Ezt olvasta már?


Orbán Viktor hivatalos fizetése jövőre túllépheti a 6,5 milliót

Annak a szabálynak köszönhetően, ami a parlamenti képviselők alapfizetését az előző évi bruttó átlagbér háromszorosában határozza meg, a honatyák/honanyák bére legalább bruttó 232 ezer forinttal, Orbán Viktor fizetése pedig akár bruttó 859 ezer forinttal is emelkedhet márciustól, számolta ki az RTL az alapján, hogy az előrejelzéseknek szerint a 2023-as átlagbér 15 százalékkal emelkedett.

A miniszterelnök fizetése így már 6,5 millió forint felett lesz. Orbán fizetése egyébként csak idén 623 ezer forinttal nőtt.

A csatorna idézi a Kopint-Tárki előrejelzését, miszerint az átlagbérek emelkedésénél nem sikerül felülmúlni a 17 százalék feletti inflációt. Ha 15 százalékos emelkedéssel számolunk, akkor a képviselők alapfizetése márciustól 232 ezer forinttal emelkedik közel bruttó 1,78 millió forintra. Ehhez még hozzájönnek a bizottsági tagságért járó pótlékok, a frakcióvezetők pedig az alapbér kétszeresét kapják.

A KSH eddig csak a január-szeptemberi adatokat közölte, így az emelkedés pontos mértékét valamikor februárban lehet megismerni. De hogy a miniszterek, államtitkárok, kormánybiztosok fizetése mennyivel emelkedik, azt majd Orbán Viktor dönti el.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ajjaj, mi történt Vastag Tamással? Fura videó kering egy húsvéti fellépéséről: "Mint ahogy a részegek óbégatnak hazafelé a kocsmából"

Vastag Tamás nem lépett hátra a teljes előadóművészi pályától, de 2024 elején bejelentette, hogy visszavonul a színpadtól és a...

A nagy zoknirejtély: hová tűnnek a mosógépben a ruhadarabok?

Ki ne ismerné azt a bosszantó helyzetet, amikor a frissen mosott ruhák között egy zokni árválkodik, míg a párja nyomtalanul eltűnik?...

Lesz balhé a választások után? – szavazás

A választások a demokrácia alapvető pillérei, ahol a polgárok szabadon dönthetnek arról, kik képviseljék őket a törvényhozásban, és...

Választás 2026: ezt az egy dolgot ne felejtsd otthon vasárnap, különben buktad a szavazást

Amikor elindulsz szavazni a 2026-os választáson, duplán ellenőrizd, hogy nálad van-e.

Orbán első kormányszóvivője: Magyar Péterben látom azt az Orbán Viktort, akivel együtt dolgoztam

A miniszterelnök egykori munkatársa, Borókai Gábor a Szemlélek pódiumbeszélgetésén elemezte a helyzetet. A párhuzamot azzal indokolta,...

Terrortámadás érte a szaúdi olajlétesítményeket – súlyosbodik az energiaválság

Újból emelkedik az olajár az iráni támadások hírére.

Miért nem szálltak be a kurdok az iráni háborúba?

Megnéztük, hogy most miért nem aktívak az Iszlám Állam egykori legyőzői.

Most közölték: hat jelöltet lehúznak a szavazólapról

A visszalépő vagy elhalálozott, esetleg választójogát elveszítő jelölteket a szavazás előtt kihúzták a szavazólapról. Az utolsó...

Kerüld el autóval Budapest belvárosát

Egy péntek délutáni rendezvény miatt lezárás van érvényben Budapesten a Hősök tere környékén. A metrót ajánlják ha valaki arra menne.

Részegen aludt a sofőr, az autója ment tovább

Hiába a robotpilótákra vonatkozó megengedő szabályozás, részeg ájulatban továbbra sem lehet vezetni, még Kaliforniában sem.

0

Sport

Varga Barnabás tettét az UEFA is kiemelte, edzője elfogadhatatlan dologról beszélt

A kulcsembereit elveszítő AEK Athénnak jó előjel is lehet a háromgólos vereség.

A lecserélt Szoboszlai kezet sem fogott Slottal - a szakértő szerint ez csak egyetlen dolgot jelenthet

Szoboszlai a szerdai lecserélése után nem fogott kezet Arne Slottal, egy francia szakíró szerint ez sokatmondó pillanat volt.

Ez már a kőkemény krízis Liverpoolban – Slot menesztése aligha oldja meg

Az, hogy Arne Slot az idény végén távozik a Liverpool éléről, szinte borítékolható.

Váratlan paksi bejelentés, tizennégy év után visszatér a sikeredző

Bajnoki ezüstérmet és Ligakupa-győzelmet ünnepelhetett a csapattal, ám ezúttal más pozíciója lesz.

Jól sikerült a kölcsönjáték, végleg szerződteti a magyar játékost a BL-részvételért küzdő olasz klub

Már számos tanáccsal ellátta őt az első csapatot irányító Cesc Fabregas.

Hektikus játékkal is továbbjutott a Veszprém, mindkét magyar csapat BL-negyeddöntős

Hét perc után 12 gólosra nőtt a bakonyi fór, amely a félidő végére lefeleződött. A fordulás után pillanatok alatt lehűtötték a kedélyeket a magyarok.

Salah után újabb Liverpool-legenda távozik a szezon végén, jó eséllyel eldőlt az edzőkérdés a Juventusnál - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Donnarumma könnyek között magyarázkodott, de aligha hisznek neki a csalódott szurkolók

Állítja, nem követeltek egy fillért sem a továbbjutás esetére.

Kerkez egyetlen szóval búcsúzott a liverpooli legendától, aki a nehéz időkben is mellette volt

A nyáron távozó Andy Robertson Kerkez Milos mellett már csak elvétve kapott lehetőséget a mostani idényben.

Egyszerre három magyar búcsúzott a kézilabda BL-ben

A Wisla Plock a rájátszásban nem tudta megismételni a csoportmeccseken mutatott teljesítményét.

Konferencia Liga: Varga Barnabás kapufáig jutott, az AEK Athén a kiesés szélére sodródott - videó

A Varga Barnabást is foglalkoztató AEK Athén 3-0-ra kikapott a spanyol Rayo Vallecano otthonában.

0
0

Bulvár

Közel 40 vagyok, és volt egy egyéjszakás kalandom egy 20 évessel – bűntudatom kellene, hogy legyen?

Vannak döntések, amelyek nem az adott pillanatban, hanem utólag kezdenek igazán kérdéseket felvetni. Amikor már nincs ott a helyzet lendülete, csak a gondolatok, amelyek próbálják értelmezni, mi történt. És sokszor

Politizálni kezdett az óvónő a csoportban - Az apa félrehívta, és megdöbbentő magyarázatot kapott

Dávidnak hamarabb el kellett hoznia a kislányát az óvodából, aztán meghallotta, hogy odabent politikáról beszélgetnek.

Magyarázatot vár az EU J.D Vance Budapesten elmondott szavai miatt

Washingtontól vár magyarázatot az Európai Unió J. D. Vance Budapesten elmondott szavai miatt. Az amerikai alelnök Budapesten, a Fidesz választási kampányának szereplőjeként az EU-t gyanúsította meg azzal, hogy beavat

Egy hetet csúszhat a magyarországi választás végeredménye – Ez lehet majd az oka

Nyakunkon van az országgyűlési választás, de óriásit csúszhat a végeredmény kihirdetése.

Varga Barnabás tettét az UEFA is kiemelte, edzője elfogadhatatlan dologról beszélt

A kulcsembereit elveszítő AEK Athénnak jó előjel is lehet a háromgólos vereség.

Több helyen is megfigyelhető volt, amint Magyarország felett átszelte az eget egy zöld tűzgömb

Az Időkép számolt be róla, hogy több webkamerájuk is elcsípte azt a zölden izzó tűzgömböt, amely közép-európai, azaz magyar idő szerint éjjel 2 óra 21 perckor húzott át a déli égbolton.

Lengyel Tamás a választásról: Nehogy az történjen, hogy Orbán Viktor egyszer csak visszatér fehér lovon és lesújt a neki nem tetsző emberekre

A népszerű, szókimondó színész nyíltan beszélt arról, miért kezdett politizálni, mire számít a választások után, milyen új sorozatban szerepel majd Lovas Rozival, és mi az a "Gyuri univerzum". Interjú.

Zelenszkij bemondta a magyaroknak a jó hírt: helyreállítják a Barátságot, csupán egy dolgot kér cserébe

Az ukrán elnök kijelentette, részükről hogyan orvosolható az oroszok légitámadásától megrongálódott Barátság.

A pilóta szólt, hogy nézzenek ki a repülő ablakán: lélegzetelállító, mit láttak

Ilyen látvány nem sok embernek adódik meg az életében!

Orbán Viktor több száz milliárd sorsáról döntött

Megjelentek közpénzkölteményei.

Innentől ezt mindig nézd meg a blokkon, mielőtt távoznál a boltból, át is verhetnek

A blokkot a többség rögtön beledobja a kukába, pedig néhány dolgot kötelező lenne megnézni rajta.

blogmorzsák

A nyár nélküli év

Az 1816-os év volt a történelem egyik legsúlyosabb klímakatasztrófája.

Idén is tarol a Volkswagen Magyarországon

Két modellje is a toplista élén.

0