Orbán: szeptember közepére várható a gazdaság növekedését támogató új terv
Szeptember közepére várható a gazdaság növekedését támogató, két évre szóló új terv - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A miniszterelnök elmondta: csütörtök délután gazdaságpolitikai megbeszélést tartott az összes érintett miniszterrel és szakértővel, ahol megrendelést adott le a teljes magyar gazdaságpolitikai szakértői gárdának.
Azt kérte, hogy az összes, az elmúlt hetekben miniszteriális és szakmai műhelyben készült javaslatot "fésüljék egybe, és szeptember közepére legyen logikus, sok-sok tucatnyi intézkedést is tartalmazó növekedési tervünk".
Hozzátette: számításai szerint szeptember közepére "minden szükséges politikai és kormányzati döntéshozatali fórumon átmegy" az a két évre szóló terv, amely szerint a 2020-as év negyedik negyedévét, 2021-et és 2022-t irányítja majd a kormány.
A kormányfő kitért arra, hogy az eddigi gazdaságpolitika "vezérfonala" a munkahelyek megvédése volt.
"Erről nem hátrálunk le, ezt a célt nem adjuk fel" - jelentette ki.
Emlékeztetett: a védekezés részeként hitelfizetési moratóriumot vezettek be, és ez sok százezer család számára lehetővé tette, hogy a hiteltörlesztés helyett pénzügyi helyzetének stabilizálására fordítsa pénzeszközeiket.
A vállalkozók is meg tudták tartani alkalmazottaikat, mert "kimenekültek" a bankok szorításából. Majd bevezették a munkahelyvédelmi terveket, megindítottak "új munkahelyek létrehozásával kecsegtető fejlesztési terveket is" - mondta.
A védekezés megvolt, a munkahelyeket sikerült megvédeni, több munkahely van ma, mint volt januárban - mondta, megjegyezve, hogy a védekezésben is van még teendő, hiszen még nincs annyi munkahely, mint volt tavaly júniusban.
Ugyanakkor a növekedési tervet is jól előkészítették, hiszen a védekezés egy részére szánt összegből a jövendő beruházásokat finanszírozták. A magyar befektetők 2021-ben már meg fogják indítani a 100 milliárdos nagyságrendben igénybe vett támogatások segítségével létrehozott befektetéseiket - tette hozzá.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a magyar politikai gondolkodás elmúlt 100-150 éve "közjogias természetű volt", de "volt 850 évünk, amikor ez nem így volt, hanem alapvetően nagy politikai kérdésekről tudtunk gondolkodni és nem közjogi részletkérdésekről".
Ilyen kérdés, hogy hol van Magyarország, mekkora Magyarország, mekkora a népesége összevetve a szomszédjainkkal, mekkora területet tudunk belakni, megvédeni, kik jelentenek ránk nézve fenyegetést, fenyegetést jelentenek-e a szomszédjaink, ki lehet-e velük egyezni, kik a legközelebbi nagyok, és azok a nagyok rá akarnak-e lépni a torkunkra vagy nem, el tudjuk-e kerülni a konfliktusainkat, vagy bele kell állni küzdelmekbe, mit ahogy bele kellett állni a törökkel - sorolta.
Volt tehát a magyar politikának geopolitikai dimenziója is, amely elenyészett, és "szeretném, ha ez a gondolkodásmód visszajönne" - mondta Orbán Viktor.
Meglátása szerint kialakult a közép-európai építkezés lehetősége.
A közép-európai népeknek nem arról kell gondolkodniuk, hogy hol találnak maguknak náluknál jóval nagyobb protektorokat, ahogy ezt az elmúlt 100-150 évben tették. "Most itt a lehetőség, hogy összeálljunk, megpróbáljunk együttműködni, megpróbáljuk megszervezni magunkat, és azt a fantasztikus életlehetőséget, amelyet tudásban, szellemben, energiában, gazdasági potenciában Közép-Európa jelent, a szuverenitásunkat megőrizve valahogy összerendezzük" - közölte a kormányfő.
Hangsúlyozta: ehhez egy "vezérhajóra" lesz szükség, ez a hajó pedig Lengyelország.
Ez egy negyvenmilliós ország fantasztikus fejlődéssel, komoly hadsereggel, hatalmas gazdasági potenciállal és szerteágazó érdekekkel a térségben. "Ha jól rendezzük el a mi saját hajóinkat, csapatainkat a lengyelek körül, és meg tudunk velük egyezni, akkor Közép-Európa sokkal inkább képes lesz érdekeinek megvédésére, gazdagabbak leszünk, gyorsabban fogunk fejlődni, mintha külső protektorok után néznénk" - fogalmazott.
Megjegyezte: erről beszélt a Szent István-napi ünnepségen, arra bíztatva honfitársait, hogy ne féljenek az ilyen dimenzióban való gondolkodástól.
A miniszterelnököt kérdezték Gyurcsány Ferenc DK-elnök Vidnyánszky Attilára, a Nemzeti Színház vezetőjére tett megjegyzéséről. A miniszterelnök szerint ezen nincs miért meglepődni, hiszen "ezek kommunisták", ezt csinálták, amikor hatalomra kerültek Magyarországon: elvették az emberektől amijük volt.
"Miért gondoljuk, hogy megváltoztak?" - kérdezte, hozzátéve, a kérdés az, hogy mit felelnek.
"Mi felütjük a Könyvet, ahova az van írva, hogy aki kardot ránt, az kard által vész el" - fogalmazott Orbán Viktor.
hírek innen, onnan
A legnagyobb teniszcsillag, aki mindent megnyert, majd a csúcson hagyta abba
A hosszú lábú német lány, Steffi Graf vághatja fel ma a tortáját.
Súlyos terhet rakott a magyar vállalkozók vállára a rendszerváltás: most üthet vissza a „megoldjuk okosban” kultúrája
Interjú Schuck Csaba, növekedési stratégával a hazai kkv szektor rejtett lehetőségeiről.
Ismét balhéba keveredett az Exatlon korábbi sztárja, kevésen múlt a pofon
Mondhatnánk úgy is, hogy nála ez szakmai ártalom.
Előkerült egy aggasztó adat a legszegényebb magyarokról – A hét ábrája
Ebben a tekintetben még fejlődnie kell az országnak.
Délután több helyen is lecsaphat a vihar
Záporokkal, zivatarokkal tarkított idő jön, délnyugaton heves vihar is lehet. A frontok miatt sokaknál fejfájás és vérnyomás-ingadozás...
Levették Donald Trump nevét az ikonikus épületről
A jelenlegi amerikai elnök neve az intézmény honlapjáról, a munkatársak email-jeinek hivatalos aláírásából, illetve a...
Vihar közeleg? Ezeket a készülékeket azonnal húzd ki, mielőtt komoly kár érné
Nem érdemes megvárni az első villámot.
Olcsó, de mutatós beltéri ajtók tokkal: ezek a modellek ár-érték arányban a legjobbak
Olcsó beltéri ajtó tokkal: nem mindegyik, milyen anyagokkal dolgoztak, s hogy állítható-e a tok, mielőtt kidobnánk a pénzt az ablakon.
Új helyzet a munkaerőpiacon: így élhetik túl a vállalatok a szigorodó vendégmunkás-szabályozást
A napokban lépett hatályba az a kormányrendelet, amelynek értelmében minősített munkaerő-kölcsönzőkön keresztül a továbbiakban nem...
Kiszámolta az Európai Bizottság, mit hozhatnak Magyarországon a rég várt helyreállítási pénzek
Az uniós helyreállítási alap (RRF) beruházásai évente mintegy 54 millió tonna, a kapcsolódó reformok pedig további 52 millió tonna...
Rekord bevételt hozhat a foci-vb, de senki nem tudja, végül hova kerül a pénz
Csúcsot dönthet a FIFA bevétele az idei labdarúgó-világbajnokságon, amely több milliárd dollárt termelhet a szervezetnek. A pénzeső...
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre...
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Bulvár
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak
Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.
Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz
A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.
Alig lehet ráismerni, szőke bombázóként tért vissza Tóth Gabi, íme az új frizura
Látványos frizura átalakuláson esett át a népszerű énekesnő, Tóth Gabi, amit Instagramon közhírré tett, rá sem lehet ismerni.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


