Mutatjuk a nyár legmenőbb édességét: kávé, tölcsérben
Magyar kávékülönlegesség a Tiktok új sztárja
Kávéztál már tölcsérből? Őrült új ötlet hódít Budapesten: egy hazai vállalkozópáros tölcsérből kezdte árulni brutálisan finom dél-amerikai kávéját, ez a ConTeCcino. A forradalmi kulináris ötlet hamar berobbant a közösségi médiában, hiszen nem csak ízélménynek páratlan, látványnak is extrém módon különleges.
„Igazi világjárók vagyunk, és az egyik utunk alkalmával láttunk valami hasonlót. Ez adta az ötlet, hogy az országban egyedülálló módon tölcsérből kezdjünk kávé árusításába. A „Con Te” olaszul annyit tesz, „veled”, mi mindenkivel szeretnénk megosztani ezt a nem mindennapi élményt” – árulta el Kovács Péter a Conte Cafe tulajdonos-ötletgazdája, akinek már van vendéglátós tapasztalata, hiszen a Best Bagel Basilica évek óta nagy sikerrel üzemel.
A Dél-Amerikából származó kávébabokat Budapesten pörkölik, így garantáltan isteni kávé társul a páratlan élményhez. Az üzlet ráadásul Budapest szívében, a Szent István Bazilika mellett található (Sas utca 11.), nem csoda, hogy a ConTeCcino állandó főszereplője a legmenőbb TikTok-videóknak és Insta-képeknek.
Kortyolj bele a tölcsérbe!
A termékfejlesztés egy profi cukrász segítségével zajlott, így sikerült kifejleszteniük azt a tölcsért, ami 10-20 percig is képes tartani a hőt. Természetesen egy mezei ostya nem bírná ennyire jól a gyűrődést, ezt sok-sok péppé ázott tölcsér és kiömlött kávé árán tanulták meg Péterék. A speciális recept alapján készülő, belga étcsokoládés, fehércsokoládés, ruby csokoládés vagy tejcsokoládés kézműves Waffel-tölcsér nem csak a hőre reagál jobban: a kávéba olvadva különleges ízélményt is nyújt. Ráadásul, ha az étcsokis verziót növényi tejjel kéred, 100%-ban vegán finomságot kapsz! A gyermekekről sem feledkeztek meg: ők a kávémentes Baby ConteCcino-t kortyolhatják.
„Februárban nyitottunk, mostanra elmondhatom, hogy a vendégek imádják ezt az ötletet… Már több országból is érdeklőtek nálunk franchise-lehetőségért. Aki csak nálunk jár, le is fotózza és posztolja a kávéját. Az elmúlt néhány hónap során folyamatosan fejlesztettük a termékeinket a visszajelzések alapján, mostanra már tökéletes. A nyári hónapokra pedig meglepetéssel készültünk” – árulta el Nagy Levente, a Conte Cafe tulajdonosa.
Jön a nyár két új slágere
A nyári szezonra a srácok két új termékkel is előrukkoltak, a FruttiCcino egy hűsítő, gyümölcsös desszert, amit sós karamellás, vagy csokoládés szósszal is kérhetünk, és tökéletes társ a város felfedezéséhez még a rekkenő nyári hőségben is. A hideg Frappé ConTeCcino pedig igazi jeges felüdülés lesz majd a forró nyárban.
hírek innen, onnan
Izrael feltartóztatott egy Gázába tartó flottillát, rajta egy magyar aktivistával
Az izraeli tájékoztatás szerint a 175 aktivistát kirakták Krétán. A magyar külügy nyomon követi az eseményeket, és az athéni konzult...
Két éve tart a nyomozás, de K. Endrét még nem hallgatta ki a rendőrség a hamis tanúzásra felhívási ügyében
Két éve húzódik a nyomozás a bicskei gyermekotthon botrányának újabb fejezetében, de még mindig nem hallgattak ki gyanúsítottat abban...
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Kőkeményen szúrt vissza Magyar Péter a támadásra! Ez a mondat nagyot ütött
Családi kötelékek?
„Az utóbbi időszakban számos olyan kijelentést tettek, amelyekkel nem tudok azonosulni” - lemondott Lovász László a HUN-REN tudományos tanácsadó testületi tagságáról
Az MTA egykori elnöke reméli, a magyar tudományos kutatások ügye jobb irányba fordul a közeli jövőben.
Itt van Magyar Péter magyarázata: ezért a sógorát választotta igazságügyi miniszternek
- Ünnepi üzenet a magyar nemzethez 22 évvel Magyarország uniós csatlakozása után a Tisza-kormány működési elveiről - írta Magyar...
Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól
Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti...
Betekintést engedett otthonába Tornóczky Anita. Elképesztő, hogy mi van ott
Igazi álomotthont alakított ki Tornóczky Anita és párja: a készülő babaszoba minden részlete a szeretetről és a gondoskodásról...
Itt a vége. Búcsúznak Balázsék, lezárult egy korszak
Ezzel egy meghatározó fejezet ér véget.
Sokan nem tudják: ezért kell megmosni a banánt hámozás előtt
A legtöbben úgy gondolják, hogy a banánt nem kell megmosni, hiszen úgyis meghámozzuk. Pedig ez egy gyakori hiba, ami akár egészségügyi...
Óriási lángokkal égett egy kocsi az M35-ösön
Képünk illusztráció Teljes terjedelmében égett egy személygépkocsi az M35-ös autópályán, Hajdúböszörmény térségében, a 24-es...
Új hatóság létrehozását jelentette be Gajdos László
A Tisza-kormány leendő élő környezetért felelős minisztere írt a részletekről.
Sport
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el
A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.
Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen
Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.
Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások
A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Ronaldót hergelték az ellenfél drukkerei, azzal vágott vissza, hogy ő már ötször megnyerte a BL-t
Ráadásul Európában, nem Ázsiában.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Hiába zúdul a kritika a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökére, nem indult bizalmi szavazás Schmidt Gábor ellen
Az elnökség után a közgyűlés sem élt a lehetőséggel.
Bulvár
„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől
A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
300 forintos fogás forgatta fel Budapestet, a tulaj sem érti mi történik
Nulla marketing, mégis állandóan egymásnak adják a kilincset a vendégek.
Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire
Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.
Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere
Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.
Azonnal ellepték a partot a budapestiek, valami nagyon furcsa látszik ki a Dunából
Olyan dolog magasodik ki a Dunából, aminek nem kellene.
Kínos pillanat a Fehér Házban: Donald Trump a király előtt ragadta volna meg felesége fenekét
Egy, az X-en terjedő felvétel szerint Donald Trump szokatlan gesztust engedett meg magának Károly király látogatásakor. Sokak szerint elfogadhatatlan volt a mozdulat, amivel másodjára szegte meg a protokollt az elnök.
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


