Nagyon aktív volt Baranya a Szabad a vers pályázaton
Rekordszámú, összesen 254 alkotás érkezett a Szabad a vers! címmel meghirdetett országos verspályázatra, amelyen a legtöbben József Attila Mama című versét dolgozták fel. A pályaművekre a közönség keddtől szavazhat.
Az általános iskola felső tagozatos és középiskolás tanulói az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága által a családok éve alkalmából meghirdetett pályázatára dolgozták át nagy költőink családról, kötődésekről szóló verseit.
A cél az volt, hogy úgy fogalmazzák át a verseket, ahogy őket ezek az alkotások megszólítják - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
A legjobb ötven, előzsűrizett produkcióra május 20-ig a közönség is szavazhat a https://csaladokeve.hu/szabadavers/szavazas oldalon. A szakmai zsűri és a közönségszavazás fődíjasai egyenként 1 millió forint értékű osztálykiránduláson vehetnek részt.
A pályázaton döntően az általános iskola felső tagozatos korcsoportja képviseltette magát: a pályaművek több mint kétharmadát ők küldték be. A legaktívabbak a budapesti és Pest megyei diákok voltak: 36 százalékban ők írtak verset az osztálykirándulásért. Az alkotások 7-7 százaléka a Baranya megyei és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei diákoktól származik, Erdélyből pedig három pályázat érkezett.
A 12 átdolgozásra kijelölt alkotás közül a legtöbben - a diákok 33 százaléka - József Attila Mama című versét választották. Mindemellett Arany János Családi kör és Ady Endre Őrizem a szemed című verse is népszerű volt.
A pályaműveket május 11-éig lehetett beküldeni, ezek után a négy fős szakmai zsűri - Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Szarvas Rita, a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium magyar nyelv és irodalom tanára, Orbán János Dénes költő, író, valamint Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója - választotta ki az 50 legjobbat (amely a pontegyenlőség miatt 53 alkotást jelent).
A zsűri választottja, valamint a közönségszavazás legtöbb szavazatot kapott nyertese családjával együtt egy hosszúhétvégét tölthet el a Szentendrei-szigeten, az egyéni győzteseket segítő osztályok nyereménye pedig egyenként 1 millió forint értékű osztálykirándulás. A közönségszavazás 2. és 3. helyezettje 50 ezer, illetve 30 ezer forint értékű élménycsomaggal gazdagodik, emellett több különdíj (köztük a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Budapesti Operettszínház különdíja) is gazdára talál.
A jövő héten a szervezők a több mint 200 pályázó között értékes nyereményeket sorsolnak ki az esemény Facebook oldalán.
A pályázatot április 11-én, a költészet napján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár indította útjára a családok éve programsorozat keretében. A felhívás fő célkitűzése a diákok versolvasási kedvének felkeltése, továbbá az, hogy felhívja figyelmüket az átírásra kiválasztott alkotásokra és az alkotókra. Emellett a felhívás kiírói a diákok gondolataira is kíváncsiak voltak: arra, hogy a 100-150 éve született költemények bennük hogyan szólalnak meg, számukra mit jelentenek ma a múlt századokban versbe foglalt családi kötődések, s ezeket hogyan mondanák el saját szavaikkal az információs társadalom korában.
hírek innen, onnan
Kökény Lali élete első koncertszezonjára készül: kilépett édesapja árnyékából a Megasztár egykori versenyzője – videó
Első koncertszezonjára készül Kökény Attila fia, Lali, a Megasztár egykori versenyzője és korábbi versenytársa, Bíró Csongor. A két...
Durva K.O. a vb-n: A történelmi gól csak arra volt jó, hogy felhergelje a németeket - videó
A világbajnokság E-csoportjában az abszolút újonc Curacao 0-1 után még egyenlített, de utána kapott még hat gólt Németországtól.
„Bérelj gyereket a strandoláshoz.” – új szabályok borzolják a kedélyeket a nyaralóparadicsomban
Szigorú rendelettel sokkolták a turistákat Szardínián: drasztikusan korlátozták a látogatók számát, megtiltották felnőttek számára a...
Krugman nekiment Musknak, piramisjátékhoz hasonlította a SpaceX-et
Élesen bírálta Elon Muskot és a frissen tőzsdére lépett SpaceX-et Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász. Krugman szerint a világ első...
Meglepetésnek indult, kiütés lett a vége: a németek hetet vágtak az újonc Curacaónak
Vb-n legutóbb a 2014-es brazil válogatott futott bele ekkora pofonba a Nationalelf ellen.
A Pécs lakosságú miniállam meglepetésre gólt rúgott a foci-vb-n, de így is nagy verést kapott
Németország a vb eddigi legnagyobb arányú győzelmet aratta, de Curacao így is történelmet írt.
A skót drukkerek eddig a futball-vb győztesei
Elképesztő hangulatot teremtettek.
Svájc népszavazáson elutasította, hogy korlátozzák az ország lakóinak a számát
A cél lényegében a bevándorlás korlátozása volt.
Frissült a radnaimark.hu, Magyar Péter leleplezte, hogy mi történt
Örülök, hogy az Index, az Origo, az ATV és a Blikk gondolkodás nélkül rárepült a mai csalira… - írta a miniszterelnök.
Donald Trump ajánlatott tett Vlagyimir Putyinnak a 80. születésnapján
Donald Trump amerikai elnök közölte orosz hivatali partnerével, hogy a harcok beszüntetése érdekében kész befolyást gyakorolni mind az...
Megtelt tartalommal a radnaimark.hu
A Tisza vezetésének lejáratását beharangozó képből is szarkasztikus videó lett.
Megszólalt a Magyar Nemzeti Levéltár leváltott főigazgatója, méltánytalannak tartja, hogy kirúgták
Szabó Csaba szerint az nem befolyásolta a munkáját, hogy a tagja egy DPK-nak.
Sport
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Eladását kérte a Liverpool FC csillaga, nem kíváncsi Andoni Iraolára
Jelezte a klubvezetésnek, hogy a nyáron szeretne új csapatot találni.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Szoboszlai Dominik könnyek között tűnt fel Mexikóban
Mexikóváros utcáin kapták lencsevégre a jelenetet.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Összejön az álomigazolás a Manchester Unitednek, már zajlik az orvosi vizsgálat
A játékos jelenleg is a vb-n szerepel.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért
Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.
Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez
A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.
El kellett takarni valamit a foci vb alatt a stadionokban a közvetítés alatt, kijátszották a szabályt
A világbajnokságon új szabályok léptek életbe, különös módon történik a végrehajtásuk.
Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon
Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.
Bulvár
Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal
Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
A borravaló-őrület elérte a csúcspontját, egy elvitelre kért étel kifizetése után az étterem felhívta a vendéget
Kitálalt a férfi a vendéglátóhely felháborító akciójáról.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket
Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Megérkezett a NASA riasztása, ijesztő fordulatot vesz a nyár Európa közepén, Magyarországon is
Az El Nino rálépett a gázpedálra, hetekig tartó hőhullám érkezik fölénk.
Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak
A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.
Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét
A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „
Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt
Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.
Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok
Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


