Ezt olvasta már?


Női röplabda Eb - Megvan a magyar keret

Kihirdette keretét a hazai társrendezésű Európa-bajnokságra Jan De Brandt, a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kaptánya.

A magyar szövetség honlapja szerint a belga szakember húsz játékosra számít, akik mellé 12 fős tartalék keretet is kijelölt: ebben elsősorban fiatalok kaptak helyet.

"Ez egy feltűnően bő lista, de az első edzőtáborba már csak húszan érkeznek. A gyakorlás után ez a keret tovább szűkül, és már csak tizennégy játékost nevezek a május végén kezdődő arany Európa-ligára" - fogalmazott Jan De Brandt.

A felkészüléssel kapcsolatban azt mondta: az Európa-liga után, június második felétől egy kis szünet következik, majd júliusban ismét tizennyolc-húsz röplabdázóval kezdik meg a közvetlen felkészülést az augusztus 23-án kezdődő Európa-bajnokságra.

Kiemelte, a bő keretben rutinos és fiatal játékosok egyaránt helyet kaptak, mert szerinte a hazai rendezésű Eb-n óriási szükség van a tapasztalt röplabdázókra, akiknek nem remeg meg a keze az első labdamenetnél.

"Bízom benne, hogy a fiatal tehetségek is megragadják a nagy lehetőséget. Többen már bizonyították, hogy nem véletlenül kaptak meghívót a válogatott keretébe, de ebben az idényben is láttam kiválóan fejlődő játékosokat. Az előttünk álló időszakban igyekszem mindenkinek játéklehetőséget adni, augusztus elején pedig véglegessé válik, ki az a tizennégy játékos, aki Magyarországot képviselheti az Európa-bajnokságon" - jelentette ki a szövetségi kapitány.

Az összesen 32 fős névsorból két fiatal játékosra nem számíthat a kapitány az Eb-n és az Európa Ligában: a Békéscsabában játszó Szedmák Réka nemrég súlyos térdsérülést szenvedett, a nyíregyházi Varga Eliza pedig még nem kapta meg a szükséges nemzetközi engedélyt ahhoz, hogy a román helyett a magyar válogatottban léphessen pályára.

Az Európa-bajnokság szeptember 8-ig tart.

A női válogatott kerete:

------------------------

Feladók: Bagyinka Fanni (UTE), Bleicher Réka (UTE), Tálas Zsuzsanna (Swietelsky-Békéscsaba)

Ütők: Bokorné Liliom Rita (UTE), Dékány Bernadett (Vasas Óbuda), Németh Anett (Coastal Carolina University - amerikai), Pallag Ágnes (Cannes - francia), Sándor Renáta (Allianz MTV Stuttgart - német), Szakmáry Gréta (SSC Palmberg Schwerin - német), Török Kata (Vasas Óbuda), Villám Lilla (Vasas Óbuda), Dégi Barbara (Gödöllői RC)

Centerek: Bodnár Dorottya (Swietelsky-Békéscsaba), Bodovics Hanna (Swietelsky-Békéscsaba), Nagy Eszter (Rote Raben Vilsbiburg - német), Pekárik Eszter (Swietelsky-Békéscsaba), Pintér Andrea (Jászberény)

Liberók: Molcsányi Rita (Swietelsky-Békéscsaba), Szpin Renáta (Swietelsky-Békéscsaba), Tóth Fruzsina (Fatum-Nyíregyháza)

 

A női válogatott El-menetrendje:

május 25.: Magyarország-Franciaország, Nyíregyháza 15.00

május 29.: Horvátország-Magyarország, Varasd 19.00

június 1.: Franciaország-Magyarország, Harnes 18.00

június 8.: Magyarország-Horvátország, Kaposvár 15.00

június 12.: Ausztria-Magyarország, Graz 17.55

június 15. Magyarország-Ausztria, Közszolgálati Egyetem 15.00

Az Eb menetrendje (Papp László Sportaréna):

augusztus 23.: Magyarország-Észtország 20.30

augusztus 24.: Magyarország-Románia 20.30

augusztus 26.: Magyarország-Azerbajdzsán 20.30

augusztus 28.: Magyarország-Horvátország 18.00

augusztus 29.: Magyarország-Hollandia 18.00

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Komoly vita után döntöttek a svájciak a szigorú bevándorlási korlátozásról

A svájci választók elutasították azt a népszavazási kezdeményezést, amely 10 millió főben maximálta volna az ország népességét, és...

Szupercellák alakulhatnak ki az országban vasárnap: piros riasztás is jöhet

Nem sok jóval kecsegtetnek a legfrissebb időjárási modellek.

Porba kell vetni? Ez az új bevonat vizet gyűjt a vetőmag számára

Kutatók egy olyan új vetőmagbevonatot fejlesztettek ki, amely egyszerre segíti a mag számára a vízmegőrzést és védi a csíranövényt a...

Az emberi robotok már az európai kapukon dörömbölnek

A robotika, különösen a humanoid robotok és a mesterséges intelligencia álltak a Bosh ConnectedWorld című technológiai kiállítás...

Így vették el egy tollvonással egy pesti magyar nő lakását: 33 milliót bukott, nem lehet behajtani

Csilla éveken át spórolt, hogy saját otthona lehessen, ám a XIII. kerületi lakás megvásárlása után kiderült: hiába fizetett ki 33...

A FIFA szerint műszaki hiba miatt nem látszott a lesanimáció Svájc-Katar meccsen

A hiba a szervezet szerint nem befolyásolta a videoasszisztens munkáját.

Szombaton megdőlt a napi szélrekord

99 kilométer/órával süvített.

NB I: Három távozót is bejelentett az eddig aktív MTK

Több játékosa távozását is bejelentette az átigazolási piacon eddig aktív MTK Budapest.

Orbán Ottó „maga volt a beat – maga volt a szabadság”

Kilencven éve született a XX. század második felének nagy költője, rá emlékezünk.

Fordulat jöhet az iráni konfliktusban: Trump szerint órákon belül aláírják a megállapodást

Trump szerint vasárnap aláírhatják az Iránnal kötött megállapodást, de Teherán még nem erősítette meg és a blokád is marad. A...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

0
0

Bulvár

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

0