Ezt olvasta már?

0

Nem engedtek belépni Ukrajnába egy Moszkvához hű ukrán ortodox püspököt

Nem engedtek belépni Ukrajnába szerda este a kijevi Boriszpil nemzetközi reptéren egy oroszbarát ukrán ortodox püspököt, aki arról ismert, hogy ellenezte az új, egyesített és Moszkvától független, autokefál ukrán ortodox egyház létrehozását.


hirdetés

Hedeon püspök, világi nevén Jurij Haron az Egyedült Államokból érkezett vissza, ahol - titkárának közlése szerint - Michael Pompeo amerikai külügyminisztert, valamint a republikánus kongresszusi képviselőket tájékoztatta a vallásszabadság állítólagos ukrajnai megsértéséről.

A püspök feltartóztatásának tényét megerősítette az Interfax Ukrajina hírügynökségnek Oleh Szlobogyan, az ukrán határőrszolgálat szóvivője. Magyarázatul kifejtette, hogy Hedeon érvénytelen úti okmánnyal próbált belépni az országba. Ukrán útlevele "elveszett, ellopott" jelzéssel szerepelt a nyilvántartásban, ezért a szabályoknak megfelelően elkobozták. Közölte továbbá, hogy a püspök több országnak is állampolgára. A jegyzőkönyv szerint Hedeon Frankfurtból érkezett Kijevbe. A szóvivő még annyit árult el, hogy a továbbiakban más rendvédelmi szervek foglalkoznak a férfi ügyével.

A püspök titkárának szavai szerint Hedeon ügye az Ukrán Biztonsági Szolgálathoz (SZBU) került.

Hedeon püspök az lb.ua hírportál szerint még a szovjet időkben született Odesszában. Papként szolgált Kurszkban és Szibériában, 1991-ben emigrált Oroszországból az Egyesült Államokba, majd a kilencvenes évek végén érkezett Kijevbe, ahol rögtön egy nagy presztízsűnek számító belvárosi templomban kapott helyet, amelynek gyülekezetéhez számos politikus és üzletember tartozott. A Moszkvához hű maradt ortodox egyházi szervezet kijevi püspökségében jelenleg is vezető szerepet tölt be.

Több nyilatkozatában említette amerikai állampolgárságát. Arról, hogy van-e orosz állampolgársága, nincs biztos információ, ukrán állampolgársága is bizonytalan. Az interneten korábban megjelent egy fotó egy számára 2011-ben kiállított ukrán útlevélről. Az ukrán bevándorlási hivatal nyilvántartása szerint Hedeon valóban kapott ukrán állampolgárságot, de később megfosztották tőle, mert a kérelem benyújtásakor a valóságnak nem megfelelő adatokat adott meg.

Hedeon püspök tavaly keresetet nyújtott be az ukrán legfelsőbb bírósághoz, amelyben kérte a testületet: érvénytelenítse az ukrán parlamentnek azt a határozatát, amelyben támogatását adta Petro Porosenko elnöknek ahhoz, hogy a konstantinápolyi ökumenikus pátriárkától önállóságot kérjen az egyesített ukrán ortodox egyháznak.







0


Mi a véleménye a Munka Törvénykönyvének módosításáról (túlóratörvény)?









0
0
0

hírek innen, onnan

Fotelből is jól bíráskodott: Pádár László a 75. születésnapjára elismeréseket kapott

Mi lett vele? címmel cikksorozatot indítottunk: csütörtökönként olyan sportolókkal beszélgetünk, akik egykor Csongrád megyében...

Tényleg mézzel édesítesz? A cukornál is jobban árthat neked

A méz a cukor egészséges helyettesítője lehet a mindennapi étkezésben vélekednek sokan, s a méhek kincse egyre jobban fogy a boltokban....

Húsra, sörre és sajtra költöttünk a legtöbbet tavaly

1835 milliárd forintot költött tavaly a lakosság élelmiszerre.

A legstílusosabb férfi karórák: 5 ikonikus óra igazi egyéniségeknek

A férfi egyetlen ékszere a karórája - mondják sokan. Mutatunk 5 olyan ékszert, ami a legjobb választás lehet minden férfi számára.

E10: Románia és Bulgária már előttünk, de mikor jön Magyarország?

Európában egyre több országban állnak át az E10 üzemanyag használatára, Románia és Bulgária is beállt a sorba, és 8, illetve jövő...

Elképesztően túlköltekezett Kásler minisztériuma

Tavaly a honvédelmi tárca tartotta magát legjobban a költségvetési törvényhez, míg az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a...

Magánnyomozóval figyeltette lányát Lagzi Lajcsi

Állítja: a lányában megbízott, csak a körülötte legyeskedőkben nem.

Bizarr sérülést szenvedett, mindenki a 18 éves kosaras szupertiniért aggódik

Zion Williamson lábán szétszakadt a cipő, a térde bánta.

Aki plüssfigurával érkezik, ingyen vonatozhat a budapesti kisvasúton a hétvégén

Megéri télen is felkeresni a budapesti kisvasutat: február utolsó hétvégéjén nem kell fizetniük az utazásért azoknak a gyerekeknek, akik...

5 stílusos nő 50 felett, akitől van mit tanulni: igazi egyéniségek, jó divatérzékkel

Ezek a nők túl az ötvenen sem mondtak le az öltözködésben rejlő játékosságról. Stílusos megjelenésük arról árulkodik, hogy a...

Önnek is joga van tudni, igazat mond-e kormány!

3 pontos kampányt tol a kormány arról, hogy "mire készül Brüsszel?. Tessék, itt vannak a valódi válaszok.

0

Sport

Messi kutyája brutálisan nagy

Iscónak pedig saját kutyafalkája van.

Nevetségessé vált videóbíró, undorítóan mutogató Simeone, duzzogó Ronaldo

A VAR-technológia abszolút csődje a vb után most a Bajnokok Ligáját teszi éppen tönkre.

Eközben a Real Madrid 80 millió euróból újjáépíti a védelmét

Fű alatt, suttyomban, amíg mi a Bajnokok Ligájával vagyunk elfoglalva, a Real vezetése megépítette a jövő hátvédsorát.

Új csatornára kerül a Premier League

Megvan, melyik meccset közvetítik elsőnek.

Magyar Kupa: így alakultak a nyolcaddöntő első mérkőzései

A Budapest Honvéd a másodosztályú Tiszakécske, a MOL Vidi FC pedig az NB III-as Taksony vendégeként aratott egygólos győzelmet szerdán a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

A barcelonai tesztek eddigi legjobb idejével győzött az 1 év kihagyás után visszatérő orosz

A Toro Rosso pilótája érte el a legjobb köridőt a szezon első hivatalos tesztjének harmadik napján.

Az Arsenal kapusa megmutatta, micsoda úriember

Petr Cech most nem tökéletes testével bűvölte el női rajongit.

Elfelejtett focizni a Barca sztárcsatára - videó

Több mint 1500 perce nem szerzett gólt idegenbeli BL-meccsen.

Eddigi legnagyobb tesztje előtt áll a BL-győzelemre törő Juventus

Manapság sem könnyű az Atlético Madrid ellen focizni, de a Juventus a párharc esélyese.

Felfoghatatlan soproni kosárcsoda francia segítséggel

A francia Carolo megverte a török Fenert, a Sopron meg a Rigát, így a magyar csapat a második helyen végzett.

Az Inter ajánlatot tett a Barca nélkülözhetetlen tagjára

Nagy erősítés lehet az olaszoknál.

0

Bulvár

Bekeményített a rendőrség: eltiltás azonnal

Kettős záróvonalat lépett át és kezdett előzésbe egy román felségjelzésű tehergépjármű a 3-as számú főúton. Az Encsi Rendőrkapitányság első fokú határozatában még aznap eltiltotta a sofőrt a járművezetéstől írta a police.hu.

Putyin mai beszéde - itt lehet a következő háború

Egy befolyásos amerikai biztonságpolitikai agytröszt szerint Grúzia NATO-csatlakozási törekvése egy újabb katonai konfliktushoz vezethet Moszkva és Tbiliszi között. Márpedig a grúz NATO törekvéseket Budapest is támogatja.

Soha nem látott, szokatlan újítás jön a rendszámtáblákon

Már rendelhetők az új rendszámok, sokan vágynak ilyenre.

Sofőrként dolgozik az RTL Klub egykori sztárja

Így tudja fizetni a gyerektartást.

Szükséges-e gyógyszeres koleszterincsökkentés? Íme, az új ajánlás

Öt év után adta ki új, koleszterinre vonatkozó ajánlását az amerikai kardiológiai szakmai szövetség, amelyet széles szakmai egyetértés fogadott. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa arról beszélt, hogy az új elvek a szív-érrendszeri betegekhez és az egészségesekhez is szólnak. Első az életmód, aztán jöhet a gyógyszer 2018 végén adta ki az American College of Cardiology [...]

Brutális idő: mínusz 95 Celsius-fokig esett a hőmérséklet

Extrém hideget mértek a Marson az Insight műszerei.

Nyugdíjak: nagy változást vezetnek be

Erről Tállai András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal államtitkári rangban dolgozó vezetője közölt részleteket.

Megrázó hír jött: erős sugárzásnak lehetett kitéve az, aki ide utazott

A veszélyes anyagot egy olyan terület közelében tárolták, ahol a gyerekek sok időt töltenek.

Egykor ünnepelt magyar tévésztár volt - Mára szinte mindenét elvesztette

Lajsz Andrásnak el kellett adnia imádott éttermét.

Hét szó, aminek kevesen tudják a jelentését - Teszt

Mennyire ismeritek a magyar tájszavakat és a régies kifejezéseket? A következő kvízben hét különleges szóval találkozhattok.

A nap képe: tornacipőben tolja az anyagot Gyurcsány Ferenc

Most megmutatjuk, mit csinált ma az egykori miniszterelnök.

Harry hercegre több pénzt hagyott az anyakirályné, mint Vilmosra: ez volt az oka.

Miután Erzsébet királyné, az anyakirályné elhunyt, végrendeletéből kiderült, hogy egyik dédunokájára nagyobb vagyont hagyott, mint a másikra!

blogmorzsák

Belefullad a szmogba az agglomeráció

Az agglomerációban alig van alternatívája az autózásnak, pedig a helyzet lassacskán élhetetlen. Kilóméteres dugók, lerobbant vasúti közlekedés, parányi P+R parkolók.

3 tipp, hogyan javíts a kapcsolataidon

Aki körül nincs meg az érzelmi háló, aminek ré­sze, magányossá válik. Ha éppen ilyen helyzet­ben vagy tudd, hogy ezen lehet változtatni.

Amikor két ország zászlaja ugyanaz

A történelem néha ugyanazt a jelképet adja két országnak. Most felfedjük miért alakultak így.

Mi a magyar EU-kilépés kormányzati stratégiája?

A mostani 60 körüli élcsapat nem engedheti meg magának még az esélyét sem annak, hogy visszatérjen a jogállam.

Fél év alatt másodszor zárja be ugyanazt a járatát a Wizz

Télre kukázták, nyárra árulták, de egy hónap után újra kidobják. Minőségi szolgáltatás.

McDonald's a Balenciaga versenytársa

A luxusmárka olyan papuccsal állt elő, ami úgy néz ki, mint a mekis sültkrumpli csomagolása.

Menesztették Csépke Andrást, a MÁV-Start vezérigazgatóját

„Az újonnan kinevezett vezérigazgatónak azon kell dolgoznia, hogy az elődje által okozott súlyos károkat minél hamarabb helyreállítsa.“

Így épült Budapest

A Budapest nevezetességeiről készült képeken általában csak a kész építmények szerepelnek. De hogyan is épültek fel ezek?

Szükség van az Akadémiára?

Milyen Ma­gyarországra van szük­ség. Nyugat-tádzsikra vagy kelet-osztrákra.

Soros György hozzon magával egy Junckert!

„A Fidesz súlyát egyetlen mód­szerrel lehetne csökkenteni az EU-ban.“

Erőleves, avagy az iható élet

Ez az egyik legegészségesebb cucc a világon!

Azt mondja, ő nem az a "rendes srác" típus

A pasi fura dolgokat mond és kérdez, érdemes folytatni vele, vagy jobb elfelejteni?

0