Ezt olvasta már?


Megkezdődött a szegedi parkolóbérletek miatt indult büntetőeljárás bírósági tárgyalása

Megkezdődött az ingyenes szegedi parkolóbérletek ügyében hűtlen kezelés vádjával indult büntetőeljárás bírósági tárgyalása a Gyulai Törvényszéken szerdán.

A vádirat szerint a vádlottak 2008 és 2012 között 307 ingyenes parkolóbérletet biztosítottak a hatodrendű vádlott, Kalmár Gábor József, Botka László (MSZP) polgármester kabinetfőnöke által összeállított természetes és jogi személyek részére úgy, hogy erre képviselő-testületi felhatalmazásuk, vagy egyéb jogszabályi alapjuk lett volna. Így a város tulajdonában álló Szegedi Közlekedési Kft.-nek mintegy 41 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.

A Kis Krisztina vezette bírói tanács szerdán hat vádlottat hallgatott meg. Az első- és másodrendű vádlott, Dózsa Gábor és Tóth István Tibor a Szegedi Közlekedési Kft. korábbi vezetői voltak; a harmadrendű vádlott, Forrai Gábor a vállalat parkolási üzletágát vezette korábban.

A negyedrendű vádlott, Mézes Ervin Szeged címzetes főjegyzője; az ötödrendű vádlott, Solymos László, Botka László (MSZP) polgármester általános helyettese, a hatodrendű vádlott, Kalmár Gábor pedig a kabinetfőnöke.

A közlekedési vállalat és az önkormányzat között létrejött szerződés alapján a társaság üzemeltette az önkormányzat tulajdonában lévő parkolóhelyeket. A parkolási díjak beszedéséből, a jegyek és bérletek eladásából származó bevétel az önkormányzatot illette, de a bevételeket a társaság szedte be és számolta el.

Az önkormányzatnál évente döntöttek arról, hogy kik részesüljenek ingyenesen éves parkolóbérletben. A listát 2008-tól Kalmár Gábor állította össze, azt vezetői értekezleten vita nélkül hagyták jóvá, az értekezletekről jegyzőkönyv nem készült. A listákat a negyed-és ötödrendű vádlott írta alá, az első- és másodrendű vádlott pedig utasította a parkolási üzletág-vezetőt a bérletek kiadására.

A 186-246 ezer forintos éves bérletek ellenértékét a szegedi önkormányzat a mai napig nem egyenlítette ki a társaság számára.

Közgyűlési rendelet az ingyenes parkolóbérletek kiadásáról csak 2013. január 1-jén lépett hatályba.

Az első-, másod- és harmadrendű vádlottat társtettesként elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolják. A másik három vádlott a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést felbujtóként követte el a vádirat szerint.

A vádlottak a bűncselekmény elkövetését tagadják. A sértettek, a Szegedi Közlekedési Kft. és a szegedi önkormányzat jogi képviselői a bíróság előtt elmondták: vagyoni hátrány nem keletkezett és az önkormányzati vagyon megóvásához fűződő tulajdonosi érdek nem sérült.

A bírósági eljárás a tanúk meghallgatásával folytatódik majd.

A tárgyalás kezdete előtt a 2015 decemberében feljelentést tevő Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője sajtótájékoztatón elmondta: véleménye szerint hivatali visszaélés miatt is nyomozást kellene elrendelni, és a közeljövőben "további csontvázak" hullanak majd ki a szegedi városvezetés szekrényeiből.

Úgy fogalmazott: megbukott és lebukott a szegedi városvezetés, "haveroknak, családtagoknak és szocialista pártkádereknek osztogattak ingyenes parkolóbérleteket". Botka László polgármester tudta nélkül szerinte ez nem történhetett volna meg; "megengedhetetlen, hogy választott vezetők bárhol Magyarországon visszaéljenek a köz bizalmával" - mondta.

A szegedi polgármesteri kabinet sajtóközleményt adott át az újságíróknak a tárgyalás kezdete előtt, melyben azt írják: Szegeden - ahogyan más nagyvárosokban is - több mint két évtizedes gyakorlat az ingyenes parkolási bérletek biztosítása a városi közélet fontos szereplőinek, köztük rendőrségi, ügyészségi, bírósági vezetőknek, önkormányzati képviselőknek, szegedi alkotmánybírónak.

Az MSZP országos központja által a témában kiadott sajtóközlemény szerint a Fidesz "koncepciós kirakatpert" próbál csinálni az ügyből, "Orbán Viktor egyedül esélyes kihívóját sározzák be".

Hozzáteszik: a szegedi önkormányzati parkolási cég 1996 óta - "tehát már a fideszes városvezetés idején is" - ingyenes parkolási lehetőséget adott a város közéleti szereplőinek.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Hadházy még egy utolsó kirándulást szervez Hatvanpusztára a választás előtt

A közeli golfklubot és a felcsúti stadiont is érinti a program.

Hatalmas fogás Fejér vármegyében - Hihetetlen, mi buktatta le a csempészt a NAV előtt

A pihenés kellékeinek látszottak, de valami egészen mást rejtettek azok a fehér zsákok, amelyeket egy bolgár kisteherautó rakterében...

Borbás Marcsi elárulta a titkát: ezt eszi, amitől könnyen fogy és ilyen jól néz ki

Borbás Marcsi, a népszerű Gasztroangyal, nemcsak a főzés szerelmese, hanem az egészséges életmód híve is, amelyet saját tapasztalatai...

7 szupersikkes ajándékötlet koszorúslányoknak – divatszakértők ajánlásával

A koszorúslányok életünk egyik legfontosabb napján támogatnak bennünket, így megérdemlik a figyelmes ajándékot. Íme 7 sikkes...

Jégdara, zivatar, szél is lehet kedden – Lecsap a hidegfront az országra

A keddi időjárás alakulását nagyrészt erősen felhős égbolt, elszórt csapadék és élénk szél határozza meg, miközben a...

Lépten-nyomon rendőrökbe lehet botlani Budapesten - az egész fővárosban akcióznak

Fokozott rendőri ellenőrzést rendeltek el Budapest teljes területére. Az akció 2026. március 20. és március 24. között tart –...

Bod Péter Ákos: új olajsokk fenyeget, Magyarország nagy árat fizethet

Az Irán elleni amerikai–izraeli támadás a világgazdaság egyik legérzékenyebb pontját, az energia- és kereskedelmi útvonalakat érte el,...

Titokban megindult az egyezkedés: mást gondol Amerika és Irán a békéről, de nem ez a legnagyobb probléma

Az amerikai különmegbízott, Steve Witkoff és Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter között az elmúlt napokban újraéledt a közvetlen...

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból

Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.

Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt

A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem

A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.

Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között

Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Verstappen kiakadt az F1-re: Borzasztó, akinek ez tetszik, az nem tudja, mi a versenyzés

A négyszeres világbajnok szerint egyáltalán nem szórakoztató, ami a száguldó cirkuszban zajlik.

Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát

Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.

0
0

Bulvár

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött

Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t

Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”. 

0