Most érdemes építkezésbe kezdeni!
Már katalógusból is kiválaszthatjuk leendő otthonunkat
Az elmúlt évek viharai, kezdve a Covid járvány hirtelen berobbanásával, folytatva a szomszédunkban kialakult háborús helyzettel, számos piaci szegmenshez hasonlóan az építőipart is jelentősen megtépázták.
Aki ebben a periódusban építkezett, annak az általános anyaghiány miatt jelentős csúszással és elképesztő módon megemelkedett költségekkel kellett számolnia. A helyzet mára normalizálódott, és bár a költségek továbbra is magasan maradtak, újra elérhető minden, amire egy építkezés során szükség lehet, és az árak napról napra történő emelkedésének réme sem fenyegeti már az építtetőket. Emellett az Imperial Holdingnak köszönhetően már Magyarországon is elérhetőek olyan kész típustervek, amelyek még gyorsabbá, kiszámíthatóbbá és gazdaságosabbá teszik az építkezést.
2018 óta nem volt ilyen stabil egyensúlyi helyzet az építőipar piacon, mint amilyet most tapasztalunk. Aki most kezd építkezésbe, nagy valószínűséggel a kijelölt határidőn belül a végére is érhet, és ami éppen ennyire lényeges, a kiadásokkal is hosszú távon tervezhet.
„Jó érzés újra azt mondani, hogy ma már biztonságosan tervezhetőek a beruházások. Aki eddig kivárt, annak most érdemes építtetni, mert végre abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az építőipar, illetve azon belül az építőipari cégek a korábbihoz hasonló szinten képesek kiszolgálni az igényeket. Versenyképes, és valóban betartható határidőket és árajánlatokat tudunk adni az ügyfeleinknek” – tájékoztatott Virág Gergő, az Imperial Holding tulajdonosi körének tagja.
Ami volt….
Az elmúlt 3 évben a kivitelezési költségek közel 100%-ot emelkedtek. Aki belevágott egy építkezésbe nem tudhatta, mekkorára fognak rúgni a kiadásai, mire használhatóvá, lakhatóvá válik az épület. Emellett komoly problémát jelentett az is, hogy sokkal több építkezés futott az országban, mint amennyi hozzáértő szakember rendelkezésre állt. Ez egyrészt ahhoz vezetett, hogy szinte bárki munkát kaphatott az építőiparban, aki jelentkezett, másrészt fennakadásokat okozott az is, ha egy éppen dolgozó brigád munkabérére egy másik építtető ráígért, amiért azok csapot-papot maguk mögött hagytak. A piaci helyzet lehetőséget adott arra, hogy ezt megtegyék. A határidők emiatt és még sok más miatt is a végletekig kitolódtak, az átlagos 7-8 hónap helyett több mint két évet is igénybe vehettek.
„Kezdetben az elszállt alapanyagárak okoztak fejfájást, hiszen 2020-ban egy köbméter fa 75000 Ft-ról 240000 Ft-ra emelkedett, mindössze fél év alatt, a háború kitörése után pedig a betonacélérért 380000 Ft tonnánkénti ár helyett már 790000 Ft-ot kellett fizetni. Aztán megtapasztaltuk, hogy lehet ennél is rosszabb, mégpedig az, hogy egyáltalán nem tudunk a szükséges anyagokhoz hozzájutni” – elevenítette fel Virág Gergő.
… és ami most van
Mostanra a helyzet minden téren normalizálódott. A szakmunkások végre ismét munkavállalók és alvállalkozók lettek, nem pedig a kivitelező cégek és a megrendelők főnökei. Nem ők diktálják a feltételeket. Most minőségi munkát végző szakemberek jelentkeznek munkára és a kóklerek, akik rengeteg építőipari hibáért és minőségi problémáért feleltek, elkezdtek kiszorulni a piacról.
„Ennek a hatásnak a begyűrűzése az, hogy a munkadíjak stagnálnak, és már lehet versenyeztetni alvállalkozókat egy kivitelező cégnél, vagy akár kivitelező cégeket is egymással egy munkára. Az árak nem csökkentek, és valószínűleg egy ideig még nem is fognak, de azt kijelenthetjük, hogy a beruházások kiszámíthatóak lettek. Ha valaki belevág egy 7 hónapos családiház-építésbe, akkor most jó eséllyel várhatja azt, hogy tényleg 7 hónapba fog telni, és tényleg annyiba fog kerülni, mint amennyit a szerződésben meghatároztak” – ismertette az Imperial Holding tulajdonosi körének tagja.
Hozzátette: 2018 óta rengeteg olyan készház, illetve gyorsház építési technológia jelent meg a magyar piacon, amelyek sokkal gyorsabb és praktikusabb építkezést tesznek lehetővé. Reagálnak a szakemberhiányra is, mivel az előregyártott paneleknek köszönhetően jóval kevesebb szakemberrel is végigvihető a kivitelezés, illetve a rövid elkészülési idő miatt még nagyobb biztonságban tudhatja magát az építtető anyagi téren is. Egyes technológiákból akár 4-5 hónap alatt kulcsrakész családi házat lehet építeni.
Katalógusból is választhatunk házat
Ma már lehetőség van arra is, hogy csakúgy, mint bármi más terméket, a házunkat is kiválaszthatjuk egy katalógusból.
„Az Imperial Holding rendelkezik az ország legszélesebb típusterv választékával, közel hétszáz típusház közül választhatnak az ügyfeleink. 12 millió Ft-tól egészen 600 millió Ft-ig, 25m2-es kis garzontól 1000m2-épületig, sokféle stílusú és felhasználási célú terv található meg a kínálatunkban fix áron, amivel az építtető már a projekt kezdetekor teljes bizonyossággal számolni tud. Nem beszélve arról, hogy így a tervezésért és a kivitelezésért is egyetlen cég felelős, ami még magasabb szintű garanciát jelent a kifogásolhatatlan minőségre” – tette hozzá Molnár Ádám, az Imperial Holding ügyvezetője.
Pest megye északi részén ikerházas, társasházas és családi házas beruházások tekintetében piacvezető ingatlanfejlesztő vállalat ügyvezetője azt is elárulta, meglévő partnereik mellé együttműködés céljából olyan ingatlanirodák jelentkezését várják, amelyek kínálatában üres telkek is találhatóak. Ezekre a telkekre látványtervekkel, alaprajzzal és teljes műszaki tartalommal rendelkező típusházak kerülhetnek, amelyek értékesítése az ingatlaniroda hatáskörébe tartozna, ezzel megnövekedett jutalékösszegeket teremtve számukra.
hírek innen, onnan
Trump bejelentette, olyat tett, amihez másnak nem volt bátorsága
Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Takaicsi Szanae japán miniszterelnököt. A japán kormányfő drámai hangot ütött meg az...
„Pénz kell ahhoz, hogy kiiktassuk a rosszfiúkat” – mondja az amerikai védelmi miniszter Iránról. De még mennyi?
A Guardian információi szerint az Egyesült Államok csak az iráni háború első hat napjában 12,7 milliárd dollárt égetett el. Mi...
Újdörögdi baleset: egy év után sincs eredménye az ügyben indult büntetőeljárásnak
Továbbra sem tudni, hogy történt-e emberi mulasztás, és ha igen, meggyanúsítottak-e bárkit.
Ezt a 7 zöldséget még márciusban ültesd el, ha finom nyári termésre vágysz
Hamarosan beköszönt a tartós tavasz, és újra kint lehetünk a kertben.
Ez eddig 2026 legnézettebb filmje a Netflixen
A War Machine két hét alatt 2026 legnézettebb Netflix-filmjévé vált.
Érdekes módon szúrt le a forint
Csütörtökön további gyengüléssel kezdi a napot a forint, így lassan megint a 395-ös euróárfolyammal kell megbarátkoznunk. Sőt, a...
Újra felbukkant a hungarocell a menzákon használt sóban
Az idén év elején az egyik menzákat kiszolgáló cégnél jókora adag babfőzeléket kellett kiönteni a sóból származó szennyezés miatt....
45 éves szülőként újranéztem a Dirty Dancinget, és rájöttem: Baby apjának végig igaza volt
Generációs kultfilm, megunhatatlan klasszikus, romantikus örökzöld: a Dirty Dancing – Piszkos tánc ez mind, sőt ennél is több. Csakhogy...
Milliárdokért árverezték el a Szőlő utcai intézményt: rejtély, ki tette rá a kezét az ingatlanra
Az ingatlant valamivel a 2,65 milliárd forintos kikiáltási ár felett, mintegy 2,66 milliárd forintért adták el.
Páratlan űrfelvétel készült a Kárpát-medencéről, ilyet ritkán látni
Szinte körülölelik a Kárpátok vonulatait a felhők, csodálatos műholdképet mutattak.
Hétnapos munkarend, üres szerződések: a BYD szegedi gyárát építő vendégmunkásokat kényszermunka-szerűen dolgoztatták
Egy amerikai székhelyű nemzetközi munkajogi szervezet súlyos visszaéléseket tárt fel a BYD szegedi gyárának építkezésén.
Miss Mood évekig küzdött szorongással: már a hangja volt a tét. – Fájdalmas részletek
A fiatal énekesnő igyekszik mindig a maximumot nyújtani a közönségnek. Mindig kifogástalan külsővel jelenik meg, magabiztos és árad...
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal
Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.
Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki
A magyar középpályás ismét csapata egyik legjobbja volt.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve
Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.
Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó
Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Megvan a BL-negyeddöntők mezőnye, ezeket a meccseket láthatjuk a nyolc között
Komoly rangadók jönnek a nyolc között.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett
A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
Bulvár
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról
A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.
Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?
Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.
Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása
A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Figyelmeztetést adtak ki a milliók által szedett gyógyszerről, amely hosszú távon több kárt csinál, mint hasznot
Még a leszokás is veszélyes.
Döntött a bíróság Hernádi Zsoltról, nem érvényesek Magyarországon a horvát ítéletek
Pont került a megfeleltetési eljárás végére.
Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül
Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n
Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről
A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.
Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle
Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.
Egész Amerikát megrázta a barcelonai éjszakában rejtélyes körülmények között eltűnt egyetemista esete
Az egyetlen nyom a fiatal diák később megtalált telefonja.
blogmorzsák
Nagy kakaópor teszt
Ezúttal a 20-22% kakaóvaj tartalmú kakaóporokat vakteszteltük.
A férfiklimax drágább, mint a női?
Főszereplőnk elég laza, és hol cinikus, hol életigenlő, de egy biztos: hosszasabban fárasztó asztaltársaság.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


