Ezt olvasta már?

K&H: aratnak az okoseszközös fizetések, óránként több mint 5500 tranzakciónál tartanak

Továbbra is nagyon lendületes növekedést mutatnak az okoseszközös fizetések a K&H-nál.


Mi lesz veled, rendezvényszervezés?

A Covid-járvány következtében a rendezvények többsége elmaradt, ám a szakma jeles képviselői ezen időszakban is bizonyították kreativitásukat. Egy felmérés is készült a megváltozott helyzet hatásairól, a rendezvények jövőjéről. Lássuk, mi minden derült ki a kutatásból!


hirdetés

A rendezvényszervező szakma felmérése

 

Akik rendezvényszervezéssel foglalkoznak, bizonyára jól ismerik a MOE Rendezvényakadémiát, ahol felkészült szakemberektől kaphatnak segítséget a protokoll és a rendezvényszervezés témakörében. A csapat tagjai nemcsak profi szervezők, hanem elismert tanárok is, akik folyamatosan indítanak képzéseket kezdő és gyakorlott rendezvényszervezők számára. A náluk online végezhető rendezvénymenedzsment kurzus államilag elismert szakképesítést is ad, így nagy népszerűségnek örvend.

Nos, a pálya e jeles képviselőiből álló csapata indított útjára egy felmérést, amelyben a rendezvényszervező szakmában dolgozókat kérdezték meg a pandémia rendezvényekre gyakorolt hatásairól és a jövőbeli kilátásokról. Közel 200 válasz érkezett a kérdéseikre, amelyből jól látható, hogyan változtatta meg a Covid-19 és a korlátozások az eseményszervezők életét és a tömegrendezvényeket.

 

Vége az élő rendezvényeknek?

 

A felmérés során egyértelműen kiderült: az online rendezvények nem tudják pótolni az élőt. A személyes kapcsolatok kialakítása, az élmények átélése miatt is fontos, hogy a jövőben is legyenek élő események.

 

Persze ezek megszervezéséhez még nagyobb biztonságra lesz szükség. A kitöltők válaszaiból is jól kirajzolódik, hogy az elkövetkező időkben a helyszín kiválasztásánál nem a méret, hanem a megfelelő adottságok fognak számítani. Ilyen például, hogy a járvány terjedésének megelőzése érdekében minden adott legyen: megfelelő szellőztetés, távolságtartás. Megnyugtató az is, ha az üzemeltető ajánlatában szerepel kézfertőtlenítő, PCR-teszt vagy maszk biztosítása.

 

Online helyzet: élen járnak a hibrid rendezvények

 

A pandémia hatására alakult ki egy új kategória a rendezvényszervezésben: a hibrid rendezvény. Ennek lényege, hogy a szereplők, a VIP-vendégek és a kiszolgáló személyzet - hangosítók, operatőrök, hoszteszek, műsorvezetők - az esemény helyszínén vannak jelen és onnan közvetítik a műsorszámot élőben az interneten keresztül a résztvevőknek. A rendezvényszervezőnek is ugyanúgy a helyszínen kell tartózkodnia és segítenie a produkció létrejöttét.

 

Nos, az ilyen hibrid - félig élő, félig online - rendezvényeké lesz a jövő. A vendégek az adott esemény időpontjában otthonról követhetik végig a műsort, de interaktív módon: véleményt mondhatnak, szavazhatnak is az adás közben.

 

Kihívásként merülhet fel, hogy az online eseményeknél nehezebb fenntartani a nézők figyelmét, és technikai problémák is adódhatnak. Hátrányuk még, hogy a személyes élmények létrehozása nehézségekbe ütközhet.

 

Ez az újfajta rendezvény azonban több lehetőséget is tartogat még, amit a jövőben érdemes lesz kihasználni.







0

hírek innen, onnan

Majka megrázó vallomása: "Volt, hogy térden állva könyörögtem a Hajninak, hogy mentse meg az életem, mert meghalok..." - videó

Majka kendőzetlen őszinteséggel nyilatkozott Hajdú Péternek az őt ért drámai történésekről. Többek között Curtis és a halál...

Pokoli fájdalmai vannak a műtét után Horváth Grétának

"A fűző annyira szoros, hogy besz*rok" - mondta.

Egy ötéves kislány szájába fúrt bele a fogorvos Vas megyében

Egy édesanya hétfő délután vitte el ötéves kislányát fogorvoshoz, a helyzetből azonban hamar rémálom lett. A kis Bianka szája ugyanis...

Levetette magát a tetőről egy nő a XVII. kerületben: órákig lógott holtan a ház oldalfalán

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

Mennyire vagy öreg? Hányra emlékszel még az elmúlt 25 év toplistás magyar slágerei közül?

Az elmúlt 25 évben óriásit fordult a világ. Kezdve az internet térhódításától, az influenszereken át egészen a zeneipar teljes...

A volt Barca-játékos megvédte Ronaldót, és beszólt a Manchester United menedzserének

A nagyszájú Arturo Vidal ismét a címlapokra került. A korábban az FC Barcelonánál is megforduló, jelenleg a brazil Athletico...

Kemény felkészülés vár a Miss Universe Hungary döntőseire, luxuskörnyezetben kezdték meg a tréningeket

Vasárnap beköltözött a felkészítő táborba a szépségverseny 16 döntőse, akik közül hamarosan kiderül, hogy ki képviseli majd...

Kósa Lajos űrpolitikus lett

Új parlamenti csoport alakult, jelentette be hétfőn az Országgyűlés alelnöke, Jakab István – írja a Telex. Az úgynevezett űrpolitikai...

„Zenélés nélkül az élet másról kezd szólni, s az nem mindig jó”

Presser Gábor a „nagy” évfordulókról, a zenélés öröméről és arról, mikor mikor van az a pillanat, amikor érdemes lehajtani a...

Kriptopénz előértékesítés?

Elmondjuk hogyan működik!

0

Sport

Beolvasott a szövetségnek, és lemondta a válogatottságot a Fehérvár játékosa

Szerinte a futball tönkretételén dolgoznak a pozícióban lévő emberek, a futballista pedig ebben nem szeretne részt venni.

Szoboszlaival továbbra sem tudnak betelni: a sarkazása egy szerelmi előjáték!

„Röhejesen jó játékos, egy évtizedre megoldja a gondjainkat.”

„Ezt az embert a magyar futballból ki kellene tiltani" - állítja Cs. Györgyről az Újpest női szakágvezetője

A cégén keresztül a Honvéd futballcsapatának női szekciójával nyáron együttműködési megállapodást kötő, csalásért 3,5 év börtönre ítélt menedzser, Cs. György más kluboknál is próbálkozott, de elhajtott

Meglepő dolgott mondott a győztes góljáról Lisztes Krisztián

A Kisvárda elleni meccs egyetlen gólszerzője szerint nincs hiányérzetük.

Három hónappal az esküvőjük után meghalt az angol kapus felesége

Szívszorító üzenetben búcsúzott a gyászoló férj.

Máté Csaba elárulta, hogy miért volt Fehérváron

Noha az utóbbi napokban egyre többet lehetett hallani arról, hogy Máté Csaba melyik csapat irányítását veheti át, a szakember a Sportálnak elárulta, a jövője még képlékeny. Abban pedig nem kell szenzációt keresn

Visszavonul a hatszoros olimpiai bajnok

Visszavonul a hatszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok német szánkós Natalie Geisenberger.

Döbbenetes botrány miatt szakadt félbe az egyik legnagyobb európai focirangadó - videó

A hazai csapat drukkerei nem bírták elviselni a vereséget.

Botrány a birkózó vb-n: a szövetség felülvizsgálatot kért Losonczi Dávid elcsalt döntője miatt

A magyar birkózó két vállra fektette ellenfelét, csak a pontozóbíró, és a szőnyegelnök nem akarta észrevenni a nyilvánvalót.

A veretlenségét és az első helyet is elveszítette a Real Madrid a városi derbin – videóval

Az Atlético Madrid három fejesgóllal mattolta a Real Madridot, amely a 3–1-es zakó után a veretlenségét, valamint az első helyet is elveszítette.

A budapesti közönség megkapta, amire egész hétvégén várt

Angol házi döntő kilenc nyilassal megspékelve.

0

Bulvár

Másfél éven belül eldőlhet, Európában marad-e Magyarország

Orbán Viktor és Nagy Márton is a növekedés évének hirdette meg 2024-et, de elkerüli-e az ország a következő években, hogy török vagy latin-amerikai spirálba kerüljön?

Trokán Nóra közleményt adott ki, miután senki nem fordult meg a testvérének a The Voice-ban

Trokán Nóra testvére, Magyar Elektra a The Voice színpadán omlott össze. 

Jelentősen csökken a benzin ára

A gázolaj ára viszont közel van a 700 forintos rémálomhoz.

Eltűnhet hazánk legendás fűszere a boltokból, óriási a baj

A hazai fűszerpaprika nagy bajban van, és könnyen eltűnhet a boltok polcairól is.

Szívszorító titok Bujtor István haláláról: ezért nem merték elmondani a tragédia hírét a színészóriás édesanyj...

Idén már 14 éve nincs köztünk Bujtor István: az Ötvös Csöpi karakterét alakító színészlegenda emlékét máig őrzi az ország, ám az mind mai napig nem tisztázott, milyen betegség támadta meg a szervezetét. Hal

Újabb részletek derültek ki az Olaszországban tengerbe fulladt magyarok tragédiájáról

A két férfi Livorno közelében közelében veszett a tengerbe.

Európa értetlenül áll Lengyelország döntése előtt, hogy leállítja az ukrajnai fegyverszállítást

Vajon ez a szorongás jele a lengyel kormányon belül az október 15-i választások előtt, vagy a Kijev és Varsó, a legmeghatározóbb európai szövetségesek közötti szakadás valós veszélye – teszi fel a kérdést a

Egy eltűnt kétéves kislányt találtak egy sötét erdőben - de nem volt egyedül

Szerda este 8 óra körül riasztották a rendőrséget, hogy eltűnt egy kétéves kislány.  

Ismét terjedni kezdett a történelem egyik legpusztítóbb betegsége

A WHO szerint egy év alatt duplájára nőtt az esetszám.

A mesterséges intelligencia megjósolta a világvégét: borzasztó dolgok várnak ránk

Arra is figyelmeztetett, hogy „a világ sorsa az emberiség kezében van".

0