Ezt olvasta már?


Mátraházán kezdte meg a felkészülést a Békéscsaba

A Békéscsaba 1912 Előre február 2-án rögtön egy rangadóval folytatja a labdarúgó másodosztály küzdelmeit. A csabaiak ellenfele a rivális Vasas FC lesz a budapesti Illovszky Rudolf Stadionban.

A klub játékosai és a szakmai stáb egy edzőtáborban vesznek részt, ahol megkezdik a felkészülést a szezon második felére.

 

A lila-fehérek 25 játékossal látogattak el a Mátraházi Edzőtáborba, ahol hétfőn a focisták és a szakmai stáb előszőr találkoztak egymással a rövid ünnepi szabadságuk után. Habár a játékosok a pihenésük idejére is kaptak személyre szabott edzéstervet az korántsem olyan megterhelő, mint a folyamatos edzés-meccs ritmus, így az edzőtáborozás célja elsősorban a fizikai kondíció teljes visszaállítása és a megfelelő terhelés biztosítása. A klub tájékoztatása szerint az első héten jobbára futás, torna és erősítés szerepel a programban, kiegészítve a megfelelő regenerációval és úszással. A kifejezetten labdás edzésekre, a technikai felkészítésre és az ezekkel együtt járó edzőmérkőzésekre a második héttől kezdve kerül sor.

 

A felkészülés első hetében több utánpótlás korú játékos is lehetőséget kap arra, hogy együtt készüljön az első kerettel. A szakmai stáb számára örömteli hír, hogy végre számíthatnak Lustyik Levente és Faragó Tomás játékára, akik újra teljes értékű munkát végezhetnek. Ami az új igazolásokat illeti, egyelőre senki sem csatlakozott a kerethez, hiszen egyelőre senkit sem szerződtett a klub és próbajátékon sem szerepelnek az Előrénél.

 

Schindler Szabolcs és segítői az alábbi kerettel dolgozik a tábot során: Anton Bidzilya, Babinyecz Balázs, Burai Erik, Czinanó Antal Áron, Faragó Tomás, Farkas Márk, Gréczi Márton Péter, Hursán György, Ilyés Tamás, Kasik Ákos, Király Patrik, Kovács Ádám Tibor, Lustyik Levente, Máris Dominik, Mészáros Márk, Nagy Sándor, Nikola Pantovic, Pilán Márkó, Polényi Gábor, Ribánszki László, Szalai Dániel, Tóth Dániel, Uram János, Váradi Ádám, Zahorán Balázs.

 

Az NBII kilencedik helyét elfoglaló Békéscsaba a 22. fordulóban vendégként látogat a Vasashoz, amely együttes a táblázat nyolcadik helyén várja a bajnoki folytatást. Az Előre februárban a Magyar Kupában is folyatja küzdelmeit, ahol a tervezet szerint február 12-én és 19-én lép pályára oda-visszavágós rendszerben előbb hazai pályán, majd idegenben.

 

behir.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Kiszámolták, mekkora a hatása az uniós helyreállítási alapnak, amihez végül Magyarország is hozzáférhet

Az Európai Bizottság kimutatása alapján Magyarország nemzeti programjában 7,2 milliárd euró jut a kibocsátáscsökkentést szolgáló...

Újabb fordulatok: mégsem lesz vasárnap béke Irán és Amerika között?

Az irániak még nem írnának alá semmit, Izrael is kavar valamit Libanonban.

Piros riasztás jöhet: a jégeső mellett akár 100 kilométer per órás széllökések is érkezhetnek

Heves zivatarok és szupercellák kialakulására figyelmeztet a HungaroMet vasárnap délutánra.

Másodfokú figyelmeztetés a zivatarok miatt: erős szél, jég és felhőszakadás is jöhet

Hidegfront alakítja a vasárnapi időjárást, több térségben záporok, zivatarok, viharos széllökések és jégeső is kialakulhat. A...

Nem teljesen elégedett a szombati Fidesz-kongresszussal Navracsics Tibor

Szerinte az igazi kérdésre nem kaptak választ.

Trump szerint Európa jelentéktelen, erre Olaszország azonnal visszaszólt

Komoly feszültség támadt a tagok között a holnap kezdődő G7-csúcs előtt.

Megszólalt a vagyonadóról a Tisza-kormány pénzügyminisztere

A kormány a vagyonadó részketeiről egyeztet, és legújabb döntései értelmében meghosszabbítják a babaváró támogatás, a diákhitel...

Tisza-kormány: körvonalazódnak az átfogó változások

Hétköznapokat idézően izgalmas napja volt a kormányzati híreket figyelőknek szombaton: Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót...

Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok

Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

0