Orbán Viktor: Augusztustól lehet kérni a harmadik oltást
A harmadik oltástól nem kell félni, ezért a kormány augusztustól lehetővé teszi felvételét – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Megoszlanak a vélemények, hogy kell-e harmadik oltás vagy sem, a WHO is közzétett ezzel kapcsolatos, szkeptikus állásfoglalást. Félni azonban nem kell ettől, ezért a kormány lehetővé teszi a harmadik oltás felvételét, de azt ajánlják, hogy a második oltás után teljen el négy hónap és a háziorvosok szükség esetén ettől eltérhessenek – közölte Orbán Viktor.
Oltási rend nem lesz, mert minél kevesebb adminisztrációval akarják terhelni az egészségügyet – tette hozzá a kormányfő. A szükséges mennyiségű vakcina rendelkezésre áll, az orvosok döntik majd el, hogy milyen típusú vakcinával oltsák az adott egyént. A harmadik oltás felvételének lehetősége augusztus 1-től áll majd rendelkezésre – mondta Orbán Viktor.
Az átoltottság tekintetben Magyarország a második helyen áll. A második oltást sokkal többen kapták meg hazánkban, mint más európai országokban.
Orbán Viktor elmondta, hogy az oltás kötelezővé tételnek nem a hívei, viszont tettek egy kivételt, az egészségügyi dolgozóknak fel kell vennie a koronavírus elleni oltást. Már eddig is voltak olyan oltások, amelyek nélkül valaki nem dolgozhatott az egészségügyben. Ez a lista most egyel bővülni fog. Ők embereket gyógyítanak, így nem kockáztathatjuk, hogy nincsenek beoltva – hangsúlyozta.
Csak akkor tudjuk megmenteni az embereket, ha ők is akarják, hogy megmentsük őket,
vagyis felveszik az oltást. Az idősek 15 százaléka nem vette fel még a koronavírus elleni védőoltást – húzta alá. Ők veszélyben vannak, főleg, hogy a megjelent a delta variáns, amely sokkal fertőzőbb, mint az eddigi mutációk. Éppen ezét, azokat az időseket, akik még nem oltatták be magukat, személyesen fognak felkeresni a háziorvosok, rezidensek. De még így sem lesz kötelező az időseknek a vakcina felvétele. Ők döntenek, a kormány csak mindent meg akar tenni, amit csak tud – emelte ki Orbán Viktor.
Szeptemberben, az iskolakezdés előtt, az összes iskolában oltási akciót fognak szervezni, ahol majd minden gyerek, szülő és pedagógus felveheti az oltást, azok közül akik addig nem teszik meg.
Utazásra vonatkozó korlátozásokat nem hozott a kormány, viszont arra kéri az állampolgárokat, hogy csak azok utazzanak külföldre, akik megkapták a második oltásukat is. Erre azért van szükség, hogy ne hozzák be a vírus egy újabb variánsát.
A kormányfő hangsúlyozta, minden olyan vélemény, amely bizonytalanságot kelt, bajt okoz. Ez igaz bármilyen krízishelyzetben. Egy ilyen szituációban arra van szükség, hogy a nemzet összefogjon, és egy célért küzdjön. Egy vírushelyzetben pedig ez még fontosabb, hiszen ilyen esetben minden bizonytalanságot keltő álinformációval az emberek életét kockáztatják, veszélyeztetik.
Úgy látja, az igazi veszélyt nem az álorvosok jelentik, hanem az, ha politikusok járványügyi tanácsokat adnak tesztelésről, oltásról.
Jogi huliganizmussal áll szemben Magyarország
Az oktatás és a gyerekjog az nemzeti hatáskörbe tartozik, ebbe az uniónak semmi beleszólása nem lehet. Az Európai Biztosság hozzáállása szégyenteljes, hiszen arra akarják kényszeríteni Magyarországot, hogy beengedje az oktatásba, az iskolákba az LMBTQ lobbit. Figyelmen kívül hagyják azt, hogy a szülő joga, hogy szexuálisan felvilágosítsa gyermekét. Az iskolákban is lehet ilyen tevékenységet szervezni, de csak abban az esetben, ha ebbe beleegyezik a szülő is.
Ha Litvániának sikerült megvédenie saját álláspontját az unióval szemben egy hasonló helyzetben, akkor Magyarországnak miért ne sikerülne? Véres csata lesz, de mindent meg fogunk tenni, hogy megvédjük a magyar szülőket és a gyereket – tette hozzá a miniszterelnök.
A kettős mérce itt is jelen van, hiszen hasonló esetek voltak Romániában és Olaszországban is, de azok el vannak felejtve. Csak a magyar és lengyel ügyet hangsúlyozták. Csak Lengyelországot és Magyarországot fenyegetik azzal, hogy nem kapnak részt az európai helyreállítási alapból.
A vita nyelvezete jogi, míg lényege politikai. Brüsszel visszaél a jogaival, és ránk akarja kényszeríteni az akaratát. Itt azonban fontos kérdésről van szó, a gyerekeink védelméről. Magyarországon a gyerek szent, így nem engedhetjük, hogy az LMBTQ lobbisták befolyásolják a gyerekeket az iskolákban vagy óvodákban. De nem engedhetjük azt sem, hogy a szülő véletlenül, a kellő információ hiányában olyan könyvet vásároljon meg, amely úgy befolyásolja gyermeke fejlődését, ahogyan azt ő szeretné – mondta Orbán Viktor.
Magyarországon nem állhat elő az a helyzet, ami már a nyugati világban előfordul, hogy egy tizenéves gyerek eldönti, hogy nemváltó műtét akar, annak ellenére, hogy a szülei ellenzik azt – emelte ki.
Az uniós pénztől függetlenül elindulnak a helyreállítási programok
A kettős mérce megnyilvánulása volt az Európa-bajnokságon is. A magyarokat szinte a semmiért ítélték el. Ha nem lenne kettős mérce, akkor le kéne bontani az angol nemzeti stadiont, a Wembleyt – fogalmazott a miniszterelnök.
Bármilyen jogvita összekötése a pénzügyi kifizetésekkel, az teljesen elfogadhatatlan.
A helyreállítási alap jár nekünk, és meg fogjuk kapni ezt a pénzt – fejtette ki, majd közölte, hogy azokat a programokat, amelyekről a kormány a gazdaság újraindítása érdekében határozott, azokat elindítja, akkor is, ha nem érkezik meg Brüsszelből a pénz.
hirado.hu
hírek innen, onnan
Így bosszulta meg IV. Béla, hogy megzsarolták
A Lajta-menti csatát a magyarok elvesztették, de Harcias Frigyes meghalt az ütközetben.
Az időjárás átírta a napot és a versenyszabályokat a Balatonon
Az RSM adottságait és a körülményeket kihasználva megelőzte a Fifty-Fiftyt.
Nem volt igazi szerencséjük
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei.
Táncoló Kárpát-medence a Feneketlen-tónál
Tizenhárom nemzetiség zenéje, tánca, viselete és gasztronómiája töltötte meg szombaton a Feneketlen-tó partját. A Bárka Fesztiválon a...
„Kövér, segítek” – a Vidéki Prókátor éles posztban ment neki a volt házelnöknek
Fülöp Botond, a Vidéki Prókátor, egy Facebook-posztban bírálta Kövér Lászlót egy német nyelvtani hiba miatt. A bejegyzés apropóját...
Ami a fényben is sötét: egy amnéziás lány, két nyomozó és a hálójukba szorult igazság. A múlt nélküli nő – Vélemény
Bevallom, az utóbbi időben kicsit besokalltam a „sötét” thrillerektől. Azoktól a filmektől, amiknél a fényképezés annyira sötét,...
Ez a kastély ihlette Shakespeare Hamletjének ikonikus helyszínét: ma már a világörökség része
William Shakespeare leghíresebb drámájának, a Hamletnek baljós és intrikákkal teli helyszíne, Elsinore vára nem a képzelet szüleménye....
Közpénzből bérelt magángéppel utazott még miniszterként Gulyás Gergely Bécsbe és Berlinbe
A magángépet attól a cégtől bérelték, amely Rogán Antalt és akkor feleségét, Rogán Cecíliát is szállította Szabó Zsófi...
Endrei Judit már nem ünnepli olyan nagy örömmel a születésnapjait mint régen: „Már nem is hívok vendégeket”
Endrei Judit, a népszerű televíziós személyiség, idén 73. születésnapját ünnepli, és bár már nem vágyik nagy társasági...
Újra frissült a radnaimark.hu: este 8-ra új tartalmat ígértek
Egy napon belül már másodszor frissült a radnaimark.hu. Az oldal szerkesztője vasárnap 20 órára ígéri azt a felvételt, amelyből...
Magyar kutya a világ legszebbje: nagy sikert aratott a nemzetközi versenyen
A magyar tenyésztők világsikert arattak Bolognában.
Halálos hajóbaleset Splitnél: katamarán ütközött egy vitorlással, hárman meghaltak
Egy 118 utast szállító horvát katamarán a forgalmas Splitska vrata szorosban ütközött egy francia zászlós vitorlásnak. A kisebb hajó...
Sport
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Eladását kérte a Liverpool FC csillaga, nem kíváncsi Andoni Iraolára
Jelezte a klubvezetésnek, hogy a nyáron szeretne új csapatot találni.
Összejön az álomigazolás a Manchester Unitednek, már zajlik az orvosi vizsgálat
A játékos jelenleg is a vb-n szerepel.
Szoboszlai Dominik könnyek között tűnt fel Mexikóban
Mexikóváros utcáin kapták lencsevégre a jelenetet.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért
Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.
Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez
A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.
Bulvár
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
A borravaló-őrület elérte a csúcspontját, egy elvitelre kért étel kifizetése után az étterem felhívta a vendéget
Kitálalt a férfi a vendéglátóhely felháborító akciójáról.
Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal
Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.
A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket
Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Megérkezett a NASA riasztása, ijesztő fordulatot vesz a nyár Európa közepén, Magyarországon is
Az El Nino rálépett a gázpedálra, hetekig tartó hőhullám érkezik fölénk.
Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak
A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.
Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét
A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „
Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt
Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.
Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok
Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


