap gazdálkodik, csupán a letéti számlával kapcsolatos kezelői szerepet tölti be.

"A tendencia egyértelműen mutatja, hogy évről-évre több magyar és nemzetközi produkció készül hazánkban. A piaci felmérésekből kiszámított várható igények alapján a 2017-es évre a közvetett támogatási igényt 33 milliárd forintra becsülték tavaly a szakértők, így ez az összeg szerepel a Filmtörvényhez kapcsolódó kormányrendeletben" - hangsúlyozza a Filmalap. Az éves keret negyedévre bontott összege 8,25 milliárd forint, amelyhez a filmszakmai közvetett támogatások mozgókép törvény szerinti kiegészítő finanszírozására a második negyedévre a kormányhatározat szerint 7,7 milliárd forint a NAV általi kiegészítés.

A kiemelkedő költségvetésű magyar filmek mellett - ezek közé tartozik például az Oscar-díjas Nemes Jeles László Sunset című új alkotása, Herendi Gábor sikersorozatának legújabb darabja, a Valami Amerika 3 és a Liza, a rókatündérrel berobbant Ujj Mészáros Károly X. című krimije - Krzysztof Zanussi ősszel Magyarországon forgatja hazai koprodukcióban készülő Éter című kosztümös filmjét, továbbá több világszerte várva várt nagyszabású film is Magyarországon készül.

Jennifer Lawrence, Jeol Edgarton és Jeremy Irons szereplésével idén hazánkban forgott a Red Sparrow című kém thriller, Jamie Dornannel, Ben Mendelsohnnal és Jamie Foxxszal a Robin Hood, Dakota Fanninggel, Daniel Brühllel és Luke Evansszel az Alienist sorozat, valamint a Keira Knightley főszereplésével készülő életrajzi film a legendás francia írónőről, Colette-ről. A napokban kezdődött meg Mila Kunis és Kate McKinnon főszereplésével a Spy Who Dumped Me című akcióvígjáték forgatása.

Bővebb információ: http://mnf.hu/hu/filmipar/magyarorszagnak-megeri-hollywoodi-produkciokat-az-orszagba-csabitani

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Frissült a radnaimark.hu, Magyar Péter leleplezte, hogy mi történt

Örülök, hogy az Index, az Origo, az ATV és a Blikk gondolkodás nélkül rárepült a mai csalira… - írta a miniszterelnök.

Donald Trump ajánlatott tett Vlagyimir Putyinnak a 80. születésnapján

Donald Trump amerikai elnök közölte orosz hivatali partnerével, hogy a harcok beszüntetése érdekében kész befolyást gyakorolni mind az...

Megtelt tartalommal a radnaimark.hu

A Tisza vezetésének lejáratását beharangozó képből is szarkasztikus videó lett.

Megszólalt a Magyar Nemzeti Levéltár leváltott főigazgatója, méltánytalannak tartja, hogy kirúgták

Szabó Csaba szerint az nem befolyásolta a munkáját, hogy a tagja egy DPK-nak.

Károly király rajongója durván megszegte a protokollt, az uralkodó válaszára senki sem számított

Károly király a napokban egy hivatalos látogatáson vett részt, ahol az egyik jelenlévő finoman szólva nem vette figyelembe a címével...

Arnold Schwarzenegger a Szent István-bazilikánál járt - Kitalálja, milyen járművel érkezett?

Arnold Schwarzenegger újra Budapesten tűnt fel, legutóbb a Szent István-bazilika előtti téren pózolt. A világhírű filmcsillag láthatóan...

"Ez az edzés felér 100 kemóval." - Rubint Réka az Arénában tartott órát, két héttel a műtéte után

Családi munkamegosztásban tartott órát Rubint Réka a Papp László Arénában vasárnap délután. Az X Smart Sport Expo programjában...

Így tárold a málnát és cseresznyét, hogy sokáig frissek maradjanak

Ahhoz, hogy hosszú távon is élvezhessük zamatukat, fontos, hogy megfelelően tároljuk ezeket az érzékeny gyümölcsöket.

Nem csillapodnak a kedélyek Szoboszlai Dominik körül, Kiszel Tünde nagyon kihúzta a gyufát

Újabb internetes hullámra ült fel Kiszel Tünde, aki ezúttal a napok óta a közösségi médiát uraló Szoboszlai Dominik-mémeket gondolta...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Eladását kérte a Liverpool FC csillaga, nem kíváncsi Andoni Iraolára

Jelezte a klubvezetésnek, hogy a nyáron szeretne új csapatot találni.

Szoboszlai Dominik könnyek között tűnt fel Mexikóban

Mexikóváros utcáin kapták lencsevégre a jelenetet.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez

A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.

El kellett takarni valamit a foci vb alatt a stadionokban a közvetítés alatt, kijátszották a szabályt

A világbajnokságon új szabályok léptek életbe, különös módon történik a végrehajtásuk.

0
0

Bulvár

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok

Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.

Megérkezett a NASA riasztása, ijesztő fordulatot vesz a nyár Európa közepén, Magyarországon is

Az El Nino rálépett a gázpedálra, hetekig tartó hőhullám érkezik fölénk.

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét

A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „

Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt

Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.

Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok

Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

0