Politikai vita az életvégi döntésekről
Befejezte az életvégi döntésekről szóló politikai vitát, majd napirend utáni felszólalással zárta munkáját hétfő éjjel az Országgyűlés.
LMP: alapvető emberi jog dönteni saját életünkről és halálunkról
Csárdi Antal, az LMP vezérszónoka arról beszélt: az ember alapvető törekvése, hogy enyhítse szenvedését, ezért veszi számításba az eutanáziát is.
Jelezte, abban nincs vita az ellenzéki és kormánypárti képviselők között, hogy az eutanázia nem lehet bármikor kéznél levő alternatíva. Ugyanakkor az életvégi döntés része az emberi méltóságnak, és tisztelni kell a szenvedő beteg "egyértelmű, megfontolt és tartós szándékát", hogy változtasson állapotán. Ha elfogadjuk, hogy az ember képes és tud felelősséget vállani saját magáért, akkor el kell fogadni azt is, hogy képes dönteni az élete végéről is.
Megjegyezte: Hollandiában, Svájcban, Ausztriában és Németországban is legális az asszisztált öngyilkosság, és ha "komolyan vesszük" az alaptörvénynek az emberi méltóság sérthetetlenségére vonatkozó részét, akkor "kötelesek vagyunk lehetővé tenni az aktív eutanázia szabályozott keretek közötti megjelenését a magyar jogrendszerben" - fogalmazott Csárdi Antal.
Képviselői felszólalások
Bányai Gábor (Fidesz) felszólalásában saját betegségét és halálélményét is felidézve arra figyelmeztetett: ha az Európai Bíróság rákényszeríti Magyarországot az aktív eutanázia engedélyezésére, az Országgyűlés rendkívül súlyos döntést lesz kénytelen meghozni. "Pandóra szelencéjét nyitogatjuk" - fogalmazott, és ha ez a szelence kinyílik, hiába talál ki a jogalkotó bármilyen szabályokat, azokat meg fogják szegni.
Bányai Gábor meglátása szerint, ha meg kell alkotniuk az eutanázia engedélyezéséről szóló jogszabályt, a jogalkotók tettestársak lesznek emberek meggyilkolásában.
Komáromi Zoltán (DK) arról beszélt, hogy az emberi élet mindenáron való védelme nem jelentheti azt, hogy egy ember élete utolsó periódusában szenvedésre legyen ítélve.
A képviselő azt javasolta, hogy az Országgyűlés kezdeményezzen széles körű társadalmi, szakmai vitát a kérdésről, majd írjon ki egy népszavazást.
Előterjesztői zárszó
Miután Dúró Dóra levezető elnök a vitát lezárta, az előterjesztők nevében az elhangzottakra válaszoló Szabó Tímea (Párbeszéd) hangsúlyozta, nem kell attól tartani, hogy az eutanázia üzletté válik. Hangsúlyozta, hogy a nyugat-európai szabályozások rendkívül szigorúak, hogy biztosan megakadályozzák a visszaéléseket.
Kormányzati zárszó
Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára jelezte: a vitát nem a kormány kezdeményezte, a kezdeményezők pedig lezárták azt. Mindannyian, akik végigülték a vitát, érzik, hogy az komoly és tárgyilagos volt, azt kívánta: bárcsak más témákban is hasonló tárgyilagos és higgadt vitára lenne képes az Országgyűlés.
Napirend után
A napirend utáni felszólalások során Földi Judit (DK) arról beszélt, hogy Székesfehérváron is valódi gyermekvédelemre van szükség.
A parlament várhatóan kedd reggel 9 órakor folytatja a munkáját.
MTI
hírek innen, onnan
Vonatgázolás történt Tápiógyörgynél – közleményt adott ki a Katasztrófavédelem
Embert gázolt egy Budapest irányába közlekedő vonat Tápiógyörgy közelében szombat késő este, ami miatt a hatóságoknak is be kellett...
Őrült edzés: nem fogja kitalálni, milyen új mozgásfajta hódít!
Sosem találná ki, mit csinálnak a modern nők edzés közben! A klasszikus szépségápolásnak hivatalosan is befellegzett: rohanó...
A kert talaja ettől válhat egészségesebbé és morzsalékosabbá - a termésen is meglátszhat
Álmodtál már arról, hogy a kerted földje puha, morzsalékos, és csak úgy hemzseg az élettől? Mutatjuk, hogyan segít ebben a komposzt és...
Elon Muské a történelem legdrágább álma
A SpaceX sokak szemében az emberiség jövőjének egyik legfontosabb vállalata. Nem biztos azonban, hogy a részvényesek végül ugyanúgy...
Június 14-én rájuk köszönthet a szerencse: ez a 4 csillagjegy most bőséget vonzhat be az életébe
Négy csillagjegy előtt különleges nap állhat.
Arany János ük-ük-ükunokája elárulta, ezért mondta le a magyar válogatottban való szereplését
A szépséges kosárlabdázó Dubei Debóra családi titkot árult el, erre senki sem számított.
Hatóság: fertőző baktérium miatt hívtak vissza egy szalámit
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a LIDL Magyarország Bt.-vel közösen termékvisszahívást rendelt el egy szalámi...
Egészen megdöbbentő kutatás jelent meg az öregedésről
Egy közel négyezer fős vizsgálat szerint az agy 90 év felett is képes fejlődni.
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Te tudtad ezt? A Feng Shui szerint ez a legjobb szín a konyhába, ami bevonzza a bőséget
A Feng Shui tanítása szerint a konyha az otthon egyik legfontosabb helyisége, hiszen a táplálkozással, a gondoskodással és a bőséggel...
Te lennél határvadász? Megnéztük, mennyit fizet és ki alkalmas erre a munkára
Felelősségteljes munka, nem a klasszikus 8 órás munkarendben.
Különleges együttállás lesz hamarosan: ekkor érdemes az eget figyelni
Különleges csillagászati jelenség szemtanúi lehetünk az elkövetkezendő napokban, ha sötétedés után felnézünk az égboltra.
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak
Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


