Pénzügyi kisokos nyaraláshoz
Már nemcsak a higanyszál, a naptár szerint is itt a nyár, indul tehát az utazási főszezon. Egy igazi nyaraláson kilépünk a mindennapi rutinból: tovább alszunk, szórakoztató programokra cseréljük a munkát, más főztjét esszük, iroda helyett strandon hűsölünk.
A család és a bőröndök után ezért nem árt a pénzügyeinket is felkészíteni a vakációra. A CIB Bank szakértői összegyűjtöttek néhány hasznos tanácsot a külföldre készülőknek, melyekre érdemes figyelni.
Mennyi készpénzt vigyünk magunkkal?
Akinek nem a Balaton a Riviéra, az nagy valószínűséggel a horvát, a görög, az olasz vagy a spanyol tengerpartot veszi célba, a focirajongók pedig meg se állnak Oroszországig. Mindegyik esetben érdemes előzetesen csak annyi készpénzt váltanunk, amennyit biztosan el is költünk majd. A túl sok bankóval felesleges kockázatot vállalunk, itthon pedig nem sok mindent tudunk kezdeni a megmaradt rubellel vagy kunával. Hogy mennyi készpénzre lesz majd szükségünk, az függ az utazás jellegétől és a tervezett programoktól, és méginkább az adott ország fizetési szokásaitól. Ezért érdemes szánni erre egy kis időt, és előzetesen tájékozódni. Oroszországban például a piacokon, a kisebb forgalmú üzletekben, a büfékben és a taxikban egyaránt szükségünk lehet készpénzre, ezt azonban nem feltétlenül kell magunkkal vinnünk. A CIB Bank ügyfeleként CIB Visa Inspire kártyánkkal díjmentesen vehetünk fel pénzt az Intesa Sanpaolo logóval ellátott külföldi ATM-ekből. Ez a lehetőség Oroszországon kívül további tíz országban adott, ezekben közel 10 ezer készpénzkiadó automata áll a rendelkezésünkre.
Miért ne felejtsük otthon a bankkártyát? Anglia, Írország, Egyesült Államok – tavaly itt használták a legtöbbet bankkártyájukat a CIB Bank ügyfelei. A benzinkutakon, az éttermekben, a nagyobb üzletekben, a szállodákban és a múzeumokban külföldön is gond nélkül és díjmentesen fizethetünk bankkártyával. A lehetőséget pedig a statisztika alapján ki is használjuk – a CIB adatai szerint külföldön a kártyás vásárlások száma messze túlszárnyalta a készpénzfelvételt. Tavaly augusztusban használták a bank ügyfelei a legtöbbször a plasztikokat, ekkor 7%-ot ugrott a CIB-es kártyatranzakciók száma az átlaghoz képest, ami a karácsonyi forgalommal vetekszik. De a bankkártya ma már nemcsak egy kényelmes fizetőeszköz, hanem biztosíték is a számla rendezésének elmulasztására vagy egy véletlen károkozásra, ezért kötelezően kérhetik például szállásfoglaláskor vagy autóbérléskor.
Ilyen esetekben előfordulhat, hogy csak dombornyomott bankkártyát vagy kizárólag hitelkártyát fogad el az adott szolgáltató – erről érdemes előre tájékozódni. Országonként eltérő az érintéses fizetés értékhatára: ezért előfordulhat, hogy külföldön már egy kisebb összegű vásárlásnál is szükségünk lesz a PIN kód megadására. Az itthon beállított vásárlási limit is kevésnek bizonyulhat, ha aktívan használjuk a kártyát. A CIB Bank mobilalkalmazásban a korlátok bármikor egyszerűen módosíthatóak, így akkor sincs gond, ha strandpapucsban a kasszánál állva derül ki a probléma. Ha új a bankkártyánk, indulás előtt mindenképpen aktiváljuk, ha pedig régi, ellenőrizzük az érvényességét, nehogy a nyaralós napokra essen a lejárat dátuma.
A bankkártyához kapcsolódó biztonsági óvintézkedéseket természetesen külföldön is ugyanúgy be kell tartanunk, ha el akarjuk kerülni a jogosulatlan használatot. Mentsük el bankunk telefonszámát arra az esetre, ha azonnal le kell tiltatni az eltűnt kártyát.
Hogyan készüljünk fel a váratlan helyzetekre?
Ne csak a kellemes meglepetésekre készüljünk. Az utasbiztosítás költsége elhanyagolható egy esetleges külföldi kórházi kezelés számlájához képest. Járjunk utána, hogy meglévő kártyánkhoz tartozik-e biztosítás. A CIB kártyás ügyfeleinek 15%-a rendelkezik a Mastercard Gold bankkártyájának köszönhetően díjmentes utazási védelemmel a világ 186 országában. Az ügyfelek további 15%-a standard lakossági bankkártyája mellé aktiválta a biztosítást – tavaly a nyári hónapokban kétszerannyian igényelték a szolgáltatást, mint az év többi részében. Ha extrém kalandokat is tervezünk, vagy költséges felszereléssel vágunk neki az útnak, akkor speciális biztosításra is szükségünk lehet. Ezért mindig legyünk tisztában azzal, pontosan mire nyújt fedezetet a megkötött szerződés.
Ki fizeti otthon a csekkeket, amíg mi nyaralunk?
Pénzügyeinket távollétünk alatt sem kell szabadságolni: a banki mobilalkalmazások segítségével bárhonnan hozzáférhetünk számlánkhoz, átutalhatunk, kifizethetjük hitelkártya tartozásunkat vagy feltölthetjük telefonunk egyenlegét. A CIB Bank mobilalkalmazásban az okos értesítések bekapcsolásával a nyaralás alatt is tudni fogunk minden számlamozgásról. Az alkalmazást még az indulás előtt töltsük le, végezzük el benne a regisztrációt, és próbáljuk ki az egyes funkciókat. Ha a nyaraláson is kézben tartjuk a pénzügyeket, akkor hazatérve sem fogadnak majd minket kifizetetlen csekkek és felszólítások.
hírek innen, onnan
A csúcsról még látták lefelé jönni, majd nyomtalanul eltűnt a 38 éves nő a Matterhornon
A 38 éves hegymászó rekordot döntött volna.
Videó: Tíz nap után mentettek ki egy nőt a nepáli villámáradás romjai alól
Egy félig betemetett házban találtak rá.
Döbbenetes listát közöltek, Magyarország a végén kullog – erre senki nem számított
Valósággal száguldott Magyarországon az ingatlanok ára az utóbbi években, Budapest kiemelkedett a mezőnyből.
„Zenés Mónika show” - Kivonulással, Tóth Gabi megalázásával, förtelmes polgárpukkasztással indult a Megasztár
A Megasztár máris hozott pár emlékezetes pillanatot.
A jövő hét elején visszatér a nyár, aztán megmutatja a szeptemberi ősz az igazi arcát
Szerdán még akár 36 fokos kánikula is lehet.
A 3 leggyakoribb hiba az orchidea ápolásban, ami miatt soha többé nem hoz új virágot
Az ablakpárkányon díszelgő orchidea az egyik legmegtévesztőbb szobanövény: úgy néz ki, mint egy törékeny egzotikum, valójában viszont...
Baleset, defekt, útfoltozás okoz torlódást – több sztrádán sem sima a vasárnap reggel
Baleset történt az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, Kecskemét elkerülő szakaszán. A 94-es km-nél a belső sávot...
Több mint egymilliárd eurós segítség a gazdáknak
Több mint 1 milliárd eurós (mintegy 363 milliárd forintos) támogatási csomagot biztosít Franciaország azoknak a gazdáknak, akik jelentős...
Egykori élő show-s versenyző lánya is jelentkezett az X-Faktorba, lenyűgözte a mentorokat
Bagosi Alexa még a 2011-es évadban került be a legjobb 12 versenyző közé, most pedig 18 éves lánya próbált szerencsét a...
Példátlan felfedezést tettek a tudósok a Marson
A Mars mélyén húzódó magmarendszer létezése arra utal, hogy a bolygó a tektonikus lemezek hiánya ellenére is komplex geológiai...
Lannert Judit kifakadt a támadásokra, pedig sorra kapja a bírálatokat
Az újabb ellenzéki támadásokra reagált az oktatási miniszter vasárnap, miután napok óta egy 2023-as, manipulált rádiós nyilatkozata...
Drogcsempészek hajóját süllyesztette el az amerikai haditengerészet Ecuadornál
Ez már a negyedik hajó, amit az egyenlítői ország felségvizein küldtek a tenger fenekére.
Sport
Maszkos férfiak támadtak a Fradiváros-ügyről beszámoló szerkesztőre péntek este
Az eset az Elek Gyula Arénában történt, a Ferencváros azonnal reagált a megkeresésünkre.
Szoboszlai megunta a Liverpoolt? Idegen csapat nagymenőjével lépett kapcsolatba
"Szoboszlaival még mindig beszélünk. Azt mondták, hogy még soha nem láttak ehhez hasonlót.”
Összejöhet az álomigazolás: a Premier League sztárja Liverpoolba vágyik
Erre az edzője tett utalást.
Harry Kane klubváltása a címlapon, a Premier League-be hívják a Bayer München sztárját
A bajorok közben minden követ megmozgatnak, hogy megtartsák a német csatárt.
Szokatlan dolog történt az NB I-ben, a jelenet láttán vastapsban törtek ki az emberek
Nem akárhogy indult Dzsudzsák Balázsék mérkőzése szombat este.
Mourinho: „Azt hittem, a Betis játékosa meghalt a kispad előtt”
Zaklatott meccsen kapott ki a Real Madrid péntek este Sevillában.
Kikapott a Real Madrid: a csapat egyik világsztárját kiáltották ki bűnbaknak a Bernabéuban
Tizenhétszer lőttek kapura, de nem született gól.
Sokkal nagyobb a baj, felmérhetetlen következményei vannak a szupersztár bukásának
Egy hét után kiengedték a kórházból.
Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa
Oscar Piastrit megbüntette az FIA, Antonelli mellett két másik pilóta is a rajtrács végére került.
Verseny közben, tragikus balesetben halt meg a rutinos bringás
A szervezők azonnal felfüggesztették a viadalt.
Még Barcelonában is irigykedve néznék azt, ami a Ferencvárosnak összejött
Megtörik az Újpest átka az idény első NB I-es derbijén?
Kellemetlen helyzetbe került Tóth Alex a Bournemouthnál
Remélhetőleg jóra fordul majd a sorsa.
Bulvár
„Az anyósom kicserélte a zárat, amíg nyaraltunk” – Amikor hazaértünk, minden megváltozott
Egy nyaralás után különös meglepetés várta otthon a nőt: anyósa lecserélte a zárat, és ezzel egyértelművé tette, ki érzi magát igazán otthon a házban.
Kegy helyett végrehajtót kapott az éberkómában fekvő Katalin - Magyar Péter minisztereihez kiált segítségért az összetört édesanya
Tizenhárom éve ápolja éber kómás lányát egy magyar édesanya. Katalin most elkezdett magához térni, de a család tragikus helyzetbe került és a kormánytól várnak segítséget.
Percekkel ezelőtt jött a kormány bejelentése: hatalmas dologra készülnek, mindenki csak kapkodja a fejét
Belevágtak.
Furcsa jelenet a Kossuth téri tüntetésen, meglepő vendég gurult be biciklivel és utánfutóval
Furcsa dolog történt a szombati kormányellenes tüntetésen a Kossuth téren.
„Most is Orbán Viktor a miniszterelnök”: Kossuth téri bulira csábítják a baloldalellenes szavazókat
Pártpolitikától mentes rendezvénynek ígérik azt a fideszes médiaszereplők és az előző kormány körül eleddig szerepet vállaló politikusok, influenszerek által szombat estére meghirdetett, Kossuth téri ...
Készülnek a rendszerváltók: látványos bukást idézhetnek elő Orbán Viktor harcostársai
Az EU vezető gazdasági-politikai tagállamában választásra készülnek vasárnap: Szász-Anhaltban leomolhat az első dominó, ami az elemzők szerint újabb „felosztáshoz” vezethet, Európát ugyanis a 2015-ös ...
Kiderült, milyen lesz a 2026-os tél - A Super El Niño olyan időjárást hoz, amire senki sem számított
Kíváncsi vagy, milyen lesz a 2026/2027-es tél? A legújabb Super El Niño adatok sokkoló hóelőrejelzést mutatnak Európára. Mutatjuk, hol várható havazás!
Belehúztak a katonaságnál: már postázzák a behívóleveleket, ellentmondásban a szaktárca
A szövetségi kormány korábbi állításaival szemben a fiatal férfiak 2027 helyett már most postán kapják a behívókat a németeknél, hogy jelenjenek meg kötelező sorkatonai vizsgálaton. A minisztérium ell ...
Gyászol a zenei világ. Ma reggelre örök álomra hunyta a szemét az aranytorkú énekesnő
Elhunyt Cassandra Wilson amerikai dzsesszénekesnő, dalszerző és producer. A különleges, mély hangjáról ismert, kétszeres Grammy-díjas művész 70 éves volt. Wilson otthonában, a Mississippi állambeli Jacksonban, szer
Kapitány István bejelentette, kik kapnak tízmillió forintot
Lehet, hogy ön is köztük van!
Borzalmas tragédia történt
Sokan meghaltak egy bolíviai katonai bázison történt robbanásban.
Megválasztották a világ legszebbjét: a Miss World 24 éves nyertese 110 nőt utasított maga mögé – Fotók
Hatalmas izgalmak közepette ért véget a 2026-os Miss World: 111 ország szépsége közül végül egy 24 éves fiatal nő fejére került a korona.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


