Ezt olvasta már?


Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában

Az eurogroup ülése jövő hétfőre halasztva

Újabb csúszás a görög ügyben, már szinte meg se lepődünk rajta, azon már inkább, hogy a piacok nem büntetik ezért az euró államokat, sőt a DAX 1% körüli plusszal nyitott, az Eur/Usd-ot is felhúzták.

(Klikk a képre a nagyobb méretért, forrás: Erste Trader)

Mint láthatjuk az ábrán, egy oldalazásban vagyunk, így elsődleges célárunk lehet ennek a teteje. A DAX esetében ha elindulunk a rés irányába, akkor erősen be is tölthetjük, míg a valódi longra viszonylag kevés esélyünk van, közel áll a lokális csúcs, melyről már többször visszafordult a kurzus.

(Klikk a képre a nagyobb méretért, forrás: Erste Trader

A magyar piacon egyre szebben mutat a Telekom, míg az OTP újra 4000-en áll.

Pozícióajánlatunk: Ha a DAX nem tud elemelkedni a csúcstól elkezdhetjük shortolni, aranyban tartsunk ki a short irány mellett. Napos grafikonon short jelzésben vagyunk, a stop azonban kerüljön az ellenállás fölé 1734-re.

Érdekli az elemzési módszer, amit alkalmazunk? Szeretne többet megtudni a tradelésről és a tőzsde alapjairól? Esetleg már haladó, de szeretné tovább csiszolni technikai repertoárját? Itt az alkalom: jelentkezzen februári trader kurzusunkra a oletics.zoltan@remnagy.hu -n, vagy a 06-70-775-6843-as telefonszámon.

 

Oletics Zoltán

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Új CAF-villamossal bővült Budapest alacsonypadlós járműparkja

A 2291-es pályaszámú CAF-villamos forgalomba állása tovább bővíti Budapest korszerű és alacsonypadlós villamosflottáját. Az új...

A kirúgások után egy nappal Pósfai Gábor máris kinevezte a titkosszolgálatok új vezetőit

A döntésekre azután került sor, hogy Magyar Péter miniszterelnök szombati hatállyal felmentette a négy nemzetbiztonsági szolgálat...

Ferihegy lett Közép-Európa legnagyobb cargo-repülőtere

Utasforgalomban is jelentős növekedés volt tavaly, de még messze vagyunk a régiós vezető szerepétől.

Égetni fog: nagyon erős lesz a nap vasárnap

Nagyon erős, a figyelmeztetési kritériumot meghaladó UV-B sugárzás várható vasárnap a Dél-Dunántúlon - közölte a HungaroMet Nonprofit...

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti...

Teljesen megváltozik a TV2, jövő héttől drasztikusan változik a főműsoridő

Műsorrend változás készül a TV2-n, klasszikus és közkedvelt produkciók visszatérésével frissül a csatorna esti kínálata.

Szigorúbb feltételek lesznek az özvegyi nyugdíjaknál. Mit kell tudni?

2026. július 1-jétől jelentős változások lépnek életbe az özvegyi nyugdíjak szabályozásában.

Kiterítette a lapokat a neves asztrológus! Június második felében erre a 3 csillagjegyre vár nagyon sok pénz

A csillagok állása szerint június második fele többek számára is kedvező fordulatot hozhat a pénzügyekben, ám három csillagjegy...

Vasas: Magyar Kupa-győztes játékost igazoltak hiányposztra - hivatalos

Csóka Dániel személyében ballábas belső védővel bővült a Vasas kerete.

Kiadták a tavaszi jelentést: a megszokottnál melegebb és szárazabb volt a május Magyarországon

Az idei május a sokéves átlagnál melegebb, ugyanakkor szárazabb időjárást hozott Magyarországon. Bár áprilishoz képest több eső...

0

Sport

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról

A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.

Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel

Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...

0