Mától tovább tartanak nyitva a boltok, 2000 alatt az új fertőzöttek száma
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 2 536 751 fő, közülük 1 005 936 fő már a második oltását is megkapta. 1933 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 693 676 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Mától az üzletek újfajta, négyzetméter alapú szabályok mentén, de nyitva lehetnek, az élelmiszerboltok pedig immár este fél 10-ig nyitva tarthatnak – számolt be a koronavirus.gov.hu szerda reggel.
Elhunyt 311 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 22 409 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 419 152 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 252 115 főre emelkedett. Jelenleg 12 202 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1407-en vannak lélegeztetőgépen.
Magyarországon a lakosság 25 százaléka már kapott oltást, szemben az unió 13 százalékos átlagával. Hazánk ezzel a második az uniós oltási ranglistán.
Miután a beoltottak száma kedden meghaladta a 2,5 milliót, a mai naptól megkezdődhet a kereskedelem és a gazdaság lépcsőzetes újraindítása.
Szigorú járványügyi intézkedések mellett, de kinyithatnak a boltok, a szolgáltatások és a kijárási tilalom 22 órára tolódik. Emellett a védelmi intézkedések továbbra is érvényben maradnak – írták a koronavirus.gov.hu portálon.
A veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása van elől a sorban, az eddig regisztrált 65 év felettiek 85 százaléka már megkapta az oltást. A pedagógusok soron kívüli oltása is folytatódik, az érintettek sms-ben már megkapták a behívót.
Szerdán újabb több ezer adag Pfizer–BioNTech-szállítmány érkezik hazánkba.
A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldása első fokozatának feltétele a 2,5 millió beoltott volt, ezért a feloldásokról szóló rendelet szerdától hatályba lépett.
A kijárási tilalom az este 10 óra és reggel 5 óra közötti időszakra módosul. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges.
Reggel 5 óra és este 21.30 között lehetnek nyitva az üzletek.
Az üzletek újfajta, négyzetméter alapú szabályok mentén ugyan, de nyitva lehetnek. Átlagosan tíz négyzetméterenként egy vásárló lehet az üzletben az új szabályozás szerint. A szolgáltatásokkal kapcsolatos ideiglenes védelmi intézkedések megszűnnek, így kinyithatnak a fodrászatok, kozmetikák és más szolgáltatók.
A vendéglátóhelyiségek ugyanakkor továbbra sem nyithatnak ki normál üzemben, csak az ott dolgozók tartózkodhatnak ezekben az egységekben. Csak az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében, az ehhez szükséges időtartamig mehetnek be az éttermekbe a vendégek. A szállodák továbbra sem fogadhatnak vendégeket.
A pedagógusok oltását követően, az iskolák és óvodák április 19-én indulnak újra.
A járvány elleni jelenleg is hatályban lévő védelmi intézkedések meghosszabbodnak.
Ezek közül a legfontosabbak: A maszkviselés a lakott területen belül valamennyi utcán, közterületen kötelező. A másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter védőtávolságot kell tartani.
A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja.
A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját és a kórházban tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat.
A szakmai ajánlások szerint már a várandósok is kérhetik az oltást.
Nekik szintén regisztrálni kell a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, majd a regisztráció tényét jelezni kell a háziorvosnak, aki egyéni mérlegelés alapján dönt az olthatóságról, és gondoskodik az oltás megszervezéséről: kórházi oltóponton (Pfizer) vagy a háziorvosi rendelőben (Moderna) – tudatta a koronavirus.gov.hu.
hírek innen, onnan
Kökény Lali élete első koncertszezonjára készül: kilépett édesapja árnyékából a Megasztár egykori versenyzője – videó
Első koncertszezonjára készül Kökény Attila fia, Lali, a Megasztár egykori versenyzője és korábbi versenytársa, Bíró Csongor. A két...
Durva K.O. a vb-n: A történelmi gól csak arra volt jó, hogy felhergelje a németeket - videó
A világbajnokság E-csoportjában az abszolút újonc Curacao 0-1 után még egyenlített, de utána kapott még hat gólt Németországtól.
„Bérelj gyereket a strandoláshoz.” – új szabályok borzolják a kedélyeket a nyaralóparadicsomban
Szigorú rendelettel sokkolták a turistákat Szardínián: drasztikusan korlátozták a látogatók számát, megtiltották felnőttek számára a...
Krugman nekiment Musknak, piramisjátékhoz hasonlította a SpaceX-et
Élesen bírálta Elon Muskot és a frissen tőzsdére lépett SpaceX-et Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász. Krugman szerint a világ első...
Meglepetésnek indult, kiütés lett a vége: a németek hetet vágtak az újonc Curacaónak
Vb-n legutóbb a 2014-es brazil válogatott futott bele ekkora pofonba a Nationalelf ellen.
A Pécs lakosságú miniállam meglepetésre gólt rúgott a foci-vb-n, de így is nagy verést kapott
Németország a vb eddigi legnagyobb arányú győzelmet aratta, de Curacao így is történelmet írt.
A skót drukkerek eddig a futball-vb győztesei
Elképesztő hangulatot teremtettek.
Svájc népszavazáson elutasította, hogy korlátozzák az ország lakóinak a számát
A cél lényegében a bevándorlás korlátozása volt.
Frissült a radnaimark.hu, Magyar Péter leleplezte, hogy mi történt
Örülök, hogy az Index, az Origo, az ATV és a Blikk gondolkodás nélkül rárepült a mai csalira… - írta a miniszterelnök.
Donald Trump ajánlatott tett Vlagyimir Putyinnak a 80. születésnapján
Donald Trump amerikai elnök közölte orosz hivatali partnerével, hogy a harcok beszüntetése érdekében kész befolyást gyakorolni mind az...
Megtelt tartalommal a radnaimark.hu
A Tisza vezetésének lejáratását beharangozó képből is szarkasztikus videó lett.
Megszólalt a Magyar Nemzeti Levéltár leváltott főigazgatója, méltánytalannak tartja, hogy kirúgták
Szabó Csaba szerint az nem befolyásolta a munkáját, hogy a tagja egy DPK-nak.
Sport
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Eladását kérte a Liverpool FC csillaga, nem kíváncsi Andoni Iraolára
Jelezte a klubvezetésnek, hogy a nyáron szeretne új csapatot találni.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Szoboszlai Dominik könnyek között tűnt fel Mexikóban
Mexikóváros utcáin kapták lencsevégre a jelenetet.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Összejön az álomigazolás a Manchester Unitednek, már zajlik az orvosi vizsgálat
A játékos jelenleg is a vb-n szerepel.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért
Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.
Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez
A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.
El kellett takarni valamit a foci vb alatt a stadionokban a közvetítés alatt, kijátszották a szabályt
A világbajnokságon új szabályok léptek életbe, különös módon történik a végrehajtásuk.
Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon
Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.
Bulvár
Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal
Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
A borravaló-őrület elérte a csúcspontját, egy elvitelre kért étel kifizetése után az étterem felhívta a vendéget
Kitálalt a férfi a vendéglátóhely felháborító akciójáról.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket
Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Megérkezett a NASA riasztása, ijesztő fordulatot vesz a nyár Európa közepén, Magyarországon is
Az El Nino rálépett a gázpedálra, hetekig tartó hőhullám érkezik fölénk.
Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak
A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.
Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét
A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „
Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt
Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.
Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok
Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


