Ezt olvasta már?


Női röplabda Extraliga - Hatalmas csata után nyíregyházi előny az elődöntőben

A kupagyőztes Nyíregyháza hazai pályán hatalmas csatában, 146 perces mérkőzésen 3-2-re legyőzte a címvédő Békéscsabát a női röplabda Extraliga elődöntőjének harmadik, csütörtöki mérkőzésén.

A Békéscsaba szombaton sorozatban hat vereség után a szezonban először nyert a Nyíregyháza ellen, így a csapatok 1-1-ről várták a harmadik összecsapást.

Az első játszmát a stabilabban fogadó és ebből magabiztosabban támadó címvédő BRSE végig vezetve nyerte. A második szett sokáig fej fej melletti küzdelmet hozott, és bár a vendégek a hajrában közel kerültek a szettgyőzelemhez, 21-23 után egyenlítettek a hazaiak.

A harmadik felvonás ismét a címvédő fölényét hozta: a montenegrói Tatjana Bokan vezette Békéscsaba ezúttal is végig vezetett, így másfél óra után ismét előnybe került.

A negyedik etapban 7-3-nál a két vezetőedző, a román Bogdan Paul (BRSE) és Hollósy László összeszólalkozott egymással az oldalvonal mellett, aminek következtében a játékvezető előbbit kizárta a szettből, így ő csak a büntetőszékről követhette figyelemmel a játszmát, amiben a vendégek sokkal többet rontottak, mint azt megelőzően, így kupagyőztes nyírségiek simán egyenlítettek, és 123 perc után következhetett az ötödik szett.

A döntő játszmában a vendégek és a hazaiak is vezettek, végül hatalmas küzdelem után a 27 pontos Danielle Brisebois támadásával a Nyíregyháza került egy lépéssel közelebb a fináléhoz.

A párharc negyedik mérkőzését jövő szerdán rendezik Békéscsabán.

A másik elődöntőben a Vasas 2-0-ra vezet az Újpest ellen.

Eredmény, elődöntő, 3. mérkőzés:

Fatum Nyíregyháza - Swietelsky-Békéscsabai RSE 3-2 (-20, 24, -22, 19, 12)

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-1 a Nyíregyháza javára.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Azonnali közleményt adott ki a MÁV csütörtök reggel – gondok vannak az egyik nagy vonalon

A csütörtök reggeli csúcsforgalomban fennakadások nehezítik a közlekedést a ceglédi vasútvonalon, miután egy meghibásodott szerelvény...

Csapatkivonást lebegtetett be Németországból az amerikai elnök

A Németországban állomásozó amerikai haderő létszámának csökkentését helyezte kilátásba Donald Trump amerikai elnök szerdán.

Megjöttek a legújabb adatok: hiába a biztató fordulat, elképesztő tempóban fogy a magyar

A halálozások csökkentek, mégsem fordult meg a folyamat: tovább fogy az ország lakossága.

Váratlan fordulat a magyar gazdaságban: megérkeztek a friss számok, erre kevesen számítottak

2026 első negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye éves összevetésben 1,7 százalékkal emelkedett.

Tíz évre visszamenőleg fogja vizsgálni a Tisza-kormány a külhoni támogatások felhasználását

Tarr Zoltán Tisza-alelnök, leendő miniszter azt is világossá tette, hogy pártja nem tervez semmilyen új, határon túli párt...

Vágó István özvegye így él a férje halála után: "Judit még ma sem képes a közös képeiket nézegetni"

Április 29-én volt három éve, hogy elhunyt Vágó István. Az özvegye, Judit máig nem tud ránézni a közös képeikre, és eleinte az...

Vége a penésznek és a hangyáknak: Ez az olcsó fűszer megmenti a szobanövényeidet

Kevesen gondolnák, de a fahéj nemcsak a konyhában hasznos: a kertben és a szobanövényeknél is igazi „csodafegyver” lehet. Egy egyszerű,...

Hiába a pozitív jelek, egyre kevesebben vagyunk - íme a rideg számok

Tovább fogy az ország népessége, bár a korábbinál valamivel lassabb mértékben. Márciusban szinte kétszer annyian hunytak el, mint...

Durva pofon a gazdaságnak: beszakadt a kivitel

Miközben a magyar külkereskedelem továbbra is többletet mutat, a számok mögött már komoly feszültségek húzódnak: az export visszaesett,...

0

Sport

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ

Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír

Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Bajnokok Ligája: Büntetők "döntötték el" az Atléti-Arsenal elődöntőt - videó

Két tizenegyesgól döntötte el az Atlético Madrid-Arsenal Bajnokok Ligája-elődöntőt.

Szoboszlai Dominik egészen elképesztő üzenetet kapott a Real Madrid sztárjától

A Liverpool magyar klasszisát már többször hírbe hozták a Real Madriddal.

NB II: A Vasast feljuttató edző Kecskemétről is beerősített

Itt az NB II 27. fordulójának válogatottja - összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.

Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét

Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.

0
0

Bulvár

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?

Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.

Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera

Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra

Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.

Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik

Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.

Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg

Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.

A 81 éves Harsányi Gábor sztrókott kapott: a színészlegenda életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg

Harsányi Gábor kamerák előtt mesélt arról, hogy sztrókot kapott, az orvosok profizmusának köszönheti életét.

blogmorzsák

Hitler halála - legendák és összeesküvés elméletek

Ma 81 éve, hogy bejelentették Hitler halálát, de a világ nem hitt benne: a bunkerben történt eseményeket homály fedte.

Fáradtság, sérülések, gyengébb teljesítmény

Sok sportolónál ez áll a háttérben.

0