Ezt olvasta már?


Péntekig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe

Pénteken lejár a jelentkezési határidő a felsőoktatási intézményekbe, e napon a fővárosban két postán meghosszabbított nyitva tartással várják az ügyfeleket. Ezen a napon jár le az érettségire jelentkezés módosított határideje, a diákok a május-júniusi vizsgaidőszakra eddig adhatják be kérelmüket.

A jelentkezési technikában, az eljárási rendben az előző évekhez viszonyítva jelentős változás nincs, ugyanakkor a hallgatókkal szemben támasztott minőségi követelmények erősítését jelenti az, hogy 2012-ben már 240 pont a jogszabályi minimum, ez alatt senkit nem lehet felvenni alapképzésre, egységes, osztatlan képzésre. További fontos változás, hogy az emelt szintű érettségiért ez évtől 50 többletpontot lehet szerezni, és a többletpontok maximuma 100 pont lesz. A mesterképzések esetében továbbra is a felsőoktatási intézmények határozzák meg a pontozási rendszert, a felvételi követelményeket, ott az egyedüli megkötés az, hogy a 100 pontos rendszert kell alkalmazni.

A felvételi eljárás alapdíja 9000 forint. Ezért három képzés megjelölésére van lehetőség. Minden egyes további jelentkezési helyért 2000 forint kiegészítő díjat kell fizetni.

Azok a jelentkezők, akik a jelentkezési lapjukhoz csatolva megfelelő dokumentummal igazolják hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetüket, és ezen a jogcímen többletpontra jogosultak, kedvezményben részesülhetnek a felvételi eljárás alapdíjának megfizetése során. A hátrányos helyzetűek az alapdíj összegéből 50, a halmozottan hátrányosak 100 százalékos kedvezményt kapnak.

A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint az egyik legfontosabb változás az, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény elfogadásával három finanszírozási formában (állami ösztöndíjas, állami részösztöndíjas, önköltséges) lehet a tanulmányokat folytatni 2012 szeptemberétől. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen közszolgálati ösztöndíjas és önköltséges forma létezik.

Az oktatásért felelős miniszter korábban meghatározta, hogy képzési területenként az egyes felsőoktatási intézmények hány állami ösztöndíjas hallgatót vehetnek fel. A miniszteri döntés végrehajtásaként az egyetemeknek és főiskoláknak újra kellett gondolniuk, hogy milyen szakokat indítanak, indíthatnak állami ösztöndíjas (korábbi nevén államilag támogatott) formában. Ennek megfelelően a felvételi tájékoztató kiadványokban meghirdetett képzések egy részét törölték.

A jogi képzési területen az egységes, osztatlan jogászképzés állami ösztöndíjas formában csak az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen indulhat, tehát a többi képzési helyen csak önköltséges formában indul a szak.

A közigazgatási, rendészeti és katonai képzési területen az igazgatásszervező és a nemzetközi igazgatás alapképzési szakok nem indulhatnak állami ösztöndíjas formában. Az igazgatásszervező szak közszolgálati ösztöndíjas formában indul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

A gazdaságtudományok területén csak az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, a közszolgálati és a nemzetközi gazdálkodás alapképzési szakok indulnak állami ösztöndíjas formában.

A társadalomtudomány képzési területen elsősorban a szociális munka, a szociálpedagógia, az informatikus könyvtáros, a kulturális antropológia és a szociológia alapképzési szakok indulhatnak - az egyéb, ide tartozó szakok speciális esetekben, kis létszámban - állami ösztöndíjas formában. A magán főiskolák nem indíthatnak állami ösztöndíjas képzést sem alapképzésben, sem egységes, osztatlan képzésben, sem felsőfokú szakképzésben.

A felvételi tájékoztató kiadványok megjelenése után néhány új alapképzési szak, egységes, osztatlan képzés és mesterképzési szak, illetve felsőfokú szakképzés indítására kaptak lehetőséget a felsőoktatási intézmények. Ezekről a felv.hu oldalon lehet tájékozódni.

Február 24-én a Budapest 62 posta (Teréz krt. 51., Nyugati pályaudvar), illetve a Budapest 114 - Mammut posta (Lövőház u. 1-5. - Mammut Bevásárlóközpont) egyaránt 22 óráig tart nyitva.

A többi postai szolgáltató hely változatlan rend szerint fogadja az ügyfeleket - áll a közleményben, amelyben kitértek arra is, hogy valamennyi posta "a forgalom folyamatos figyelemmel követésével, szükség esetén a szolgálat átszervezésével bonyolítja le a jelentkező forgalmat" - közölte korábban a Magyar Posta.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Éveken át volt elsőszámú híradós, majd eltűnt a képernyőről: 68 évesen ezt mondta a visszatérésről

Az utóbbi időben újra és újra felmerül Gajdos Tamás neve, amikor a TV2 új hírműsora kerül szóba, ezt mondta róla a tévés.

Konzorciumi indulás, közbeszerzési kartell, ajánlatok összehangolása versenyeztetési eljárásban: Rejtett kockázatok, súlyos következmények – II. rész

Milyen lehetséges kockázatokkal és szankciókkal jár a versenyeztetési eljárásokon való összejátszás, és mit tehetnek a cégek a...

A 100 éves színész szerint ez az egy szokás lehet a hosszú élet titka

Dick Van Dyke 100 évesen is aktív életet él. A színész szerint a hosszú élet egyik titka, hogy nem hordoz haragot. Több nagy kutatás is...

Két közkedvelt hazai előadó is fellép ma este Jason Derulo előtt

Már csak órák választják el a rajongókat Jason Derulo budapesti koncertjétől: a többszörös platinalemezes világsztár 2026. június...

Új korszak a mentőknél? Négy pontban kér változást a dolgozói szakszervezet

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége szerint a váltás esélyt teremthet arra, hogy a korábbi konfliktusos viszonyt érdemi párbeszéd,...

Motoros rendőröknek hajtott egy ámokfutó Budapesten

Később egy rendőrautónak is nekitolatott.

Visszatér a legendás kabrió Ikarus, több nosztalgiajárat is indul Budapesten júniusban

A BKK júniusban is folytatja a nosztalgiaszezont, melynek egyik fénypontja a különleges, nyitott tetejű Ikarus busz visszatérése. A...

Stresszreakciók és személyiségek – Te melyik vagy?

Egy adott stresszre többféle válasz létezik, ahogy mi magunk is többfélék vagyunk, és ahány embertípus, annyiféleképpen reagálunk a...

Neked is megvannak ezek a szokásaid? Fogadjunk, hogy rosszul alszol. – Így javíthatsz az alvásminőségen.

Az alvásminőség fontossága nem megkérdőjelezhető: ha kialvatlanok vagyunk, idővel egyre nehezebben funkcionálunk. Gondolnánk, hogy az...

Ezek a túlzott stressz testi tünetei – Te se vedd félvállról.

Bár a stresszt a mentális kimerültséggel kötjük össze, korántsem csak a fejünkben érezzük a bajt. Íme a stressz testi tünetei, melyek...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

0
0

Bulvár

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok

Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

Apró tárgy a wifi router tetején, és óriási különbség a netben – Ennyit számít a dolog

A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

blogmorzsák

A ripsdorfi Keresztelő János templom

Azt biztosan tudjuk, hogy 1536-ban már állt, a jól felismerhető gótikus jegyek pedig nem engedik a XIV. századnál korábbra datálni.

Interjú a NunSlaugher énekesével

"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

0