Ezt olvasta már?


Medián felmérés: Fölényesen vezet Karácsony Gergely

A Medián friss felméréséből kiderült az is, hogy Szentkirályi Alexandra továbbra is a második a főpolgármesteri versenyben, azonban a budapestiek többsége pedig egyelőre nincs tisztában azzal, hogy közgyűlési listára és egyéni jelöltekre is szavazhat majd.

A HVG úgy fogalmazott, hogy a főpolgármesteri preferenciák alig változtak április és május között. A választani tudó budapestiek 46 százaléka Karácsony Gergelyre, 26 százaléka Szentkirályi Alexandrára, 24 százaléka Vitézy Dávidra, 4 százaléka pedig a Mi Hazánk jelöltjére, Grundtner Andrásra voksolna.

A főpolgármesterrel való elégedettség sem változott az elmúlt egy hónapban,

a budapestiek 53 százaléka szerint Karácsony jó vagy nagyon jó teljesítményt nyújtott, és csak 43 százalékuk kritizálta a teljesítményét.

A főpolgármesteri szavazat mellett négy további voksot is leadhatnak a fővárosiak: európai parlamenti, polgármesteri, egyéni képviselői és fővárosi közgyűlési listás szavazatot.


A felmérés szerint markáns ellenzéki többség van a fővárosban, azonban az ellenzéki voksok számos lista között oszlanak meg, emiatt pedig a felmérés készítésekor a Szentkirályi Alexandra által vezetett Fidesz–KDNP-lista számíthat a legtöbb szavazatra - 31 százalék voksolna rá.

A főpolgármester által vezetett Párbeszéd-Zöldek–MSZP–DK-listára 23, a Magyar Péter által vezetett Tisza listájára 16, a Baranyi Krisztina MKKP-listára 12, az LMP–Vitézy-listára 7, a Donáth Anna által vezetett Momentum-listára 6 százalék szavazna, míg a Mi Hazánk listája 4 százalékos eredménnyel a bejutási küszöb alatt maradt.







0
0
0

hírek innen, onnan

Brutális tengeri baleset Splitnél, hárman meghaltak

Hárman meghaltak, egy embert pedig még keresnek, miután összeütközött egy vitorlás és egy katamarán a horvátországi Split közelében,...

Óvoda és iskola mellett igazolták az azbesztet Zalaegerszegen, lezárják az érintett területet

A Domb utca az egyik olyan hely Zalaegerszegen, ahová jutott az azbeszttel szennyezett osztrák zúzottkőből. A környéken ráadásul óvoda...

Kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait: ezekkel a számokkal lehetett több mint félmilliárd forintot nyerni

Vasárnap délután megtartották a 24. heti Hatoslottó számsorsolását. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint telitalálatos...

Ritka boldogság: egy nő harmadjára is ikreket szült

Egy bajorországi család élete az eddiginél is viharosabbá válik a következő hónapokban: Jasmin Rittner viszonylag rövid időn belül...

Két helikopter ütközött össze a levegőben Rio de Janeiróban

A két helikopter egy elektromos autó kereskedésre zuhant, többen meghaltak.

Valóra vált a rémálom: bungee jumping miatt löktek a mélybe egy nőt, de elfelejtették hozzácsatolni a kötelet

A nő negyven méter zuhanás után azonnal életét vesztette. A brazil bungee jumping-cég hat munkatársát tartóztatták le.

Álom és valóság a XIX. században – Terjeszkedés, polgárháború és a „másik Amerika”

A morális megosztottság nem a XIX. század közepén keletkezett. Gyökerei az államszövetséget megalapozó, 1787-es alkotmány pragmatikus,...

Trump szerint az izraeli támadás veszélyeztetheti az Iránnal tervezett békét

Az amerikai elnök helytelenítette a Hezbollah elleni izraeli légicsapásokat, Trump szerint nem most kellett volna támadnia Izraelnek.

Német nagykövet: Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát...

Szoboszlai Dominik könnyek között tűnt fel Mexikóban

Mexikóváros utcáin kapták lencsevégre a jelenetet.

Nyugalomra intett Orbán Viktor: „mindenki bűnös, akire rámutatnak”

A délelőtti, kedélyesebb hangvételű videó után Orbán Viktor egy újabb részletet is megosztott a szombati kongresszusról.

0

Sport

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez

A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

0
0

Bulvár

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok

Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét

A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „

Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt

Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.

Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok

Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

0