Női párbajtőr GP - Ismét hatalmas mezőny

Továbbra is népszerű a Westend női párbajtőr Grand Prix, legalábbis ezt jelzi, hogy a hétvégi budapesti versenyre 184 vívó nevezett.

Az érdeklődés ezúttal már csak azért is érthető, mert a márciusban záruló olimpiai kvalifikációs sorozat egyik kiemelt állomásáról van szó, melyen értékes pontokat lehet gyűjteni egyéniben.

A magyar színeket 14 párbajtőröző képviseli, közülük Szász Emese kiemeltként csak vasárnap kapcsolódik be a szombaton kezdődő küzdelmekbe.

A három éve elhunyt első magyar párbajtőr világbajnok, korábbi sikeres szövetségi kapitány Sákovics József emlékére sorra kerülő GP első napján 9 órától a selejtezőt bonyolítják le, majd vasárnap 9 órától a 64-es tábla küzdelmei zajlanak, a négyes döntő pedig 15 órakor kezdődik a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban.

 

mti










Ki nyeri a 2012-es Eurovíziós Dalversenyt









0