Ezt olvasta már?


Milyen új lakást adnak 25 millióért?

Az ingatlan.com adatai szerint idén az érdeklődők 61 százaléka keres 25 millió alatti használt vagy új lakást és házat, ez pedig csökkenést jelent a tavalyi 64 százalékhoz képest.

● Budapesten 25 millió forint egy 30-38 négyzetméteres új garzonlakásra elég. A nyugat-magyarországi és kelet-magyarországi nagyvárosokban ugyanakkor 25 millióból kijöhet egy 45-55 négyzetméteres, 1,5-2 szobás új lakás is.

● Az átadás közeledtével az új lakások egyre többe kerülnek a kivitelezésből adódó kockázatok csökkenése miatt.

A lakáspiac egyik legnépszerűbb szegmensét jelenti a 25 millió forint alatti kategória: az idén a lakások és házak iránt érdeklődők 61 százaléka keresett 25 millió forintig lakóingatlant, ami némi csökkenést jelent a tavalyi 64 százalékhoz képest - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, az érdeklődők arányának csökkenése elsősorban azzal magyarázható, hogy a lakáspiaci drágulás miatt egyre kevesebb lakást kínálnak a 25 millió forintos lélektani határ alatt, így ezekre kevesebb érdeklődés is érkezik. Az olcsóbb ingatlanok kínálatcsökkenése leginkább a 15 millió forintnál nem drágább lakások esetében különösen látványos. Tavalyhoz képest 2017-ben ugyanis 12,5 százalékkal kevesebb ingatlan volt elérhető a piacon ebben az árkategóriában. Ezt némileg ellensúlyozza, hogy háztartások jövedelme emelkedett, így sokan nagyobb megtakarítással vághatnak bele a lakásvásárlásba, illetve könnyebben juthatnak hitelhez is.

Új lakások 25 millióból

Az ingatlan.com elemzése szerint az egyre népszerűbb új építésű piacon 25 millió forintból nagyon eltérő méretű lakásokat kínálnak az országon belül. Az ingatlan.com adatai szerint Budapesten 30-38 négyzetméteres új építésű - 1 szobás - garzonlakásra lehet elég a 25 millió forint.

Ezzel szemben a nyugat-magyarországi régió megyei jogú városaiban 45-50 négyzetméteres - jellemzően 1,5-2 szobás - új lakást lehet venni ennyi pénzért. A kelet-magyarországi megyei jogú városokban 50-55 négyzetméteres - szintén 1,5-2 szobás - új lakás is beleférhet a keretbe.

Gyorsan változik a kínálat

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, az elemzésben szereplő adatok szeptember végi adatokat tükröznek, de fontos, hogy az új lakások esetében gyorsan változik a kínálat és ugyanez a helyzet az árakkal is. Egyrészt fokozatosan növekszik az új lakások kínálata, még mindig jelennek meg 2020-ig történő átadással fejlesztések. Emellett egyre több társasházprojekt kerül közelebb az utolsó - átadás előtti - fázishoz, ami pedig az adott fejlesztésben épülő lakások árát növeli. Ez a drágulás azzal magyarázható, hogy a fejlesztés vége felé közeledve kiárazódik több kockázat, például az esetleges nem teljesítésből vagy hibás teljesítésből adódó rizikó. Emellett az is felhajtja a magasabb készültségi foknál tartó lakások árát, hogy azok a vevők, akik tervezőasztalról még nem akartak lakást venni, az építkezések előrehaladtával már szívesen vásárolnának. Balogh László arra is figyelmeztetett, hogy az új lakások iránt érdeklődő vevőjelölteknek számolniuk kell azzal, hogy az épülő lakásoknál néhány hónapos csúszás is előfordulhat az eredetileg megszabott átadási határidőhöz képest az épőtőiparban kialakult kapacitás- és munkaerőhiány miatt.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Megdőlt az országos napi szélrekord: brutális lökéseket mértek Győrben

Megdőlt az országos napi szélrekord június 13-án - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap. A korábbi, óránkénti 97,6...

Perceken múlt az életük – sokkoló színpadi összeomlások és tragédiák a magyar sztárvilágból

Döbbent csend ült a Budapest Park több ezres közönségére, amikor a Loophia mindössze 25 éves énekesnője váratlanul összeesett a...

Kiadták a figyelmeztetést: heves zivatarok és jégeső csap le Magyarországra

Heves zivatarok alakultak ki vasárnap a délnyugati országrészben, ahol a napsugárzás hatására jelentősen labilizálódott a légkör. A...

Azta, rengeteget fogyott Pataki Zita: elárulta, mi áll a változás mögött

Nagy átalakuláson megy keresztül Pataki Zita: az RTL időjósa nemcsak otthonát újítja fel férjével, hanem saját életmódját is teljesen...

Úgy tűnik, Trump most már nagyjából mindent megtenne a békéért Iránnal

Ha tényleg ez lenne a megállapodás, akkor Irán szinte mindent, Amerika szinte semmit nem ért el a háborúval.

Ferencz Orsolya: Érdemi vitára nem volt lehetőség a Fidesz kongresszusán, a fontos gondolatok is válaszok nélkül maradtak

Az Orbán-kormány egykori űrkutatási biztosa szerint az Orbán Viktor által a kongresszus napján kiküldött röpirat messze nem azokat a...

Ez a népszerű edzés utáni szokás többet árthat, mint használ

Az edzés utáni fehérjeturmix sokak napi rutinja, de a túlzott fehérje- és aminosav-bevitel érzékenyeknél felesleges veseterhelést is...

Lábujjtörés esetén mit lehet tenni? Az orvos válaszol

Nagyot reccsent a nő lábujja, amikor beütötte a kád szélébe.

Luxusfeleségek csapnak össze egymással? Ő lehetnek Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban következő évadának szereplői

A tévénézők nagy örömére idén is visszatér az RTL egyik legsikeresebb realityje, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban.

Hivatalos lista készült arról, hogy milyen Magyarországon élni, ezt gondolják a külföldiek

Top 5: ezek most a világ legbiztonságosabb országai – sokakat meglep Magyarország pozíciója.

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

0
0

Bulvár

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok

Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

0