Ezt olvasta már?


OGY - Kétharmados törvényeket módosíthat a parlament

Számos kétharmados törvényt fogadhat el keddi ülésén az Országgyűlés. Döntés lesz egyebek mellett a nemzeti szuverenitás védelmével összefüggő alaptörvény-módosításról, a fővárosi választási rendszer átalakításáról és az idegenrendészeti szabályok szigorításáról.

A parlamenti honlapon olvasható napirend szerint az ülés 8 órakor a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

Napközben több mint húsz előterjesztés bizottsági jelentéseinek és az összegző módosító javaslatának vitáit folytatják le a képviselők. Ezek között szerepel a gyermek után járó pótszabadság biztosításáról szóló KDNP-s törvénymódosítás, A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól, amelynek célja, hogy egy központi mobilalkalmazás segítségével a magyar emberek minden eddiginél könnyebben és gyorsabban intézhessék ügyeiket.

Kormánypárti képviselők javaslata az egyes központi kormányzati igazgatási szerveket érintő törvénymódosítás, miszerint január elsejétől létrejön az önálló Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium pedig nevet vált, Nemzetgazdasági Minisztérium lesz.

18 órától lesznek a határozathozatalok, 23 javaslatról várható döntés. Határozhatnak a Mi Hazánk két javaslatáról, az egyik szerint az Országgyűlés felkérné a kormányt, hogy nyújtson be törvényjavaslatot az arányosabb országgyűlési választási rendszer kialakítása érdekében.

Az ellenzéki párt másik javaslata átalakítja a fővárosi választási rendszert, így már a jövő évi önkormányzati választáson visszatérnének Budapesten a 2014 előtti szabályozáshoz, és nem a kerületi polgármesterek kerülnének be a Fővárosi Közgyűlésbe, hanem 32, listán választott képviselő.

Elfogadhatják az alaptörvény tizenkettedik módosítását, amelynek értelmében az ország alkotmányos önazonosságának védelme érdekében egy független szerv jön létre. Az alkotmánymódosítással lehetővé válik az is, hogy a kormány törvény helyett kormányrendeletben szabályozza a Magyar Honvédség hivatásos állományú tagjainak alapvető jogait és kötelezettségeit.

A nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvényjavaslat elemző, értékelő, javaslattevő és vizsgálati tevékenységet folytató, autonóm államigazgatási szervként hozná létre a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, amely az állami, társadalmi és politikai döntéshozatali folyamatokba való külföldi beavatkozásokat, valamint a választási folyamatok befolyásolására irányuló, külföldről támogatott hivatott vizsgálni.

Dönthetnek a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló törvényjavaslatról, miszerint állami tulajdonban lévő kastélyok, kúriák a jövőben ingyenes tulajdonba, vagy vagyonkezelésbe adhatók lesznek az ingatlanok további fejlesztése és fenntartása céljából.

Határozhat a parlament a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról, amely az idegenrendészeti szabályok szigorítását tartalmazza, valamint meghatározza külföldi állampolgárok Magyarországon történő tartózkodásának, munkavállalásának jogcímeit és feltételeit.

A határozathozatalok után kivételes lejárásban lefolytatják az egyes hatósági kérdésekről szóló törvényjavaslat vitáját, valamint megvitatják a szkíták Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezést.

MTI







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Bozsik is odaszólt Révész Csakfoci-nyilatkozata után: "Nem vagyok benne biztos, hogy mindenki megüti azt a szintet"

Simek Péter szerint volt olyan felvetése Révész Attilának, amit érdemes lenne megfontolni. Míg Bozsik Péter maximálisan az MLSZ-szel...

Meghalt Ambrus László, a súlyemelők korábbi kapitánya

A magyar súlyemelés meghatározó alakja sportolóként és szövetségi kapitányként is eredményes volt.

Csak bedugja az autóba, és máris feleannyit tankol? Kiderült az igazság az „okos” kütyükről!

Akár 55 százalékos üzemanyag-megtakarítást ígérnek azok az olcsó, 40 euró (15 ezer forint) alatti „csodakütyük”, amelyeket...

Újra itt a legendás Volga, csak épp kínai szív dobog benne

Hosszú évek után újra az utakon a Volga neve, ám aki klasszikus szovjet autóra számít, az bizony meglepődhet. A legendás márka ugyanis...

Nagy baj van: a Föld népessége meghaladta a bolygó befogadóképességét – állítja egy tanulmány

Az emberiség népességnövekedése és fogyasztási szokásai olyan mértékben terhelik a Földet, hogy az már nem képes fenntartható módon...

93 évesen olyat csinált ez az idős asszony, ami a fiataloknak is nehéz: Ann Esselstyn új világrekordot állított fel ezzel

Van, hogy az élet legnagyobb meglepetései a legváratlanabb pillanatokban érkeznek. Így történt ez Ann Krill Esselstynnel is, aki 93 évesen...

Akadálymentes szavazás: itt vannak a fontos határidők a fogyatékossággal élőknek

A fogyatékossággal élő választópolgárok számára a jogszabályok többféle lehetőséget biztosítanak, hogy akadálymentesen...

Hiller István eldöntötte, visszalép-e

Hiller István, az MSZP által támogatott egyéni képviselő-jelölt azt kérte a követőitől, hogy ikszeljenek kétszer.

A végzetes geopolitikai amnézia

Kéthetes tűzszünetet jelentett be Donald Trump az Iránnal folytatott háborúban. Ahogy az elmúlt egy hónapban oly sokszor, amikor Trump a...

Brüsszel új gyárgyarmatot csinálhat a világ legnépesebb vidékéből

Az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság egyik legnagyobb húzása volt az idei év elején, hogy megkötötte szabadkereskedelmi...

0

Sport

Botrány a Bernabéuban: Arbeloa szerint ki kellett volna állítani a Bayern védőjét

Megannyi vitatható jelenet tarkította a BL-negyeddöntőt.

„Mészárlás lesz” – már a PSG elleni párharc előtt földbe döngölték a Liverpoolt

Nem kérdés, hogy melyik csapat jut a négy közé a Bajnokok Ligájában?

Megalázta Vinícius Júniort a Real Madrid közönsége a Bayern München ellen

A brazil támadó óriási ziccert is kihagyott a meccsen, az edzője azt kérte, hogy ne őrüljön meg.

Gyökeres Viktor nem így akart főszerep-lővé válni, az igazi dráma mégis a ráadásban jött

Az Arsenal csatára került középpontba a Sporting és az Arsenal BL-negyeddöntőjében.

Détári a Szoboszlai-lázról: "Ha valaki 150 centi magas, akkor ne írjuk azt, hogy 220!"

Détári megérti a Szoboszlai körüli felhajtást, de sokszor nem ért vele egyet. A korábbi klasszis arról is beszélt, kik vezették félre Mezeyt Mexikó előtt.

„Vannak érinthetetlen edzők, akik ellen hiába minden panasz” – kitálalt a fiatal magyar műkorcsolyázó

A fiatal műkorcsolyázó szerint hazugságnak állítottak be minden túlkapást, manipulációt, fizikai és mentális bántalmazást.

Gerrard azt a játékost követeli Liverpoolba, akivel Szoboszlai álmodott

A klub legendája azt is megnevezte, hogy ki lenne a távozó Mohamed Szalah tökéletes utódja.

„Yamal helyében én kétszer is meggondol-nám, hogy spanyol válogatott legyek”

A Barcelona fiatal világklasszisa tiszteletlennek és elfogadhatatlannak tartja a történteket.

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

A nap rangadóján nagyszerű meccset játszott a Real Madrid és a Bayern München.

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Nagy bravúrt mutatott be Tóth Balázs.

Gyökeres estéje Lisszabonban: hatalmas ováció, füttykoncert, majd kőkemény kritika

Gyökeres Viktor először lépett pályára a Sporting stadionjában, amióta nyáron távozott a portugáloktól.

Révész Bulcsú megtette a vb-n, amire a hatszoros döntős nem volt képes

Az utolsó frémben lökte a legmagasabb brékjét a magyar sznúkerjátékos.

0
0

Bulvár

Donald Trump: Ma este egy egész civilizáció eltűnik, és soha többé nem tér vissza

Fenyegető hangvételű bejegyzéssel jelentkezett az amerikai elnök.

Senki nem volt munkaidőben Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata osztalékhányó lapjánál

A milliárdos hasznot hozó lapban egy hónap alatt 97 darab interakció keletkezett.

Gáspár Evelin így várta a repülőtéren az amerikai alelnököt – videón J. D. Vance érkezése

J. D. Vance, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke kedden megérkezett Budapestre egy kétnapos hivatalos látogatásra. Orbán Viktor miniszterelnökkel várhatóan 13:20-tól közös sajtótájékoztatót tartanak majd a Karm

Magyar szállodai dolgozó kitálalt: szeretőjével jött a férfi, ami ezután történt, nagyon ciki

Nem is gondolnánk, mi mindennek lehet tanúja egy szálloda recepciósa...

Ő J. D. Vance, az amerikai alelnök csinos felesége: a ritkán látott, 40 éves Usha igazi természetes szépség

Az amerikai politika egyik legjelentősebb alakja mellett egy különleges, mégis visszafogott nő áll, akiről meglepően keveset tudni. Pedig Usha Vance nemcsak intelligenciájával, hanem természetes kisugárzásával is kö

A kormányközeli MCC-s kutató is kitálalt: „Arra kényszerítettek, hogy Fidesz-propagandát írjak”

Alkonyi Zalán Oroszország-kutató, a kormányközeli Mathias Corvinus Collegium (MCC) munkatársa szerint volt olyan kutatótársa, akit azért rúgtak ki, mert nem volt hajlandó lejárató cikket írni Ruszin-Szendi Romuluszr

Direkt36: Titokban az állam adott pénzt Jászaiéknak, hogy vásárolják fel az államtól a hadiipari cégeket

Az állam ráadásul azzal magyarázta az eladást, hogy így tőkeerős kezekbe kerülnek a cégek.

Már nem szexelünk a férjemmel, akivel 20 éve vagyunk együtt – vége van a házasságunknak?

Ha eltűnik a szex egy hosszú házasságból, az ijesztő lehet, de nem feltétlenül jelenti azt, hogy a kapcsolatnak vége.

A szomszédban már vészforgatókönyvvel készülnek

Az ország szerint azonban nincsenek ellátási problémák.

„Nem jött be dolgozni, majd másnap azt mondta, hogy azért, mert eltévedt.” Munkatársak, akikre mindig emlékezni fogsz

Vannak kollégák, akik olyan emlékezetes pillanatokat okoznak, hogy azokat sosem felejtjük el. Legyen az jó vagy rossz, ezek a történetek örökre velünk maradnak.

0