Nő a szélsőséges iszlamista fiatalok száma a brüsszeli Molenbeek negyedben
Emelkedőben van a radikális iszlamista fiatalok száma a főként bevándorlók lakta brüsszeli Molenbeek negyedben, amely a tavaly márciusi merényleteket követően került a nemzetközi érdeklődés középpontjába - tudatta Olivier Vanderhaegen, a radikalizálódás elleni helyi program vezetője. (Pécsi Napilap)
A szakember szerint a hatóságok a tavalyi brüsszeli terrortámadások óta jóval nagyobb erőket fordítanak a szélsőségesek megfigyelésére, a fiatalok közül viszont sokaknak így is sikerül elkerülniük, hogy bekerüljenek a rendőrség látókörébe - jelentette kedden a La Derniere Heure című belga napilap.
Még mindig vannak dzsihadista toborzók a fővárosi régióban, de a korábbiakhoz képest meglehetősen kevés fiatal utazik külföldre, hogy ott csatlakozzon az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csökkenne a szélsőségesek száma - emelte ki hétfőn Vanderhaegen egy parlamenti bizottság előtt.
Mint közölte, főként olyan fiatalokról van szó, akiket még nem vettek nyilvántartásba az illetékes állambiztonsági szervek, ezért "nem akadnak fenn a hálón", de rendkívül gyakran bűnözői háttérrel rendelkeznek, sokuk drogcsempészettel foglalkozott.
Vanderhaegen elmondta, a mecsetek egyre nyitottabbak az ötletre, hogy részt vegyenek a radikalizálódás felszámolásában, viszont komoly problémát jelent, hogy az imámok jelentős része nem beszél franciául, nem érti a fiatalok problémáit, akik pedig az utcán olyanokkal találkoznak, akik az iszlám "torzított" változatát adják át nekik.
A 96 ezres lakosságú kerület nehéz gazdasági helyzete, a magas munkanélküliség is súlyosbítja a problémákat a szakértő szerint. "Marshall-tervre lenne szükség a fiatalok számára Brüsszelben" - fogalmazott.
Molenbeek azután került a nemzetközi érdeklődés középpontjába, hogy kiderült, hosszabb-rövidebb időre többen is megfordultak a negyedben a 2015-ös párizsi és az azokat követő brüsszeli merényletek elkövetői közül.
Tavaly március 22-én a belga fővárosban a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson is terrortámadást hajtottak végre, harminckét ember halálát okozva. A robbantásos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett. Belgiumban a hatóságok még mindig hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, "lehetséges és valószínű" egy terrortámadás.
hírek innen, onnan
Meglepő döntést hoztak a Toy Story új részénél
A Pixar új része először szakít a G-besorolással, és PG-minősítéssel érkezik a mozikba.
Ezért nem működik a legtöbb kertészeti tanács
Hiába követed lelkiismeretesen a kertészeti tanácsokat, mégsem lesz buja dzsungeled? Felfedjük, miért nem univerzálisak a tippek, és mire...
Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként
Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni...
Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt
Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.
Bevezeti az eurót Magyarország - itt a dátuma
Stabilizálódó piac mellett maradt az alapkamat, az euró a 2030-as évek elején jöhet Magyarországon.
Az elmúlt 10 év meghatározó minisorozatai a Csernobiltól a Kamaszokig
Az elmúlt tíz év legkiemelkedőbb minisorozatai műfajokon átívelve formálták a televíziózás arculatát.
Így lehet eléri könnyedén, hogy kevesebbet fogyasszon az autó
Nem kell semmilyen csodaadalék, vagy USB-s kamukütyü, sőt nincs varázstrükk sem, ami segítene csökkenteni a fogyasztást.
Súlyos sztrádabalesettel, mentőkkel és teljes útzárral búcsúzott a szerda
Az 59-60-as kilométer között történt balesetnél a jármű sofőrje kizuhant az autóból. A személykocsi feltépte a szalagkorlátot,...
A karakter, akit egy sorozat emelt a Star Wars élvonalába
A Klónok háborúja sorozat tette igazán emlékezetessé Grievous tábornokot a Star Wars univerzumban.
Kezdőként is lehet szép kerted - ha ezt a pár dolgot betartod
Kezdő vagy a kertészkedésben? Ne aggódj, néhány alaplépéssel és némi odafigyeléssel gyorsan élvezheted a saját, gyönyörű kertedet!
A tökéletes társ: Ilyen kutya illik hozzád a csillagjegyed alapján!
Ismerd meg az univerzum-választotta hű társadat!
Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen...
Sport
A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után
Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.
Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!
Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss
NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos
Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.
NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ
Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.
Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni
Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.
Szoboszlai Dominik egészen elképesztő üzenetet kapott a Real Madrid sztárjától
A Liverpool magyar klasszisát már többször hírbe hozták a Real Madriddal.
Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et
Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.
NB II: A Vasast feljuttató edző Kecskemétről is beerősített
Itt az NB II 27. fordulójának válogatottja - összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.
NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír
Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.
Váratlan fordulat: Szoboszlai Dominik elhagyta Angliát
Mutatjuk, miért!
Még a végén José Mourinho visszatér a Real Madridhoz
Egyre valószínűbb, hogy Mourinho visszatér a Madrid kispadjára.
Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét
Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.
Bulvár
Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát
Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h
„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?
Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.
Újabb csapás érheti szerdán Orbán Viktort, frakciója akár az eddigi uniós támogatását is elveszítheti
1,58 milliárd forint léte a tét.
Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket
A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.
Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat
Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.
Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után
Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.
Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet
Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.
Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek
Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.
Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera
Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.
Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik
Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.
„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?
Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.
Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg
Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


