Ne gyújtsa! Gyűjtse!
Konferenciával indította útjára szeptember tizenkettedikén „Ne gyújtsa! Gyűjtse!” elnevezésű közös kampányát a katasztrófavédelem és a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.
Az élet védelméért és a környezet biztonságáért szervezett kampányra azért van szükség, mert a háztartási hulladék kezelésének problémái és az emberéleteket követelő szén-monoxid-mérgezések és lakástüzek az eddigieknél is erőteljesebb fellépést sürgetnek. A szakemberek célja, hogy arra ösztönözzék az embereket: ahelyett, hogy mindenféle hulladékot elégetnek, gyűjtsék azokat szelektíven.
„A tűzmegelőzési feladatokra és az élet védelmére fókuszál az a kampány, amely a mai nappal indul útjára” – fogalmazott dr. Mógor Judit tű. dandártábornok, a BM OKF hatósági főigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón. A tábornok a konferencia megnyitóján mindehhez hozzátette, a katasztrófavédelem bővíti az eszköztárát ezen a területen, valamint új partnerekkel és módszerekkel közvetlenül a családokat szólítja meg, nemcsak a veszélyre figyelmeztetve, hanem megoldási javaslatokat és módszereket is nyújtva annak érdekében, hogy senki ne váljon áldozattá.
Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy mindenki felelős azért, hogy egészséges környezetet teremtsen és hagyjon az utódokra. Kijelentette, hogy a háztartási hulladék kezelése összetett probléma, a biztonság mindenkinek jár, az utánunk következő generáció is teljes életet és tiszta környezetet érdemel.
A rádió spot google drive linkje:
https://drive.google.com/open?id=154ksBHbbyWbfC6yHpjMUgkWqxLrHwYTS
A kisfilm linkje:
https://drive.google.com/open?id=1r6Fwln9I_Q-8MHlQKAG_fVAyVwEhmDo8
Nyitóelőadásában dr. Bérczi László tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő arról a munkáról beszélt, amelyet a katasztrófavédelem, és ezen belül az Országos Tűzmegelőzési Bizottság a tűzesetek megelőzése érdekében végzett. A tábornok kiemelte, hogy a lakástüzekkel kapcsolatos adatok elemzésekor egyértelműen látszik, hogy tudatosabb életvitellel, szén-monoxid-érzékelők alkalmazásával és a megfelelő jogi környezet kialakításával jelentősen csökkenthető a tragédiák száma. Bérczi László kiemelte, a szemléletváltás fontos eleme az emberek felelősségérzetének és öngondoskodásra való képességének erősítése. Éppen ezért az OTB minden fórumon, az Európai Parlamenttől a magyar falvakig hirdeti a megelőzés és a tudatosság fontosságát. A főfelügyelő az új, egész országra kiterjedő kampányról elmondta, annak fontos része lesz több mint ezer füstérzékelő kiosztása és felszerelése. Ez újabb állomást jelent a lakosság figyelmének felkeltésében.
Kövecses Péter, az Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. fejlesztési és stratégiai igazgatója előadásában egyebek mellett arról beszélt, hogy a közös kampány jó lehetőséget teremt arra, hogy csökkenjen az emberi mulasztásból származó káresetek száma. Steiner Attila, a Budapesti Polgárőrség alelnöke azt ismertette, miként vette fel a harcot a szervezet az illegális hulladéklerakás ellen, és miként hirdeti minden korosztályban a környezetvédelem fontosságát. Dr. Béres András, a Hermann Ottó Intézet Nonprofit Kft. ügyvezetője előadásából kiderült: a szennyezett levegő több mint nyolc hónappal rövidíti meg az emberek életét. A levegő szennyezéséért a lakossági fűtés, a kerti égetés, az épületek fűtésigénye és a járműhasználat is felelős – mondta a szakember.
Alapvető és egyszerű szabályok betartásával megelőzhetőek a lakástüzek, hívta fel a figyelmet előadásában Sándor Roland tű. alezredes, a BM OKF tűzmegelőzési főosztályának munkatársa. Mécsesek, vagy szabálytalanul használt elektromos eszközök, óvatlanul kezelt háztartási gépek, túlterhelt hálózatok vezethetnek pusztító lakástűzhöz – hangzott el a konferencián. Az alezredes hangsúlyozta, számos, tűzoltói beavatkozást igénylő eset megelőzhető lett volna megfelelő odafigyeléssel. Schlott Krisztián, a BM OKF Gazdasági Ellátó Központjának kéményseprőipari koordinátora elmondta: a kéménytüzek kátrányosodásra, a nem megfelelő tüzelőanyag használatára, vagy éppen szabálytalanul megépített kéményekre vezethetőek vissza. Sok helyen elmarad a fűtőberendezések karbantartása, és az is előfordul, hogy rosszul szerelik be az új készülékeket. Barta-Vámos László tű. őrnagy, a tűzvédelmi és kéményseprőipari szabályozási főosztály munkatársa hangsúlyozta, a rendezvényen elhangzott tudnivalókat a továbbiakban a katasztrófavédelem munkatársai a településeken, intézményeken, fórumokon adják tovább az állampolgároknak. Mint mondta, ezeknek az előadásoknak és a füstérzékelők kiosztásának az a célja, hogy minél nagyobb nyilvánosságot kapjon a tűzmegelőzés, a szelektív gyűjtés és a személyes felelősségvállalás fontossága. Végső és legfontosabb cél pedig, tette hozzá az őrnagy, a rendezvény üzenetének az emberekhez történő eljuttatása: Ne gyújtsa! Gyűjtse szelektíven!
forrás: heves.katasztrofavedelem.hu
hírek innen, onnan
Villámgyors személyiségteszt: mit látsz meg a képen először? Többet elárulhat a szerelmi életedről, mint gondolnád
A személyiségtesztre adott válaszod izgalmas dolgokat árulhat el arról, hogyan működsz a szerelemben.
Varga Barnabás duplázott az AEK Athénben, már vezeti a görög góllövőlistát
A magyar csatár csapata, az AEK Athén öt góllal nyert, amiből a játékos is kivette a részét
Eddig nem látott oldalát mutatta meg Puskás-Dallos Peti, szinte rá sem ismerni
Puskás-Dallos Peti hamarosan egészen új szerepben mutatkozik be a nézőknek: Istenes Bence oldalán ő vezeti a Celeb vagyok, ments ki innen!...
Trump Moszkvába küldte Witkoffot és Kushnert: három órán át tárgyaltak Putyinnal
Az amerikai küldöttek vasárnap Zelenszkijjel folytatják Kijevben, a háború lezárása a hivatalos téma.
Döbbenetes árak a magyar piacokon: szinte féláron adják a slágergyümölcsöt, másért viszont keményen fizetni kell
Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva
„Ott sem ülök, és még mindig velem foglalkoznak” – Puskás-Dallos Bogi kiparodizálta Tóth Gabit a Megasztárban, aki videóban szólt vissza
Tóth Gabi egy TikTok-videóban reagált arra, hogy a Megasztárban őt váltó új zsűritag, Puskás-Dallos Bogi kifigurázta őt. Az énekesnő...
Varga Mihály felelősségét emlegette Ligeti Miklós az MNB-vagyonok kapcsán
A Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez való csatlakozás legfőbb előnye a büntetlenség védelme volt, a felelősségre vonás elmaradása...
Putyin személyesen tárgyalt Trump embereivel a háború lezárásának megvitatásáról
A beszámolók szerint bizalmas és hasznos eszmecserét folytattak a felek, melynek tapasztalatait az amerikaiak viszik magukkal Kijevbe.
Megdöbbentő kutatás készült a szerelemről Magyarországon
A magyar társkeresők közel egyharmada azért fordult már mesterséges intelligenciához, mert magányosnak érezte magát, a legfiatalabb...
Pánik tört ki egy zsúfolt német klubban: ismeretlen anyagot permeteztek szét, többen elájultak
Egy 19 éves fiatalt őrizetbe vettek.
Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek
Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
Egy NKA-botrányhoz hasonló eset Kisújszálláson: állami pénzt kaphatott a rendezvény, amelyen a fideszes polgármesterjelölt mondott köszöntőt
Mindez még a 2024-es önkormányzati választási kampányban történt. Egy önkormányzati képviselő az illetékes minisztériumhoz fordult az...
Sport
Maszkos férfiak támadtak a Fradiváros-ügyről beszámoló szerkesztőre péntek este
Az eset az Elek Gyula Arénában történt, a Ferencváros azonnal reagált a megkeresésünkre.
Szoboszlai megunta a Liverpoolt? Idegen csapat nagymenőjével lépett kapcsolatba
"Szoboszlaival még mindig beszélünk. Azt mondták, hogy még soha nem láttak ehhez hasonlót.”
Összejöhet az álomigazolás: a Premier League sztárja Liverpoolba vágyik
Erre az edzője tett utalást.
Harry Kane klubváltása a címlapon, a Premier League-be hívják a Bayer München sztárját
A bajorok közben minden követ megmozgatnak, hogy megtartsák a német csatárt.
Mourinho: „Azt hittem, a Betis játékosa meghalt a kispad előtt”
Zaklatott meccsen kapott ki a Real Madrid péntek este Sevillában.
Szokatlan dolog történt az NB I-ben, a jelenet láttán vastapsban törtek ki az emberek
Nem akárhogy indult Dzsudzsák Balázsék mérkőzése szombat este.
Kikapott a Real Madrid: a csapat egyik világsztárját kiáltották ki bűnbaknak a Bernabéuban
Tizenhétszer lőttek kapura, de nem született gól.
Sokkal nagyobb a baj, felmérhetetlen következményei vannak a szupersztár bukásának
Egy hét után kiengedték a kórházból.
Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa
Oscar Piastrit megbüntette az FIA, Antonelli mellett két másik pilóta is a rajtrács végére került.
Verseny közben, tragikus balesetben halt meg a rutinos bringás
A szervezők azonnal felfüggesztették a viadalt.
Még Barcelonában is irigykedve néznék azt, ami a Ferencvárosnak összejött
Megtörik az Újpest átka az idény első NB I-es derbijén?
Kellemetlen helyzetbe került Tóth Alex a Bournemouthnál
Remélhetőleg jóra fordul majd a sorsa.
Bulvár
„Az anyósom kicserélte a zárat, amíg nyaraltunk” – Amikor hazaértünk, minden megváltozott
Egy nyaralás után különös meglepetés várta otthon a nőt: anyósa lecserélte a zárat, és ezzel egyértelművé tette, ki érzi magát igazán otthon a házban.
Kegy helyett végrehajtót kapott az éberkómában fekvő Katalin - Magyar Péter minisztereihez kiált segítségért az összetört édesanya
Tizenhárom éve ápolja éber kómás lányát egy magyar édesanya. Katalin most elkezdett magához térni, de a család tragikus helyzetbe került és a kormánytól várnak segítséget.
Percekkel ezelőtt jött a kormány bejelentése: hatalmas dologra készülnek, mindenki csak kapkodja a fejét
Belevágtak.
Ezek a csillagjegyek hatalmas változások előtt állnak
Egyes csillagjegyek óriási mérföldkőhöz érkeznek.
„Most is Orbán Viktor a miniszterelnök”: Kossuth téri bulira csábítják a baloldalellenes szavazókat
Pártpolitikától mentes rendezvénynek ígérik azt a fideszes médiaszereplők és az előző kormány körül eleddig szerepet vállaló politikusok, influenszerek által szombat estére meghirdetett, Kossuth téri ...
Furcsa jelenet a Kossuth téri tüntetésen, meglepő vendég gurult be biciklivel és utánfutóval
Furcsa dolog történt a szombati kormányellenes tüntetésen a Kossuth téren.
Kiderült, milyen lesz a 2026-os tél - A Super El Niño olyan időjárást hoz, amire senki sem számított
Kíváncsi vagy, milyen lesz a 2026/2027-es tél? A legújabb Super El Niño adatok sokkoló hóelőrejelzést mutatnak Európára. Mutatjuk, hol várható havazás!
Belehúztak a katonaságnál: már postázzák a behívóleveleket, ellentmondásban a szaktárca
A szövetségi kormány korábbi állításaival szemben a fiatal férfiak 2027 helyett már most postán kapják a behívókat a németeknél, hogy jelenjenek meg kötelező sorkatonai vizsgálaton. A minisztérium ell ...
„Eddig és ne tovább.” – Magyar Péternek üzennek a Kossuth térről
Magyar Péternek és a Tisza politikusainak üzennek a szombati Kossuth téri demonstráció szervezői. Huth Gergely szerint „eddig és ne tovább”, Magyarország pedig nem lehet „a Ruff Bálintok, Tarr Zoltáno ...
Gyászol a zenei világ. Ma reggelre örök álomra hunyta a szemét az aranytorkú énekesnő
Elhunyt Cassandra Wilson amerikai dzsesszénekesnő, dalszerző és producer. A különleges, mély hangjáról ismert, kétszeres Grammy-díjas művész 70 éves volt. Wilson otthonában, a Mississippi állambeli Jacksonban, szer
Kapitány István bejelentette, kik kapnak tízmillió forintot
Lehet, hogy ön is köztük van!
Borzalmas tragédia történt
Sokan meghaltak egy bolíviai katonai bázison történt robbanásban.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


