Ezt olvasta már?


Orbán: elsőként bizonyítottuk be, megállítható a népvándorlás

Magyarország elsőként bizonyította be, hogy a megállíthatatlannak nevezett népvándorlás megfékezhető, megállítható és visszafordítható - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a Hősök terén, ahol 1206 rendőr tiszthelyettes tett ünnepélyes esküt szombaton.

"Elsőként mutattuk meg azt is: nem fogjuk hagyni, hogy tömegével ültessenek a nyakunkra olyan embereket, akikről nem tudjuk, kicsodák, és milyen szándékkal érkeznek" - fogalmazott a kormányfő a határvadász-avatáson.

"Mi abban hiszünk, hogy Európa jövőjét nem egy birodalmi központban, hanem az európai nemzetek fővárosaiban írják", Varsóban, Párizsban, Berlinben és Budapesten is - fejtette ki.

Vannak azonban, akik azt is elfogadnák - folytatta -, hogy Magyarország jövőjéről is máshol és mások döntsenek. "Láttunk már ilyet, tudjuk, hogyan történik, és azt is tudjuk, hogy alávetettség és elszegényedés szokott lenni a vége" - jegyezte meg.

Orbán Viktor szerint ezért ragaszkodni kell ahhoz, hogy Magyarország sorsáról csak és kizárólag a magyarok dönthessenek. Ha ugyanis hagyták volna az ellenkezőjét, akkor Európába még mindig százezerszám özönlenének ismeretlen bevándorlók Magyarországon keresztül, még most is ellenőrizetlenül jutna át a határon mindenki, aki menekültnek mondja magát - tette hozzá, hangsúlyozva ugyanakkor: a magyarok nem hallgattak azokra a "szirénhangokra", amelyek szerint egy rendes ország mindenkit habozás nélkül beenged, akit az embercsempészek odaszállítanak.

Magyarország azt tette, amit a józan ész és a történelme diktál: útját állta az áradatnak - jelentette ki a kormányfő, kiemelve: Magyarország nem várt másokra, nem keresett kifogásokat, nem félt a bírálatoktól, amikor a "migrációs invázió" teljes erejével nehezedett rá, hanem megszervezte a védelmet.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a magyar hős különös fajta, ugyanis "mifelénk nem azokat hívják hősöknek, akik másokat leigáznak", sokkal inkább azokat, akik elég bátrak ahhoz, hogy saját kezükbe vegyék hazájuk sorsának irányítását, akik megvédik a szabadságunkat, a családunkat, az életformánkat, a hazánkat.

"Önök a mai napon esküt tettek Magyarország és tágabb hazánk, Európa határainak védelmére" - szólt az 1206 rendőr tiszthelyetteshez, felhívva a figyelmüket arra is, hogy a viharos magyar történelem megtanította: a határvédelmet nem elég csak egyszer kiépíteni, újra és újra meg kell erősíteni, minden egyes nap fenn kell tartani.

Ha nincs határvédelem, és nincsenek bátor határvédők, akkor nincs jólét, biztonság, rend és fejlődés sem, csak bizonytalanság, félelem, zavarodottság, düh és "emberek közé hajtó teherautók" vannak - mondta.

A határvadászokat emberségre, határozottságra és a törvények betartatására kérte Orbán Viktor, arra, hogy olyan példát mutassanak, amelynek híre megy, és amelynek hatására egyetlen embercsempésznek és terroristának sem fordul meg a fejében, hogy ezen az útvonalon bárkit bejuttathat Európába. Kitartás és bátorság, amikor a határt tízezrek ostromolják, és kellő figyelem, ha csak pár százan próbálkoznak - tette hozzá, kijelentve azt is: minden egyes elfogott határsértő azt üzeni, hogy törvénytelenül itt senki nem juthat át.

Az 1206 rendőr tiszthelyettes kinevezése - a Készenléti Rendőrség háromezres létszámbővítésének negyedik ütemében - május 1-jétől, illetve július 1-jétől hatályos.

Az eskütételen Orbán Viktor mellett jelen volt Pintér Sándor belügy- és Simicskó István honvédelmi miniszter is.







0
0
0

hírek innen, onnan

Schobert Norbi felesége betegségéről: "Hazudnunk kellett mindenkinek, közben pedig küzdöttünk a halálos kórral."

A háromgyermekes édesanya négy év titkolózás után, három héttel ezelőtt kiállt a nyilvánosság elé és ezzel véget vetett a jó ideje...

Átalakította a vetésszerkezetet a klímaváltozás

Átalakította a tavaszi vetésszerkezetet a klímaváltozás belföldön, területnagyságot tekintve az olajos napraforgó megelőzte a...

Hogyan hozhatja haza Magyarország az uniós pénzeket és a magyar egyetemek jövőjét?

A magyar uniós források ügye 2026 tavaszán új szakaszba lépett. A kormányváltás nyomán reális politikai lehetőség nyílhat arra, hogy...

Termálfürdős szezonnyitás május elsején: több népszerű hely is kinyit

A folyók és tavak vize még nem melegedett fel eléggé, de egy szabadtéri termálfürdős pihenéshez már kedvező idő várható május...

Meglepő döntést hoztak a Toy Story új részénél

A Pixar új része először szakít a G-besorolással, és PG-minősítéssel érkezik a mozikba.

Ezért nem működik a legtöbb kertészeti tanács

Hiába követed lelkiismeretesen a kertészeti tanácsokat, mégsem lesz buja dzsungeled? Felfedjük, miért nem univerzálisak a tippek, és mire...

Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként

Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni...

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Bevezeti az eurót Magyarország - itt a dátuma

Stabilizálódó piac mellett maradt az alapkamat, az euró a 2030-as évek elején jöhet Magyarországon.

Az elmúlt 10 év meghatározó minisorozatai a Csernobiltól a Kamaszokig

Az elmúlt tíz év legkiemelkedőbb minisorozatai műfajokon átívelve formálták a televíziózás arculatát.

Így lehet eléri könnyedén, hogy kevesebbet fogyasszon az autó

Nem kell semmilyen csodaadalék, vagy USB-s kamukütyü, sőt nincs varázstrükk sem, ami segítene csökkenteni a fogyasztást.

Súlyos sztrádabalesettel, mentőkkel és teljes útzárral búcsúzott a szerda

Az 59-60-as kilométer között történt balesetnél a jármű sofőrje kizuhant az autóból. A személykocsi feltépte a szalagkorlátot,...

0

Sport

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ

Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni

Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.

Szoboszlai Dominik egészen elképesztő üzenetet kapott a Real Madrid sztárjától

A Liverpool magyar klasszisát már többször hírbe hozták a Real Madriddal.

Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et

Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.

NB II: A Vasast feljuttató edző Kecskemétről is beerősített

Itt az NB II 27. fordulójának válogatottja - összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.

NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír

Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.

Még a végén José Mourinho visszatér a Real Madridhoz

Egyre valószínűbb, hogy Mourinho visszatér a Madrid kispadjára.

Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét

Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.

0
0

Bulvár

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat

Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.

Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után

Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.

Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet

Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.

Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek

Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.

Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera

Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.

Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik

Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.

„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?

Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.

Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg

Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.

0