Ezt olvasta már?

Több városban még mindig magas az ózonkoncentráció

Továbbra is több városban magas a levegő ózonkoncentrációja.

0

Öt helyen képviselőt és polgármestereket választottak, a függetlenek nyertek

Mindenhol független jelölt nyert a vasárnapi időközi önkormányzati választásokon

A Baranya megyei Alsószentmártonban Balogh Miklóst (független) választották meg a település élére. A község tavaly októberben megválasztott független polgármestere, Budai László februárban lemondott tisztségéről.


hirdetés

 

Hajdúszoboszlón időközi önkormányzati választást kellett tartani a 8-as számú egyéni választókerületben (EVK), a 2019-ben győztes Török Péter Endre, a Fidesz-KDNP-Hajdúszoboszlói Gazdakör-MI Hajdúszoboszlóért jelöltje ugyanis január 16-án lemondott a mandátumáról - írja a Debreciner.

Jónás Kálmán független, volt jobbikos jelölt az érvényes szavazatok 47 százalékát (350 szavazatot) megszerezve jelentős különbséggel nyerte meg a választást.

A második helyre befutó Nagy Balázs (Fidesz-KDNP-Hajdúszoboszlói Gazdakör-MI Hajdúszoboszlóért) 36,5 százalékot (272 szavazatot), a harmadik helyen végzett, az MSZP és a Párbeszéd támogatását is élvező Kovács Tibor (Momentum) pedig 16,5 százalékot (123 szavazatot) szerzett. Jónás Kálmán 2014 és 2019 között a Jobbik kompenzációs listáról mandátumot szerzett önkormányzati képviselője volt, a tavalyi önkormányzati választást megelőzően azonban – több korábbi párttársával együtt – kilépett a pártból.

Az MTI információi szerint a Nógrád megyei Vizsláson Sándor József (független) lett a település polgármestere. Az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a község képviselő-testülete június 25-én feloszlatta magát.

A Baranya megyei Alsószentmártonban Balogh Miklóst (független) választották meg a település élére. A község tavaly októberben megválasztott független polgármestere, Budai László februárban lemondott tisztségéről. Vele kapcsolatban a Pécsi Törvényszék januárban azt közölte az MTI-vel, hogy felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés miatt jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

 

Somogy megyében, Istvándiban Bereczkiné Pavelka Jolán független jelölt nyerte a polgármester-választást. Az időközi választásra azért volt szükség, mert Istvándi korábbi polgármesterét márciusban jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság egy, a megválasztása előtt elkövetett bűncselekmény miatt. A településvezető ezzel elvesztette választójogát, tisztsége megszűnt.

A Vas megyei Egyházasrádócon pedig Derks Wilhelmus Josephus független jelölt lett az új polgármester. Az előző faluvezető egészségi okokra hivatkozva májusban lemondott tisztségéről, ezért kellett kiírni az időközi választást.

Szeretlek Magyarország









Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Már a ceglédi vonalon is KISS emeletes vonatokkal utazhatunk

Ahogy azt korábban megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon augusztus 24-től újra közlekedik a KISS, hétköznap BudapestVác...

Megerősítette az EU elsőrendű osztályzatát a Moody's

Az uniós helyreállítási alap csaknem a húszszorosára növeli az Európai Unió intézményi adósságállományát, de a cég szerint ezzel...

Többfelé fagyott hajnalban

Többfelé volt talajmenti fagy szombat hajnalban - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldalán.

Zombitüzek tombolnak az Arktiszon

A megfigyelések szerint idén rengeteg helyen kapott lángra a növényzet a régióban.

Iskolaőrök: több helyen maszkellenőrzést és portási feladatokat végeznek

Eddig 7-8 megyéből kapott beszámolókat a Pedagógusok Szakszervezete az iskolaőri rendszerről.

Az iskolaőröknek eddig két esetben kellet testi kényszerhez folyamodni

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy pozitívan fogadták a tanárok és a diákok a szeptember elsején munkába állt iskolaőröket,...

Valóban érdemes bevonni a jogosítványt bizonyos életkor felett?

Debrecen - Az M3-as autópályán történt durva baleset újabb vitát gerjesztett a témában. Debreceni szakember válaszolt a legfontosabb...

Nem lesz ez így jó: újabb 809 magyar kapta el a koronavírust, hatan belehaltak a betegségbe

809 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 16 920 főre nőtt a hazánkban beazonosított...

Hatalmas dicsőségről mondott le a horgász

Az Ír-tengeren szállt hajóba egy horgász, nem sejtve, hogy aznap akkora halat akaszt, amekkorát még egy sporttársának sem sikerült az...

Embercsempészt fogtak Kondorosnál

A férfi kisteherautójában 13 migránst találtak.

Orbán Viktor részt vett a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs ülésén - fotó

Az eseményről a kormányfő a közösségi oldalán tett közzé képet.

Hamarosan újra pályázható a Civil rádió volt frekvenciája

Hamarosan újra pályázható lesz a budapesti 98,0 MHz körzeti rádiófrekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

Sport

Elmarad a Fradi BL-meccse

Elmarad a Vipers Kristiansand és a Ferencváros szombati mérkőzése a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

Csakfoci.hu: Dzsudzsák Balázs Debrecenbe igazolt

A játékos az NB II-ben szereplő csapat játékosa lesz. Ha a Loki feljut az NB I-be, akkor is a csapat futballistája marad.

Kiderült, mennyiért igazol az egykor évi egymilliárdot kereső Dzsudzsák az NB II-es Debrecenbe

Debrecen Klublegendával erősít a Debrecen labdarúgócsapata, amely Dzsudzsák Balázzsal (33) a soraiban juthat vissza az NB II-ből az élvonalba.

Felbontotta sztárja szerződését a Juventus

Azonnali hatállyal megváltak tőle.

A világ egyik legjobb csatárával erősített a Real Madrid

Óriási fogás Florentino Péreztől.

A Realtól távozó Bale-t ünneplő szurkolók várták új klubjánál

A walesi támadó visszatér a Premier League-be.

Ötször is megmutatjuk bikiniben a legcsinosabb magyar teniszezőnőt

Stollar Fanny, a legszebb magyar teniszezőnő szerencsére eléggé aktív és nem szégyenlős a közösségi médiában.

A BL-ben óriásit menetelő Fradi a legkomolyabb erősítését jelentette be

Nem kérdés, hogy nagyon komolyan veszi a Fradi vezetése, hogy európai szintű csapatot akarnak összerakni, és az eredmények most már jönnek, de ők egy szlovák válogatott szélsővel még tovább erősítik a keretet.

A legszebb magyar sportolónő modellként is világklasszis

Volt ő már az olimpiák történetének legszebb sportolónője, meg minden sportolói "szépségversenyt" megnyert, miközben szerencsére úszóként is klasszis. Jakabos Zsuszi megint brutál szexire fotóztatta magát.

Koronavírus: fontos bejelentés érkezett a budapesti Európai Szuperkupa-meccsről

A Sevilla labdarúgóklub 2500 belépőjegyet visszamondott a jövő csütörtökön Budapesten sorra kerülő, Bayern München elleni európai Szuperkupa-mérkőzésre.

Új csapatba igazolt át Gareth Bale

Hosszú madridi pályafutása után most újra egy angliai csapat játékosa a híres walesi focista.

A Fradi legjobbját meghívták a norvég válogatott Eb-pótselejtezőjére

Tokmac Nguen a szerbek elleni sorsdöntő meccsen mutatkozhat be a válogatottba.

0

Bulvár

Müller Cecília: jönnek a katonai kórházak

Két kórház területén is lesznek katonai kórházrészlegek közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Orbán meglátogatta a Tüdőkórházat: a szemébe mondták, hogy a lélegeztetőgépekhez szakemberek is kellenek

A miniszterelnök a kórházi dolgozó szavába vágott, majd gyorsan elterelte a szót.

Liptai Claudia állni sem bír, nagy fájdalmai vannak a koronavírus miatt és sokat sír

Sem szagokat, sem ízeket nem érez - mondta élő Facebook bejelentkezésben.

Koronavírus - Hétfőtől életbe lépnek az új védelmi intézkedések

Szeptember 21-től lépnek életbe az újabb, már bejelentett védelmi intézkedések. A részleteket a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletek tartalmazzák.

Vírus: fájdalmas szigorításokat vezet be Ausztria

Nyugati szomszédunknál jelentősen korlátozzák a szociális érintkezést a koronavírus terjedésének megakadályozására. A regisztrált fertőzések száma nagyon megugrott, az új halálesetek száma azonban a korábbi alacsony szinten maradt...

Tíz kérdés a hírhedt E10-benzinről, amiről minden autósnak tudnia kell

Megválaszoljuk, mi ez, károsítja-e a motort, növeli-e fogyasztást, mit és mennyiért lehet helyette tankolni.

Közpénzből fizet busás asszonytartást Rogán volt feleségének, Gaál Cilinek

Szponzorációként 70 milliót kapott a Szerencsejáték Zrt.-től a Cecíliához köthető Fitbalance rendezvénye - derült ki a K-Monitor adatigényléséből.

Orbán Viktor lezárta a határokat - itt vannak a vesztesek

Van, aki az esküvőjét bukta el, más a munkáját és olyan is akad, aki a szerelmét nem látogathatja meg. Egyet biztosan kimondhatunk, a határzárnak nincsenek nyertesei, csak vesztesei.

Döntött az operatív törzs: jönnek a hadikórházak

Két kórház területén is lesznek katonai kórházrészlegek közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos.

blogmorzsák

Isaura mindent vitt

Egy brazil szolgálólány meséje nyitotta meg a magyarok szívét és pénztárcáját a Kádár-kor alkonyán.

Idegesítő bringás szokások

Néhány ciki, vérlázító vagy csupán csacska bicajos magatartás gyűjteménye.

A Navalnij-mérgezés képtelenségei

A folytatásos tragikomédiában, amelyben Putyiné az ördög szerepe, most írják a Navalnij‑fejezetet.

Simone de Beauvoir a halála után is kap leveleket

Nők és férfiak kértek tanácsot szexuális és egyéb problémáikban.

Reggeli tippek, ha unod a szendvicset

Mennyire változatos a reggelid? Ha sokszor eszed ugyanazt, akkor itt van néhány ötlet.

A férfi megsértődik, mert a nő nem akar költözni

Ha nyolc hónap után is inkább egyedül élne, akkor csak egy másik pasi lehet a dologban?

Trump szerint az osztrákok erdőben élnek

Méghozzá robbanó fákkal teliekben. Mutatjuk!

Vidrák nyomták le a kajmánt

Vidrák - kajmán 1:0. A kiváló reflexek és a csapatmunka bizony csodára képes.

Overnight, azaz másnapos zabkása sült fügével

A zabkása friss gyümölccsel sem rossz, de a sült füge zseniális!

Elszabadult a járvány, köszönjük!

És még csak most fertőzik a gyerekek a nagyszülőket.

Mi lesz veled MSzP?

Vajon miben különbözik Mesterházy Attila irányvonala Tóth Bertalanétól?

Ezt csinálták az első hullám alatt a politikusok

Ennyit költöttek a politikusok Facebook-hirdetésre.

0