Ezt olvasta már?


Péntektől ismét várja a nézőket a Békéscsabai Jókai Színház

Pénteken nyitja meg újra kapuit a Békéscsabai Jókai Színház. A nagyszínpadon Murray Schisgal Szerelem, ó! című vígjátékát, az Ibsen-udvaron Csikós Attila Két összeillő ember című zenés darabját játsszák az újranyitást követő első napokban - tájékoztatta Seregi Zoltán igazgató szerdán az MTI-t.

Elmondta, hogy júliusban az Ibsen-udvaron James Waller regényének színpadi változatát, A szív hídjait is műsorra tűzik. Július közepétől tíz napon át esténként ingyenes előadásokat, irodalmi esteket és zenei programokat tartanak. Ezzel szeretnének kedveskedni a nézőknek a 98 napos veszélyhelyzet után - fogalmazott.

A színészek már próbálják Wass Albert Tizenhárom almafa című játékát, valamint Koltay Gergely, Szűcs István és a Kormorán A Megfeszített című rockoperáját. Előbbi bemutatója augusztus 12-én a kamaraszínházban, utóbbié - az eredetileg tervezett május helyett - szeptember 12-én lesz. A rockoperát augusztus 19-én a Szarvasi Vízi Színházban már láthatja a közönség.

Szeptemberben a Rigócsőr királyfi bérletes előadásait pótolják, csakúgy, mint a Lázár Ervin Programban elmaradt iskolásoknak szóló előadásokat. Így Krúdy Gyula A vörös postakocsi című színjátékát - amelyben sok vendégszínész lett volna - leszámítva be tudják pótolni a veszélyhelyzet alatt elmaradt előadásokat, és az új szezon is hiánytalanul lebonyolítható - emelte ki Seregi Zoltán.

Hozzátette: a színház valamennyi előadáson maszkot és kézfertőtlenítőt biztosít a nézőknek.

Nyáron a My Fair Lady Egerben, az Agria Nyári Játékokon, a Szarvasi Vízi Színházban és a Gyulai Várszínházban vendégszerepel. Szarvason az idén is játsszák a Monte Cristo grófját.

A következő évad Seregi Zoltán szavai szerint a nemzeti összetartozás évada lesz, amelyet a trianoni békadiktátum századik évfordulója ihletett, így a darabok nagy része valamilyen formában érinti majd ezt a történelmi tragédiát.

Az új évad egyik első bemutatója Ábrahám Pál, Földes Imre és Harmath Imre Viktória című operettje lesz, amelynek olvasópróbáját kedden megtartották, a bérleten kívüli előadást a tervek szerint szeptemberben mutatják be Seregi Zoltán rendezésében. A darab arról szól, hogyan győzi le az igaz szerelem a háborút, a fogolytáborokat, az országhatárokat, sőt még az egymástól távol töltött éveket is.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Kökény Lali élete első koncertszezonjára készül: kilépett édesapja árnyékából a Megasztár egykori versenyzője – videó

Első koncertszezonjára készül Kökény Attila fia, Lali, a Megasztár egykori versenyzője és korábbi versenytársa, Bíró Csongor. A két...

Durva K.O. a vb-n: A történelmi gól csak arra volt jó, hogy felhergelje a németeket - videó

A világbajnokság E-csoportjában az abszolút újonc Curacao 0-1 után még egyenlített, de utána kapott még hat gólt Németországtól.

„Bérelj gyereket a strandoláshoz.” – új szabályok borzolják a kedélyeket a nyaralóparadicsomban

Szigorú rendelettel sokkolták a turistákat Szardínián: drasztikusan korlátozták a látogatók számát, megtiltották felnőttek számára a...

Krugman nekiment Musknak, piramisjátékhoz hasonlította a SpaceX-et

Élesen bírálta Elon Muskot és a frissen tőzsdére lépett SpaceX-et Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász. Krugman szerint a világ első...

Meglepetésnek indult, kiütés lett a vége: a németek hetet vágtak az újonc Curacaónak

Vb-n legutóbb a 2014-es brazil válogatott futott bele ekkora pofonba a Nationalelf ellen.

A Pécs lakosságú miniállam meglepetésre gólt rúgott a foci-vb-n, de így is nagy verést kapott

Németország a vb eddigi legnagyobb arányú győzelmet aratta, de Curacao így is történelmet írt.

A skót drukkerek eddig a futball-vb győztesei

Elképesztő hangulatot teremtettek.

Frissült a radnaimark.hu, Magyar Péter leleplezte, hogy mi történt

Örülök, hogy az Index, az Origo, az ATV és a Blikk gondolkodás nélkül rárepült a mai csalira… - írta a miniszterelnök.

Donald Trump ajánlatott tett Vlagyimir Putyinnak a 80. születésnapján

Donald Trump amerikai elnök közölte orosz hivatali partnerével, hogy a harcok beszüntetése érdekében kész befolyást gyakorolni mind az...

Megtelt tartalommal a radnaimark.hu

A Tisza vezetésének lejáratását beharangozó képből is szarkasztikus videó lett.

Megszólalt a Magyar Nemzeti Levéltár leváltott főigazgatója, méltánytalannak tartja, hogy kirúgták

Szabó Csaba szerint az nem befolyásolta a munkáját, hogy a tagja egy DPK-nak.

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Eladását kérte a Liverpool FC csillaga, nem kíváncsi Andoni Iraolára

Jelezte a klubvezetésnek, hogy a nyáron szeretne új csapatot találni.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Szoboszlai Dominik könnyek között tűnt fel Mexikóban

Mexikóváros utcáin kapták lencsevégre a jelenetet.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez

A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.

El kellett takarni valamit a foci vb alatt a stadionokban a közvetítés alatt, kijátszották a szabályt

A világbajnokságon új szabályok léptek életbe, különös módon történik a végrehajtásuk.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

0
0

Bulvár

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok

Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.

Megérkezett a NASA riasztása, ijesztő fordulatot vesz a nyár Európa közepén, Magyarországon is

Az El Nino rálépett a gázpedálra, hetekig tartó hőhullám érkezik fölénk.

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét

A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „

Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt

Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.

Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok

Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

0