Négy zenei fesztivált rendez idén nyáron a Filharmónia Magyarország
Egyházzenei Fesztivállal, Régi Zenei Napokkal, Bartók Fesztivállal és Orgonák Éjszakájával is várja a közönséget pünkösdtől augusztus végéig a Filharmónia Magyarország.
Szamosi Szabolcs, a Filmharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója a pénteki, budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: a pünkösdi Con Spirito Egyházzenei Fesztiválon az elmúlt négy évben mindig egy-egy felekezet zenei hagyományát mutatták be. Idén, összegezve az elmúlt éveket, ökumenikus zenei fesztiválon vehetnek részt az érdeklődők Békéscsabán, Szegeden, Nyíregyházán, Debrecenben, Pécsett és Budapesten június 5. és 10. között.
Bubnó Tamás, a Szent Efrém Férfikar művészeti vezetője hangsúlyozta: nem csupán hangversenytermi előadások lesznek, hanem istentiszteleti, liturgikus keretek között is felcsendülnek az eredetileg is ilyen körülmények közé komponált zenei művek az ötödik alkalommal megszervezett Egyházzenei Fesztiválon.
A Régi Zenei Napokat június 29. és július 6. között rendezik meg Vácon. Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar művészeti vezetője elmondta: a Régi Zenei Napok Magyarország legrégebbi és egyetlen olyan historikus zenei fesztiválja, amelyen a koncertekkel párhuzamosan magas színvonalú mesterkurzusokat is rendeznek.
A barokk fesztivál nyitókoncertjén J. Fischer és D. Buxtehude művei csendülnek fel a váci Fehérek templomában, a zárókoncerten a váci székesegyházban Vivaldi és Bach művei lesznek hallhatóak a Capella Savaria és a Purcell Kórus előadásában, Bernhard Forck hegedűművész közreműködésével - tette hozzá.
A Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál idén július 12. és 21. között lesz Szombathelyen. Hamar Zsolt, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója elmondta: a nagy múltú fesztivál jelenleg a megújulás fázisában van, miközben igyekszik folytatni a Kocsis Zoltán, Kurtág György és Eötvös Péter által megkezdett hagyományt.
A karmesterkurzus zárókoncertjén, július 19-én A fából faragott királyfi, az első hegedűverseny és A csodálatos mandarin csendül fel a Savaria Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában - emelte ki a programból Hamar Zsolt.
Július 20-án első alkalommal rendezik meg az Orgonák éjszakáját, a tervek szerint akár 50 helyszín is csatlakozhat országszerte a programhoz. A Filharmónia Magyarország négy városban, Budapesten, Szombathelyen, Pécsett és Szegeden rendez orgonakoncertet ezen az estén - mondta el Szamosi Szabolcs.
Hozzáfűzte: az Orgonák Éjszakája a 2019-es OrgonaPont nyitánya, amely idén már 25 városban várja nyáresti koncertekkel a közönséget augusztus folyamán.
A Filharmónia Magyarország által szervezett fesztiválokról, hangversenyekről és kísérő programokról a filharmonia.hu internetes oldalon olvasható bővebb információ.
hírek innen, onnan
Szolidaritási hozzájárulás: a Fővárosi Törvényszék azt kéri az Alkotmánybíróságtól, állapítsák meg, hogy a kormányrendelet alkotmányellenes
Karácsony Gergely úgy kommentálta a döntést: a kormány törvénytelenül vette el a fővárosiak pénzét.
Putyinék szerint Trump nem veszítette el érdeklődését a háború rendezése iránt
Az amerikai elnök júniusig szeretné lezárni az orosz-ukrán konfliktust.
Nem kizárt, hogy Oroszország megtámadja Európát az uniós biztos szerint
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe - jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós...
Felkavaró videót tettek közzé, egy taxi felhajtott a járdára és elgázolt két embert
A sofőr elvesztette az irányítást a jármű felett.
Családi ház falán tört át egy terepjáró Bugyin
A történtek idején a házban három ember tartózkodott, az autó vezetője súlyos sérüléseket szenvedett.
Modern nappali kialakítása: ötletek és inspirációk
A nappali az otthon szívét-lelkét képezi, ahol összegyűlhetünk, pihenhetünk, de akár a nap egy részében munkára, tanulásra is...
Reflektorfénybe kerülhetnek az elektromos autók – a 10% alatti kamatok is segíthetik a váltást
Az energiapiaci bizonytalanságok és az üzemanyagárak emelkedése időről időre ráirányítja a figyelmet az autózás teljes költségére...
Újabb pofon Victoria Beckhamnek: legidősebb fia, Brooklyn csak az anyósát köszöntötte fel anyák napján
Az Egyesült Királyságban anyák napját március 15-én ünneplik, aminek apropóján Brooklyn Beckham újra kihasználta az alkalmat, hogy egy...
15 órán át üldözték a rendőrök, végül a kerítés állította meg a Lamborghini-tolvajt
Még a légierőt is bevetették a rendőrök, hogy megtalálják a lopott Lamborghinit Ausztráliában.
Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz, vagy hűség a választókhoz?
A miniszter más elfoglaltságot talált magának.
Dráma, kiesett a nézők nagy kedvence a Séfek séféből. Krausz Gábor olyat mondott a szemébe, amit még soha
Erre az összes néző felkapta a fejét. Ilyent Krausz Gábor még nem közölt adásban.
Szép napra ébredtek az autósok, mától kevésbé kell a tárcába nyúlniuk
Ha mobilon keresztül parkoltunk, akkor a rendszer eddig felszámolt valamennyi kényelmi díjat is. Ennek azonban mostantól vége.
Sport
Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte
A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.
Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban
A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.
Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha
Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.
Kanada nem tudott segíteni, még nincs meg az 1998 óta nem látott magyar sportbravúr
Hiába a magyar válogatott korábbi győzelme, japán borította a papírformát.
Szoboszlai Dominik újra beköszönt, pazar szabadrúgásával vezet a Liverpool a Spurs ellen
Szezonbeli tizenegyedik góljával jelentkezett.
A Liverpool botrányhőse kiborult, Szoboszlai miatt szidta Arne Slotot
Keményen üzent a holland edzőnek.
Szoboszlai Dominik életveszélyes, újabb elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból
A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő rekordot döntött meg az újabb csodagóljával.
Ilyen még nem volt a futball történetében – a Bayern egy 16 éves kapus kezébe helyezi a sorsát
Súlyos kapusválságba sodródott a Bayern München.
Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után
A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.
Szoboszlai káprázatos szabadrúgásgólt lőtt, egyre közelebb Beckham rekordjához
A magyar válogatott csapatkapitánya a negyedik szabadrúgásgólját lőtte a PL-szezonban.
A The Athletic szerint Szoboszlai Dominik a világ legjobb szabadrúgáslövője
Megalapozott az állítás, tények támasztják alá.
Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból
Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.
Bulvár
Botrányba fulladt az élő adás a Nemzeti Meneten, ezért vették el a közvetítést
Március 15-én a sajtószabadságot is ünnepeljük, azonban olyan történt a Nemzeti Meneten, ami miatt meg kellett szakítani egy élő adást.
Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút
A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem
Végzetes lépésre készül Horvátország, súlyos következménye lehet a Mol ellen elvesztett pernek
Az intézkedésről két héten belül szavazhat a testület.
A NASA egyik űrhajósa szerint hazugság-ban él a társadalom – az űrből látta a valóságot
Érdekességre lett figyelmes az egykori hadnagy.
Már eldőlt, hogy a Békemeneten vagy a Tisza eseményén voltak-e többen, olyan képeket mutattak, amelyek egyértelműen válaszolnak a kérdésre?
Nem semmi, ami március 15-én történt a budapesti utcán.
Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében
Az ismert politológussal elemeztük a miniszterelnök március 15-i beszédét.
Kiderült a titkos mérés március 15-ről, botrányosan számolták a tömeget, de valamit mindenki elfelejtett
Véget vetettek a számháborúnak, hogy a Békemeneten vagy a Nemzeti Meneten voltak-e többen, egy dologgal azonban nem számoltak.
Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét
A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely
„Sikítva hívnák vissza Orbán Viktort!” – a Békemenet résztvevői a Fidesz esetleges vereségéről
Az ukrán és orosz beavatkozásról is megkérdeztük őket.
Így fest közelnézetből a Tisza Nemzeti Menete - Képek
Legfrissebb fotógalériánkban mutatjuk, hogyan vonulnak az Andrássy úton és az Oktogonon át a Tisza és Magyar Péter szimpatizánsai.
Gyászba borult az ország. Megjelentek a fekete zászlók, elhunyt az ismert politikus
Tragikus hírt kaptunk!
Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”.
blogmorzsák
Tényleg erre a reptérre érkezik a legtöbb utas?
Milyen titkokat őriznek a világ legforgalmasabb repülőterei?
Tudod, hogy hol érzékeny nagyon a bőröd?
Az intimterület bármely életkorban sérülékeny lehet.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


