Ezt olvasta már?


Nem akarnak suliba menni!

A Parlamentnél fognak tüntetni a diákok

Igazságosabb, modernebb, diákközpontú oktatási rendszerért fognak tüntetni diákok január 19-én a Parlament előtt.

Mint tájékoztattak arról, aznap már nem is javasolják, hogy a diákok menjenek iskolába, bár a demonstráció csak délután 4 órakor kezdődik a Kossuth tér és az Alkotmány utca sarkán.

„Mindenkinek veleszületett joga tudni, tanulni. Ennél fogva, ezzel az eseménnyel szeretnénk tudni és tudatni. Tudni azt, hogy az oktatás, aminek részesei vagyunk korántsem modern, és tudatni azt, hogy nekünk ebből elegünk van.

Elegünk van, hogy a 19. századi egyetemes anyagot olyan részletezve tanuljuk, mintha tegnap történt volna és, hogy ezt 7, 8 vagy 9 órában kell megoldani. Igenis fontos tanulni a múltat, de ahogy telik az idő, bővülnek az ismeretek, velük együtt a tananyag, és ez egy idő után borzalmasan felhalmozódik. A fiatalságunk siralmasan nagy része telik a felesleges anyagok túlrészletezésével, miközben tanulhatnánk ugyanezeket az ismereteket lényegre törően, miközben egy tantárgyi óra különböző összefüggésekre is rámutat a modern világgal kapcsolatban. Ha ez nincs meg, nem leszünk naprakészek, nem tanulunk meg önállóan élni, saját értékrend és értékelés útján döntést hozni és nem lesz szabad az elménk.

Nem akarunk mind ugyanúgy viszonyulni a világhoz, mert mind mások vagyunk, ezért az oktatás se faragjon minket egy és ugyanazon mintára. Nézzünk körbe és meglátjuk, hogy tanulni a múlt világáról és a modern világról összefüggően, tartalmasan, jókedvűen és érdekesen igenis lehet. Csak bele kell nézni például a finn oktatási rendszerbe: nincs osztályzás az első években, ezáltal nem alakul ki stressz a gyerekekben; nem alakul ki kiközösítés, mert nem csak oktatnak, hanem közösségeket alakítanak; rövid a napi tanítási idő, ezáltal nem fáradnak el a diákok és jobban tudnak koncentrálni. És ez csak pár példa. Ott a szakértelemre, a kutatásokra és a gyermekpszichológusok véleményére igenis ad az oktatási miniszter. Magyarországon nem. Még csak szakértő oktatási minisztérium sincs, aki odafigyelne a diákokra.” – írják a hivatalos facebook-eseményükön.

Videós ajánlójuk pedig itt nézhető meg.

NLCS
Fotó: JJ Thompson on Unsplash







0
0
0

hírek innen, onnan

Döbbenetes listát közöltek, Magyarország a végén kullog – erre senki nem számított

Valósággal száguldott Magyarországon az ingatlanok ára az utóbbi években, Budapest kiemelkedett a mezőnyből.

A 3 leggyakoribb hiba az orchidea ápolásban, ami miatt soha többé nem hoz új virágot

Az ablakpárkányon díszelgő orchidea az egyik legmegtévesztőbb szobanövény: úgy néz ki, mint egy törékeny egzotikum, valójában viszont...

Baleset, defekt, útfoltozás okoz torlódást – több sztrádán sem sima a vasárnap reggel

Baleset történt az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, Kecskemét elkerülő szakaszán. A 94-es km-nél a belső sávot...

Több mint egymilliárd eurós segítség a gazdáknak

Több mint 1 milliárd eurós (mintegy 363 milliárd forintos) támogatási csomagot biztosít Franciaország azoknak a gazdáknak, akik jelentős...

Egykori élő show-s versenyző lánya is jelentkezett az X-Faktorba, lenyűgözte a mentorokat

Bagosi Alexa még a 2011-es évadban került be a legjobb 12 versenyző közé, most pedig 18 éves lánya próbált szerencsét a...

Példátlan felfedezést tettek a tudósok a Marson

A Mars mélyén húzódó magmarendszer létezése arra utal, hogy a bolygó a tektonikus lemezek hiánya ellenére is komplex geológiai...

Lannert Judit kifakadt a támadásokra, pedig sorra kapja a bírálatokat

Az újabb ellenzéki támadásokra reagált az oktatási miniszter vasárnap, miután napok óta egy 2023-as, manipulált rádiós nyilatkozata...

Drogcsempészek hajóját süllyesztette el az amerikai haditengerészet Ecuadornál

Ez már a negyedik hajó, amit az egyenlítői ország felségvizein küldtek a tenger fenekére.

0

Sport

Maszkos férfiak támadtak a Fradiváros-ügyről beszámoló szerkesztőre péntek este

Az eset az Elek Gyula Arénában történt, a Ferencváros azonnal reagált a megkeresésünkre.

Szoboszlai megunta a Liverpoolt? Idegen csapat nagymenőjével lépett kapcsolatba

"Szoboszlaival még mindig beszélünk. Azt mondták, hogy még soha nem láttak ehhez hasonlót.”

Harry Kane klubváltása a címlapon, a Premier League-be hívják a Bayer München sztárját

A bajorok közben minden követ megmozgatnak, hogy megtartsák a német csatárt.

Szokatlan dolog történt az NB I-ben, a jelenet láttán vastapsban törtek ki az emberek

Nem akárhogy indult Dzsudzsák Balázsék mérkőzése szombat este.

Mourinho: „Azt hittem, a Betis játékosa meghalt a kispad előtt”

Zaklatott meccsen kapott ki a Real Madrid péntek este Sevillában.

Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa

Oscar Piastrit megbüntette az FIA, Antonelli mellett két másik pilóta is a rajtrács végére került. 

Verseny közben, tragikus balesetben halt meg a rutinos bringás

A szervezők azonnal felfüggesztették a viadalt.

Még Barcelonában is irigykedve néznék azt, ami a Ferencvárosnak összejött

Megtörik az Újpest átka az idény első NB I-es derbijén?

Kellemetlen helyzetbe került Tóth Alex a Bournemouthnál

Remélhetőleg jóra fordul majd a sorsa.

0
0

Bulvár

„Az anyósom kicserélte a zárat, amíg nyaraltunk” – Amikor hazaértünk, minden megváltozott

Egy nyaralás után különös meglepetés várta otthon a nőt: anyósa lecserélte a zárat, és ezzel egyértelművé tette, ki érzi magát igazán otthon a házban.

Kegy helyett végrehajtót kapott az éberkómában fekvő Katalin - Magyar Péter minisztereihez kiált segítségért az összetört édesanya

Tizenhárom éve ápolja éber kómás lányát egy magyar édesanya. Katalin most elkezdett magához térni, de a család tragikus helyzetbe került és a kormánytól várnak segítséget.

Furcsa jelenet a Kossuth téri tüntetésen, meglepő vendég gurult be biciklivel és utánfutóval

Furcsa dolog történt a szombati kormányellenes tüntetésen a Kossuth téren.

„Most is Orbán Viktor a miniszterelnök”: Kossuth téri bulira csábítják a baloldalellenes szavazókat

Pártpolitikától mentes rendezvénynek ígérik azt a fideszes médiaszereplők és az előző kormány körül eleddig szerepet vállaló politikusok, influenszerek által szombat estére meghirdetett, Kossuth téri ...

Készülnek a rendszerváltók: látványos bukást idézhetnek elő Orbán Viktor harcostársai

Az EU vezető gazdasági-politikai tagállamában választásra készülnek vasárnap: Szász-Anhaltban leomolhat az első dominó, ami az elemzők szerint újabb „felosztáshoz” vezethet, Európát ugyanis a 2015-ös ...

Kiderült, milyen lesz a 2026-os tél - A Super El Niño olyan időjárást hoz, amire senki sem számított

Kíváncsi vagy, milyen lesz a 2026/2027-es tél? A legújabb Super El Niño adatok sokkoló hóelőrejelzést mutatnak Európára. Mutatjuk, hol várható havazás!

Belehúztak a katonaságnál: már postázzák a behívóleveleket, ellentmondásban a szaktárca

A szövetségi kormány korábbi állításaival szemben a fiatal férfiak 2027 helyett már most postán kapják a behívókat a németeknél, hogy jelenjenek meg kötelező sorkatonai vizsgálaton. A minisztérium ell ...

Gyászol a zenei világ. Ma reggelre örök álomra hunyta a szemét az aranytorkú énekesnő

Elhunyt Cassandra Wilson amerikai dzsesszénekesnő, dalszerző és producer. A különleges, mély hangjáról ismert, kétszeres Grammy-díjas művész 70 éves volt. Wilson otthonában, a Mississippi állambeli Jacksonban, szer

Borzalmas tragédia történt

Sokan meghaltak egy bolíviai katonai bázison történt robbanásban.

Megválasztották a világ legszebbjét: a Miss World 24 éves nyertese 110 nőt utasított maga mögé – Fotók

Hatalmas izgalmak közepette ért véget a 2026-os Miss World: 111 ország szépsége közül végül egy 24 éves fiatal nő fejére került a korona.

0