Ezt olvasta már?


Miért lesz valaki alkoholista?

Egészség

Senki sem úgy kel fel, mint a történet szerint III. Richárd, hogy elhatározza, hogy gonosz ember lesz, vagy mondjuk alkoholista, aki megnehezíti a saját és mások életét. Direkt.

Kép forrása: Unsplash

 

Az alkoholizmus, vagy alkoholhasználati zavar tulajdonképpen egy csapdahelyzet, amelybe az ember belesodródik, és rossz esetben ott is marad. Ez nem azt jelenti, hogy nincs felelőssége a dologban — de súlyos teher, egy probléma megoldásának zsákutcába jutó kísérlete. De mégis mik az alkoholizmus lelki okai, mi áll a háttérben?

Az alkoholizmus az elején inkább viszonyulás (az alkoholhoz és az élet nehézségeinek megoldásához), később már egy nagyon káros szokás. És a szokásokat lassan lehet csak megváltoztatni, fokozatosan, és egy másik szokással helyettesítve. Amíg tehát nincs meg a cél, hogy mit igen (függőség nélküli életet), addig a mit nem (az alkoholt) nem fog működni.

Ki az alkoholista?

Amikor alkoholistákról beszélünk, ne csak a borvirágos orrú, egész nap a kocsmában ülő emberre gondoljunk. Köztünk is járkálnak, és biztosak lehetünk benne, hogy az ismerősi körben, sőt, talán a tágabb családban mi is ismerünk ilyen embereket. Az mondjuk valószínű, hogy nem definiálják magukat alkoholistának: mindig csak az az alkoholista, aki náluk többet iszik. Ez a mérce azonban becsapós — saját magát senki nem tudja objektíven megítélni. Sokan vannak mindenféle társadalmi rétegből, akik rendesen elvégzik a munkájukat; amikor vezetnek, nem isznak, keményen dolgoznak; levezetésképpen, munka után azonban gyakran kötnek ki egy egy vendéglátóipari helyen, ahol a barátaikkal való lazulás címén rendszeresen túl sokat isznak. Esetleg az otthon magányában gurítanak le két-három doboz sört, vagy egy üveg bort.

Az alkoholizmusban nemcsak az a baj, hogy valaki sokat iszik. Sokkal inkább az, hogy miért használja ezt a tudatmódosító szert, miért akar folyton más állapotba kerülni. Miért nem tud önmagával kapcsolódni? Az ivás során ugyanis önmagunktól eltávolodunk, a saját középpontunkból billent ki a függés.

Miért lesz valaki alkoholista?

A függés, akár alkoholtól, akár nikotintól, akár a képernyőtől, egy dolgot szolgál: ne ott legyek, ahol vagyok. Ne a saját fejemben, ne a saját gondjaim között. A kellemetlen és sokszor fájdalmas szembenézés helyett egyszerűbbnek tűnik a jól bejáratott rutinokat választani: az újabb pohár bort. Vagy sört. Vagy bármit, csak ártson.

Vajon mit akarunk ennyire elkerülni? Mi az, amellyel való szembenézést még mindig inkább vállaljuk, mint azt, hogy letegyünk egy szokást, amelyről nagyon is tudjuk, hogy káros és ártalmas?

A lélek, ha csak nincs rákényszerítve, védi magát. Ezeket nevezzük énvédő mechanizmusoknak. A tagadás is egy ilyen énvédő mechanizmus, amely annak idején, amikor valami nagyon rossz dolog ért bennünket, igenis megvédett minket. A legtöbb függőség mögött feldolgozatlan gyermekkori vagy csecsemőkori traumák állnak. Elhanyagolás. Szeretetlenség. Verbális, fizikai vagy lelki bántalmazás. Ezek mellett nem tud a lelkünk csak úgy elmenni. Tudomásul venni, szembenézni vele és feldolgozni azonban annyira fájdalmas lenne, hogy meg sem próbáljuk, inkább keresünk valamit, amely eltereli a figyelmünket. Csakhogy az alkohollal rossz lóra teszünk.

Hogyan hat az alkohol a testre, az elmére, a lélekre?

Alkoholista az, aki függ az italtól. Aki attól az érzéstől teszi függővé a jóllétét, hogy mennyit ivott, illetve az alkohol dopamin-termelő hatásától. Amint ugyanis a véráramba alkohol kerül, a dopamin-hormon, ami eufóriát és igen kellemes érzéseket okoz, megjelenik. Meg. Egy negyedórára. Az ivás többi része arról szól, hogy ezt az elpárolgó dopamint üldözzük, hogy ismét olyan jól érezzük magunkat, mint az elején.

Ahogy azonban a szervezet elkezdi lebontani az alkohol, a dopamin helyére a kortizol, vagyis a stresszhormon kerül, ami meglehetősen kellemetlen, az előzőekkel ellentétes érzésekkel jár. Ezért – és mivel a józan ész akár már néhány pohár után veheti a kalapját, hogy elmenjen — az tűnik logikus lépésnek, hogy iszunk még egy pohárral. Hátha visszajön a kezdeti jó érzés.

Ha pedig nem tudatosul ez a folyamat, akár az egész életét leélheti valaki azzal a tudattal, hogy ő csak jól akarja érezni magát. Talán nem ilyen életre vágyunk sem a magunk, sem a szeretteink számára.

Hogyan lehet kijönni az ördögi körből?

Megtörni egy gyerekkorban minket ért „átkot”, és annak folyományát, az ördögi kört, amely magába szippant, van olyan teljesítmény, mint egy bejáratott sínen haladó vonatot kézi erővel másik vágányra emelni. Nagyon nagy dolog. Egyedül nem is lehetséges.

Ha szeretnénk a saját kezünkbe venni az életünket, és visszavenni a kormányt a kedvenc italunktól, akkor elsősorban be kell ismerni, hogy gond van. Hogy egyedül nem megy, hogy kicsúszott a kezünkből az irányítás. Mert amíg az arroganciánk azt mondatja velünk, hogy: én irányítok, addig még nem állunk készen a változásra. Sokszor kegyelmi pillanat ez, és a magunk erejéből még ez is a lehetetlennel határos.

Ha ezzel szembe tudtunk nézni, az első nagy lépést megtettük.

Most jöhetnek a támogatók és a segítők: a családtagok, akik tanúi annak, hogy meg akarunk változni, valamint a szakember, aki utat mutat, hogy merre tovább, hogyan változtassuk meg ezt a pusztító szokást valami életadó szokássá.

Amikor szakemberekről van szó, széles választékunk van, kinek-kinek vérmérsékletéhez és egyéniségéhez találhatunk leszokást segítő támogatás. Fordulhatunk a háziorvosunkhoz, vagy a helyi kórház, rendelőintézet toxikológus szakemberéhez.

Találhatunk magunknak támogató csoportot az AA vagy a Minnesota-módszer közösségeiben, amelyek nehéz, de megvalósítható kivezető utat kínálnak.

Vannak – elsősorban angolul tudóknak – online programok, amelyek segíthetnek a leszokásban.

Találhatunk, ha megengedhetjük magunknak, magán-addiktológiai ellátást is, ahol személyre szabott segítséget kaphatunk, képzett szakember támogatásával.

Akármit is választunk, a döntés helyes. Már csak ki kell tartani. Becsüljük meg a támogatóinkat, és erősítsük meg a szívünket.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Zendaya gyermeket vár...

Megérkezett a Dűne 3 első előzetese, amelyből nemcsak a történet folytatása derül ki, hanem az is, hogy Zendaya karaktere gyermeket vár...

Villamos és autó ütközött a IX. kerületben

Villamos és személyautó ütközött össze Budapest IX. kerületében, a Haller utca és a Vaskapu utca kereszteződésénél. A baleset...

Meglepő módszer, de működik: ez a tartós nejlonharisnyák titka

Van egy dolog, ami minden nő rémálma: a harisnya, ami a legrosszabb pillanatban adja meg magát. Egy fontos randevú, egy üzleti vacsora vagy...

A torinói lepel rejtélye: már 600 éve is tudták, hogy hamisítvány?

A torinói lepel, amelyet sokan Jézus Krisztus halotti leplének tartanak, évszázadok óta a vallási viták és tudományos kutatások...

A fejlett piacokon csökkentek a kötvényhozamok

Bár az olajárak mintegy 3%-kal emelkedtek tegnap, ez a kötvény- és a devizapiacokon sem látszott igazán. A fejlett piacokon a...

Mérsékelten emelkedtek az amerikai részvényindexek

Bár hétfőhöz képest kisebb mértékben, de kedden is tovább erősödtek a Wall Street-i indexek. Az S&P 500 0,2%-kal, a Dow Jones 0,1%-kal, a...

Az Európai Unió kézbesítette Kijev számára a csatlakozáshoz szükséges feltételcsomagot

Az ukrán delegáció Brüsszelben megkapta az Európai Uniótól a csatlakozás feltételeit a három utolsó tárgyalási klaszterre...

Megrendítő, de igaz: általában ezek a haldoklók utolsó szavai

A halállal való szembenézés mindig traumatikus élmény - még azok számára is, akik rengeteg haldoklót átkísértek már a "túloldalra"....

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Az intézkedés 445 járatot érint és körülbelül 57 ezer utast.

Eszelős gyorshajtót fogtak Békés vármegyében

Egy híján 100 km/h-val lépte túl a sebességhatárt, pedig csak két keréken döngetett.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok

Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.

15 éves ikerlányaival állították meg a sóshartyáni apát: amit a kocsiban találtak, azért előzetesbe is került

A rendőrség még mindig nagy erőkkel nyomoz a Delta program keretében: ez a nógrádi édesapa ennek az áldozata. De a két lánya is, akikkel épp együtt autókázott.

blogmorzsák

Jegyet vettél, de változott a program?

Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?

0