Ezt olvasta már?

0

Németh Szilárd: a nagycsaládosoknak igényelniük kell a további kedvezményt

A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos arra kérte a nagycsaládosokat, hogy a kormányhivatalokban igényeljék a rezsicsökkentés által számukra biztosított további gázárkedvezményt, ugyanis az nem jár automatikusan.


hirdetés

A kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy az átlagfogyasztás mértékéig minden magyar háztartásban, magyar családnál fennmarad a rezsicsökkentés. A gáz esetében az átlagfogyasztás 1729 köbméter évente, az áramnál 2523 kilowattóra évente - tette hozzá. Szavai szerint eddig a rezsicsökkentett határig az átlag fogyasztásúak 2 millió 175 ezer forintot tudnak megspórolni.

Németh Szilárd pénteken a közmédiának nyilatkozva elmondta: a nagycsaládos gázfogyasztási kedvezményt három- és az annál több gyermekes családok vehetik igénybe. Ismertetése szerint a háromgyerekesek esetében az éves 1729 köbméteren túl további 600, négygyermekesektől felefelé pedig minden gyermek után még 300 köbméterrel nő a kedvezményes sávhatár. Tehát a nagycsaládos kedvezményes sávhatárig köbméterenként 102 forintot kell fizetniük, a piaci ár, 1020 forint tizedét.

Példaként említette, hogy egy háromgyermekes család a nagycsaládos kedvezménnyel további 550 ezer forintot, a négy gyermeket nevelők plusz 875 ezer forintot, az ötgyermekesek pedig további 1 millió 100 ezer forintot tudnak megtakarítani.

A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a nagycsaládosoknak eddig is jártak kedvezmények, azonban ezeket "nagyon kevesen vették igénybe, hiszen korlátlan volt a rezsicsökkentés mindenki számára". Tájékoztatása szerint a 300 ezer magyar nagycsaládosból eddig 26 ezer család igényelte ezt a kedvezményt.

Mint közölte, a nagycsaládosoknak járó kedvezményt a kormányhivatalokban, kormányablakokban kell igényelni, ahol megtalálhatóak az igénylőlapok.

Az igénylőknek magukkal kell vinniük a legutolsó gázszámlájukat és a szolgáltatási szerződésüket, és a kedvezményt csak az a szülő veheti igénybe, akinek a nevére szól a gázszámla - hívta fel a figyelmet Németh Szilárd.







0

hírek innen, onnan

Kiderült, hány órakor a legjobb a szex: a hormonok miatt ekkor kellene

A hormonok alakulása alapján választották ki ezt az időpontot.

Egyelőre nem zárják ki pártjából Gerhard Schröder volt német kancellárt

Ugyan az orosz kormány "hibájának" tarja a háborút, de nem szakít Vlagyimir Putyinnal.

Pusztító villámárvizekre készülhet Kalifornia a jövőben

Nagy területen pusztító villámárvizekkel kell szembenéznie a jövőben a ma történelmi szárazsággal küzdő Kaliforniának, amelyek...

Balázs Klári: Büszke hetvenes vagyok.

Hét évtized, hét emlékezetes fotó. Az énekesnőt arra kértük, hogy eddig sosem látott archív fényképekkel segítsen az olvasókkal...

Fának ütközött és meghalt egy autó sofőrje szombat éjjel

Letért az útról, és fának ütközött.

Olaszországban a nyári szezon csúcsnapjait élik a mostani hétvégén

Alig maradt üres szoba a szállodákban és bérelhető napernyő a strandokon Olaszországban az augusztus 15-i Nagyboldogasszony ünnepe előtti...

Folytatódhat a vendéglátás helyreállása az elemző szerint

Az idegenforgalom javulása a szolgáltatásegyenleget, ezen keresztül pedig a folyó fizetési mérleg javulását is támogatja.

Káosz a kikötőben - Heves esőzés söpört végig Közép-Dalmácián

Az autópályán is torlódások alakultak ki.

Vizes Eb - Lett aranyérem is és több ezüstérmet is szereztek szombaton a magyarok

Egy világcsúcs és egy bajnoki rekord született szombaton.

Az MNB fokozottan ellenőrzi a mezőgazdasági biztosítók aszálykár-kifizetéseit

Mértéke a növénybiztosítási szerződés szerint fizethető kártérítés legalább 50 százaléka.

Sport

Úszó Eb: Hosszú Katinka kiesett a kedvenc számában: annyira kiborult, hogy nem is nyilatkozott

Hosszú Katinka óriási meglepetésre nem jutott döntőbe 400 méter vegyesen szombaton a római úszó Európa-bajnokságon. A szabályok szerint egy nemzetből csak ketten kerülhetnek egy szám fináléjába, de a magyarok k

Döbbenetes dolog történt Lionel Messivel

Milliók nem akarnak hinni a szemüknek.

Nagy csalódás érte Hosszú Katinkát

Hiába lett övé a negyedik legjobb idő 400 vegyesen az elődöntőben, két magyar is gyorsabb volt nála.

Szörnyethalt a tehetséges sportoló Norvégiában

A szlovén sífutót egy teherautó gázolta halálra.

„Dühöt éreztem” – Hosszú Katinka megszólalt a 400 vegyes kudarca után: elárulta, miért nem nyilatkozott eddig

Hatalmas meglepetésre nem jutott döntőbe 400 méter vegyesen szombaton a római úszó Európa-bajnokságon Hosszú Katinka. Világklasszis úszónk a futam után annyira csalódott volt, hogy nem is nyilatkozott a sajtónak, m

Milák Kristóf: Nem nagyzolásból, de megint született mellettem egy világcsúcs

Az olimpiai bajnok magyar úszó bravúros teljesítménnyel nyert ezüstérmet szombaton a római úszó-Eb-n.

Ronaldo annyit ivott, hogy még az újságíróktól is sört kunyerált

A brazil Fenomén edzés közben is a kólásüvegben rejtegetett sört vedelte.

Ez óriási. Mihályvári-Farkas Viktória Európa-bajnok 400 vegyesen, Jakabos Zsuzsanna ezüstérmes

Mihályvári-Farkas Viktória Európa-bajnok 400 vegyesen, Jakabos Zsuzsanna ezüstérmes.

Rögtön egy meglepetéssel indult a La Liga

A spanyol bajnokság idei szezonjának nyitómeccsén rögtön borult a papírforma.

Ádám Martin a pályán válaszolt az őt a súlya miatt kritizálóknak - videó

A magyar válogatott csatár megmutatta Dél-Koreában, hogy milyen az, amikor játékba lendül.

Sikerült regisztrálni a játékosokat – Kezdődik a Barcelona szezonja

Nem éppen zökkenőmentes átigazolási szezon után vág neki a La Liga 2022/23-as szezonjának Xavi együttese.

Fradisták mérhetetlen gyűlölete a Vasas iránt: bűnszervezet a vád

16 éve ég bennük még jobban az örökös utálat.

0

Bulvár

Tóth Gabit a földbe döngölte a magyar stand-upos, így még sosem mentek neki az énekesnőnek

Bruti kegyetlenül őszinte szavakkal oltotta le Tóth Gabit, mindenki belepirult.

30-nak néz ki a 74 éves nő, bikinis fotóján leesik az állad: íme a titka

Képtelenek vagyunk elhinni, hogy több mint hetven éves ez a bombasztikus nagyi!

Hadházy azt mondja, jelzéseket kapott arról, hogy a kormány ősszel ismét bezárhatja az iskolákat

Hadházy Ákos most azt állítja, több olyan jelzést is kapott, amik szerint a kormány titokban arra készül, hogy ősszel ismét bezárná az iskolákat, majd online oktatást rendelne el a járványra hivatkozva.

Szlovák pénzügyminiszter: Magyarország rakétaként száguld, miközben Szlovákia szegény

A nemrég bejelentett debreceni nagyberuházás nyerte el a tetszését, de csak egy rövid időre.

Börtönbe kerülhet a targonca által agyonnyomott gyermek édesanyja

Az ötéves kisfiú láthatáson volt az apjánál, amikor a férfit hirtelen behívták a munkahelyére.

A 74 éves Kállay Bori válása után így él: reméli, nem kell újra nélkülöznie

Kállay Bori 2019-ben vált el Vitray Tamástól, azóta egyedül él.

Kiadták a riasztást: brutális jégeső csap le az országra

Szinte a teljes országra kiadták a riasztást a zivatarok miatt.

Fára akasztott kötélen fuldoklott, a szomszédban épp ott volt két szabadnapos rendőr, akik elvágták a kötelet

A szabadnapját töltő rendőrházaspár segélykiáltásokra figyelt fel a szemközti telekről.

Már készül a terv a lakosság evaku-álására, ha baj lesz Európa legnagyobb atomerőművében

Csendesen indul az orosz-ukrán háború újabb napja, ezek voltak az elmúlt órák legfontosabb eseményei.

blogmorzsák

Kebelcsoda a film- és a popvilágban: Danuta

„A lengyel Dolly Parton” kebelmérete láttán a brit Samantha Fox és az olasz Sabrina is elsárgulna az irigységtől.

„Valahol a csillagok közt létezett”

Baksa-Soós Jánost és a Kex koncertek hangulatát idézték meg az Ördögkatlan Fesztiválon.

Nem tudom, miért nőnek születtem...

„Volt, akit én tartottam el, és ez a legkisebb mértékben sem zavarta az önérzetét.“

0