Ezt olvasta már?


Nőtt a megtakarítással rendelkezők száma egy felmérés szerint

Nőtt a megtakarítással rendelkezők száma, sőt azoké is, akik egy évnél hosszabb időre elegendő tartalékkal rendelkeznek - közölt a BÁV Zrt. decemberi reprezentatív felmérése alapján az MTI-vel hétfőn.

Az előző, áprilisi kutatáshoz képest 39 százalékról 28 százalékra csökkent azok aránya, akik nem rendelkeznek semmilyen tartalékkal. Megjegyzik ugyanakkor, hogy ez a tartalék a megkérdezettek közel 30 százalékánál legfeljebb 3 hónapra lenne elegendő.

Anyagi probléma esetén, aki teheti, először saját megtakarításához nyúl, vagy a családtól, barátoktól kér kölcsön, ez utóbbi megoldás jóval népszerűbb most, mint áprilisban volt - áll a közleményben, amely szerint a megtakarítással rendelkezők közül 42 százalék még nem nyúlt hozzá tartalékaihoz, és nem is számít arra, hogy erre szükség lehet. A válaszadók 20 százaléka szerint a közeljövőben adódhat olyan helyzet, hogy szükség lesz erre, és 38 százalék azok aránya, akiknek már hozzá kellett nyúlniuk megtakarításaikhoz, még ha nagy részük, az összes megkérdezett 25 százaléka, igyekszik is azt rendre visszapótolni.

A vizsgálat alapján a legtöbben ingatlanjukat, autójukat és háztartási ingóságaikat tennék pénzzé szükség esetén. A könnyen mozgósítható megtakarítások közül a készpénz és a hagyományos bankbetét a legnépszerűbb, de egyre keresettebb a nemesfém is. Az aranyat 51 százalék tekinti értékálló befektetésnek, és 25 százalék szeretne a közeljövőben ékszert vagy befektetési aranytömböt venni.

A közlemény az elmúlt évek kihívásaival magyarázza a tartalékképzés felértékelődését.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A Pamkutya másfél milliárdos bevételt produkál a koncertekkel szakértőnk becslése szerint – Mutatjuk a számokat

Nemcsak presztízsben és élményben jelent nagyot a Pamkutyának az MVM Dome-ban tartandó koncertsorozata, de anyagilag is jól jön ki belőle...

Ezekkel a feltételekkel jár tovább az özvegyi nyugdíj az első év után

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj egy évig jár, de meghatározott esetekben tovább folyósítható vagy újraéledhet.

Adóbevallás: fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Hétfőn még kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása.

Esik a forint: gyengén indult a hétfő reggel

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Brutális ársokk éri el a magyar boltokat: minden termék drágul a háború miatt

Két hét alatt harmadával drágult a műtrágya a közel-keleti háború hatására.

Donald Trump katonai segítséget vár szövetségeseitől a Hormuzi-szoros megnyitásához

Az Egyesült Államok mintegy féltucat országtól tart igényt arra, hogy részt vegyen a Hormuzi-szoros forgalmának biztosításában –...

Ha így locsolsz, többet ártasz a növényeknek

Sokan azt hiszik, a sok víz csak jót tesz a növényeknek, de a túlöntözés valójában az egyik leggyakoribb, mégis alattomos hiba....

Kocsis Máté szerint több ezer ukrán bértapsoló vette körbe Magyar Pétert, mindezt a gyanús körülmények között készülő ukrán zászlós képpel illusztrálta

A Fidesz frakcióvezetője kemény szavakkal bírálta a Tisza Párt elnökét. Szerinte Magyar vádaskodik, hergel, uszít és retteg a vereségtől.

Zelenszkijnek van egy tippje, hogyan lehetne befejezni a háborút

Az ukrán elnök mielőbbi találkozót sürget, ám ez az iráni konfliktus miatt problémás lehet.

Felirattal üzentek az Oscar-gálán a világnak: ezt jelenti a legendássá vált 3 szó

A 2026-os Oscar-gála egyik főszereplőjének szavait követően reagált a közönség is.

0

Sport

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban

A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.

Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha

Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.

Kanada nem tudott segíteni, még nincs meg az 1998 óta nem látott magyar sportbravúr

Hiába a magyar válogatott korábbi győzelme, japán borította a papírformát.

Szoboszlai Dominik életveszélyes, újabb elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból

A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő rekordot döntött meg az újabb csodagóljával.

Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után

A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.

Antonelli megállíthatatlan volt Kínában, Hamilton olyat tett a Ferrarival, mint még soha

A maranellóiak ismét a táv feléig voltak igazán versenyben a győzelemért. A McLarenek elrajtolni sem tudtak.

0
0

Bulvár

Botrányba fulladt az élő adás a Nemzeti Meneten, ezért vették el a közvetítést

Március 15-én a sajtószabadságot is ünnepeljük, azonban olyan történt a Nemzeti Meneten, ami miatt meg kellett szakítani egy élő adást.

Nem akárki jelent meg a Békemeneten, példátlan mondat szakította meg az élő adást

Elkészült az év egyik legjobb interjúja a Partizánon élő adásban a Békemeneten.

Kiderült a titkos mérés március 15-ről, botrányosan számolták a tömeget, de valamit mindenki elfelejtett

Véget vetettek a számháborúnak, hogy a Békemeneten vagy a Nemzeti Meneten voltak-e többen, egy dologgal azonban nem számoltak.

Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében

Az ismert politológussal elemeztük a miniszterelnök március 15-i beszédét.

Kim Dzsongun elképesztő luxusszen-vedélye sokkolta a diplomatákat: minden héten ezt rendeli magának a diktátor

A világ egyik legzártabb országát vezető diktátorról időről időre különös történetek látnak napvilágot. A beszámolók szerint azonban létezik egy luxusszokása, amely még a sokat látott diplomatákat is megdö

Hajmeresztő, ami elhangzott a Béke-meneten, ilyet még Orbán Viktor sem mondott soha

Nagy Feró a Békemeneten jelentette ki: „Háborúban állunk Ukrajnával”. Szerinte a béke kedvéért fegyvert kéne fogni.

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

Nem a terv szerint startolt el a Békemenet: a tömeg nem várt, rendőri beavatkozás kellett

A kormánypárti vonulást megelőzően épphogy sikerült lezárnia a hidat a rendőröknek, akik átsegítették az autósokat. A vonulók viszont nem várták meg a hivatalos kezdést.

„Hetente csak pár órára volt az enyém, de nem bántam meg.” – Nők, akik pozitívan élték meg a szeretőstátuszt

A „szerető” szóhoz gyakran társul a szégyen, de nem mindenki éli meg így. A történetek szeretőktől bemutatják, hogy az érzelmek és a kapcsolatok nem mindig feketék vagy fehérek.

Drónok a Békemenet felett, tiltás a Tiszának – egyiknek lehet, a másiknak nem?

A Hír Tv és a kormánypárti M1 élő műsorába közölt drónfelvételeket az idei Békemenetes tömegről, miközben a Tisza Párt a honvédelmi miniszter nevében egy határozatot kapott, hogy nem szállhatnak fel drónok a

blogmorzsák

Tényleg erre a reptérre érkezik a legtöbb utas?

Milyen titkokat őriznek a világ legforgalmasabb repülőterei?

Tudod, hogy hol érzékeny nagyon a bőröd?

Az intimterület bármely életkorban sérülékeny lehet.

0