Ezt olvasta már?


Persze, hogy emelkednek a kötelező felelősség-biztosítás díjai

Majdnem egymillió autós válthat biztosítást még idén

A 13 piaci szereplőből 12 emelte a jövő évre vonatkozó biztosítási díjait átlag 30 százalékkal, de adnak sok-sok, átláthatatlan kedvezményt is.

A jogszabályban rögzítetteknek megfelelően a piaci szereplők november 1-jén éjfélig közzétették az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjaikat. A 13 piaci szereplő közül 12 társaság új díjat hirdetett meg január elsejétől, egy társaság továbbra is a korábban meghirdetett díjait alkalmazza jövő év elejétől – tájékoztatott a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően a kgfb-piac szereplői november 1-jén éjfélig tehették közzé az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó, jövő év január elsejétől alkalmazandó díjaikat. A társaságok továbbra is nagyon sok, közel 100-féle kedvezmény lehetőségét vonultatják fel a díjak kialakításánál.

A kedvezményrendszerekben kisebb módosulások fellelhetők, de olyan kedvezménytípust, amely gyökeresen különbözne a korábban alkalmazottaktól, nem találni. A biztosítók többségénél továbbra is díjkedvezményt kapnak az e-kommunikációt választók, azok, akik „lemondanak” a biztosítóval történő papír alapú kapcsolattartásról. Van olyan biztosító, amelynél kedvezményt kapnak a nyugdíjasok, a közszolgálati dolgozók, az egyházi alkalmazottak, illetve családtagjaik. Továbbra is igen elterjedt a családosok, mozgássérültek számára nyújtott kedvezmény, illetve az úgynevezett partnerkedvezmények, amelyekkel akkor élhetünk, ha más biztosítással is rendelkezünk az adott társaságnál, illetve egy meghatározott pénzintézet ügyfelei vagy szervezet tagjai vagyunk.

Az őszi „kgfb-kampány” már koránt sem érint annyi autóst, mint 2010 előtt, amikor jogszabály határozta meg, hogy minden gépjármű kgfb-szerződésének évfordulója január 1-je. 2010 óta a szerződéses évforduló a kockázatviselés kezdetének napja. Ahogy cserélődik a gépjárműpark, csökken azon járművek száma, amelyek január 1- jei évfordulós szerződéssel rendelkeznek. Jelenleg az összes szerződés 31,9 százaléka, 1,5 millió szerződés év végi évfordulós, s a magánszemélyek tulajdonában álló – nem flottához tartozó – személygépjárművek esetében ez az arány 31,2 százalék. Vagyis 970 ezer gépjármű-tulajdonos gondolkodhat el, hogy december elsejéig felmondja-e a kgfb-szerződését és egy másik biztosítóval szerződik a jövő évre. A döntés előtt mindenképpen érdemes ellenőriznie a kgfbdíjak alakulását a rövidesen elinduló MABISZ Díjnavigátoron, amely az összes piaci szereplő minden kedvezményét tartalmazza, és üzleti érdektől mentes összehasonlítást nyújt.

Forrás: MABISZ / GazdaságTV / PNL







0
0
0

hírek innen, onnan

Komoly fennakadásokat okozhat a légi közlekedésben a klímaváltozás

Drágábbá, bonyolultabbá, esetenként sokkal veszélyesebbé is teheti a repülést a globális felmelegedés.

Először lőttek fel sikeresen európai hordozórakétát a kontinensről

Az ISAR Aerospace Spectrum nevű rakétája öt műholdat állított pályára Norvégiából.

Páncélkocsival vonult ki a TEK Lajosmizsére, túsztárgyalót és robotkutyát is bevetettek

Páncélkocsi, több rendőrautó és terrorelhárítók lepték el egy lajosmizsei utcát. Egy zavartan viselkedő férfi miatt kellett...

7 európai úti cél, amely szeptemberben még jobb választás lehet, mint nyáron

Kevesebb turista, barátságosabb hőmérséklet és még mindig nyárias tenger: ez a 7 európai úti cél szeptemberben lehet csak igazán...

Közelebb került a béke? Trump közvetítői Putyinnál jártak, most Zelenszkijéknél folytatják

Fontos béketeremtő látogatás – így értékelték Moszkvában az amerikai küldöttséggel folytatott szombati tárgyalást, amelyen Donald...

Tízezrek futnak ma a magyar főváros utcáin

Reggel félmaratont, délután 10 kilométert futnak Budapest utcáin, minden idők legnépesebb magyar futóversenyét bonyolítják le vasárnap.

Nem is volt valójában pontrendszer Ungerék kiválasztásánál az NVHH-pályázaton

Ezt a tiszás parlamenti alelnök egy interjúban árulta el, a Tisza-frakció korábban ennek az ellenkezőjét mondta.

„Még egy ilyen, és szankciók lesznek” – mondta Magyar Péternek az Országgyűlés tiszás alelnöke, miután elvette tőle a szót

Hallerné Nagy Anikó egy interjúban idézte fel, mi történt azután, hogy egyszer megvonta a szót a miniszterelnöktől a parlamenti ülésen....

Krausz Gábort kitiltották Amerikából: kellemetlen volt az incidens, ami történt

Krausz Gábor egy életre Amerikába költözött volna, de még mielőtt betehette volna a lábát az országba, több évre kitiltották.

Sématerápia, mindfulness, autogén tréning: mikor melyik módszer lehet hasznos?

A mentális egészség megőrzésére és a lelki nehézségek kezelésére ma már számos pszichológiai módszer áll rendelkezésre. A...

Egy kis keletnémet tartományon a világ szeme: indul a szavazás Szász-Anhaltban

A voksolás az előrejelzések szerint a szélsőjobboldali AfD fölényes győzelmét hozhatja.

Az ideiglenes házelnök sokáig hezitált Ligeti és Unger között, Magyar Péter pedig vallomást tett neki

Hallerné Nagy Anikó a kormányfő kiszólását – az uniós pénzek hazahozatala „férfimunka volt” – szerencsétlennek nevezte, de nem...

0

Sport

Maszkos férfiak támadtak a Fradiváros-ügyről beszámoló szerkesztőre péntek este

Az eset az Elek Gyula Arénában történt, a Ferencváros azonnal reagált a megkeresésünkre.

Szoboszlai megunta a Liverpoolt? Idegen csapat nagymenőjével lépett kapcsolatba

"Szoboszlaival még mindig beszélünk. Azt mondták, hogy még soha nem láttak ehhez hasonlót.”

Harry Kane klubváltása a címlapon, a Premier League-be hívják a Bayer München sztárját

A bajorok közben minden követ megmozgatnak, hogy megtartsák a német csatárt.

Szokatlan dolog történt az NB I-ben, a jelenet láttán vastapsban törtek ki az emberek

Nem akárhogy indult Dzsudzsák Balázsék mérkőzése szombat este.

Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa

Oscar Piastrit megbüntette az FIA, Antonelli mellett két másik pilóta is a rajtrács végére került. 

0
0

Bulvár

„Az anyósom kicserélte a zárat, amíg nyaraltunk” – Amikor hazaértünk, minden megváltozott

Egy nyaralás után különös meglepetés várta otthon a nőt: anyósa lecserélte a zárat, és ezzel egyértelművé tette, ki érzi magát igazán otthon a házban.

Kegy helyett végrehajtót kapott az éberkómában fekvő Katalin - Magyar Péter minisztereihez kiált segítségért az összetört édesanya

Tizenhárom éve ápolja éber kómás lányát egy magyar édesanya. Katalin most elkezdett magához térni, de a család tragikus helyzetbe került és a kormánytól várnak segítséget.

Készülnek a rendszerváltók: látványos bukást idézhetnek elő Orbán Viktor harcostársai

Az EU vezető gazdasági-politikai tagállamában választásra készülnek vasárnap: Szász-Anhaltban leomolhat az első dominó, ami az elemzők szerint újabb „felosztáshoz” vezethet, Európát ugyanis a 2015-ös ...

Furcsa jelenet a Kossuth téri tüntetésen, meglepő vendég gurult be biciklivel és utánfutóval

Furcsa dolog történt a szombati kormányellenes tüntetésen a Kossuth téren.

„Most is Orbán Viktor a miniszterelnök”: Kossuth téri bulira csábítják a baloldalellenes szavazókat

Pártpolitikától mentes rendezvénynek ígérik azt a fideszes médiaszereplők és az előző kormány körül eleddig szerepet vállaló politikusok, influenszerek által szombat estére meghirdetett, Kossuth téri ...

Kiderült, milyen lesz a 2026-os tél - A Super El Niño olyan időjárást hoz, amire senki sem számított

Kíváncsi vagy, milyen lesz a 2026/2027-es tél? A legújabb Super El Niño adatok sokkoló hóelőrejelzést mutatnak Európára. Mutatjuk, hol várható havazás!

Belehúztak a katonaságnál: már postázzák a behívóleveleket, ellentmondásban a szaktárca

A szövetségi kormány korábbi állításaival szemben a fiatal férfiak 2027 helyett már most postán kapják a behívókat a németeknél, hogy jelenjenek meg kötelező sorkatonai vizsgálaton. A minisztérium ell ...

Gyászol a zenei világ. Ma reggelre örök álomra hunyta a szemét az aranytorkú énekesnő

Elhunyt Cassandra Wilson amerikai dzsesszénekesnő, dalszerző és producer. A különleges, mély hangjáról ismert, kétszeres Grammy-díjas művész 70 éves volt. Wilson otthonában, a Mississippi állambeli Jacksonban, szer

Borzalmas tragédia történt

Sokan meghaltak egy bolíviai katonai bázison történt robbanásban.

Megválasztották a világ legszebbjét: a Miss World 24 éves nyertese 110 nőt utasított maga mögé – Fotók

Hatalmas izgalmak közepette ért véget a 2026-os Miss World: 111 ország szépsége közül végül egy 24 éves fiatal nő fejére került a korona.

0