Ezt olvasta már?


Makrogazdasági előnyei is vannak a SZÉP Kártyának

A Széchényi Pihenő Kártya (SZÉP Kártya) használatának a korábbi papíralapú utalványokkal szemben több előnye is van a munkavállalók, a munkáltatók és az elfogadóhelyek szempontjából a Pénzügykutató Zrt. pénteken kiadott tanulmánya szerint, amely a kockázatokra is felhívja a figyelmet.

A SZÉP Kártya előnye, hogy a kártya kibocsátása és használata miatt a munkáltatónak és a munkavállalónak díjat, és egyéb költséget semmilyen jogcímen nem lehet felszámítani, ezeket a kártyát kibocsátó pénzintézet, illetve a szolgáltató viseli. Az elfogadóhelyek felé felszámított jutalék mértéke legfeljebb a fizetési forgalom 1,5 százaléka lehet, és a jutalékbevételt a kibocsátónak a SZÉP Kártya rendszer működtetésére és marketingjére kell fordítania. A 1,5 százalék közel áll a bankkártya-elfogadói jutalék átlagos értékéhez.

A korábbi rendszerben az elfogadóhelynek az Üdülési Csekkért például 6 százalékos ügyleti jutalékot és évente 21.000 forint előre fizetendő partnerkapcsolati díjat kellett fizetni a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.-nek.

A SZÉP Kártya részben az étkezési utalványok kiváltására is szolgál, amelyeket szintén jelentős mértékű, átlagosan 5 százalékos szolgáltatási díjjal működtettek a korábbi szolgáltatók.

Míg a munkáltatói megtakarítások az Üdülési Csekkeknél az utalványforgalom 1,5-8 százaléka közé tehetők, addig a 2010-es, 46 milliárd forint értékben kibocsátott csekkértékre vetítve a SZÉP Kártya révén elérhető megtakarítás 1-3 milliárd forintra rúghat. Az éves szinten 70-130 milliárd forgalmúra becsült étkezési utalványokhoz képest 5,5-6 milliárd forint lehet a munkáltatóknál jelentkező megtakarítás.

A SZÉP Kártya-konstrukcióból fakadó közvetlen megtakarítást, ide számítva már a szálláshelyeket, a vendéglátást és a rekreációs szolgáltatást is, a tanulmány, a 2010. évi forgalomra vetítve, összességében 12-15 milliárd forintra teszi.

A makrogazdasági hatásokról a tanulmány egyebek mellett leírja, hogy a munkáltatóknál, munkavállalóknál és szolgáltatóknál jelentkező közvetlen haszon mellett további, makrogazdasági szinten is jelentkező kedvező hatásai is vannak a kártyának: feltehetően a szolgáltatók a költségmegtakarítás egy részét a kapacitás bővítésére, új munkahelyek teremtésére, illetve az alkalmazottak jövedelmének növelésére használják fel, más részét pedig marketingtevékenységre fordítják.

Az átállásnak azonban a tanulmány szerint vannak kockázatai is, például a munkavállalók jelentős része még idegenkedik a kártyahasználattól, az elfogadóhelyek jelentős hányadánál pedig nincs terminál. Kockázatot jelenthet az is, hogy SZÉP Kártya kibocsátására bejelentkezett bankok rövid időn belül nem képesek teljes mértékben átvenni a korábbi utalványforgalmazók szerepét. Az új kapcsolatrendszer kiépítése időt vesz igénybe, különösen az étkezési utalványokban érintett nagyszámú beváltóhely esetében.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Beindult a lakásbumm Magyarországon: éveken át nem látott pörgés jöhet a piacon

Az építőipar áprilisban már növekedést mutatott, miközben a lakásépítési piac látványosan élénkül:

Alakulnak az Oroszország elleni újabb EU-s szankciók, Robert Fico inkább csak szájhősködött azzal, hogy átveszi Orbán Viktortól a stafétát

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden mutatta be a 21. Oroszország elleni szankciós csomagot, amelyet most a tagállamoknak...

Ez történt zárt ajtók mögött, amikor Diana hercegné kikosarazta az ifjabb John F. Kennedy-t

Diana hercegné egy New York-i szállodában utasította vissza ifjabb John F. Kennedy felkérését, hogy szerepeljen a George magazin...

Kié a döntés az élet határán? – „Kemény kérdések” önrendelkezésről és méltóságról

„Az emberben mindig ott van egy kis remény, hogy a halált el lehet kerülni. Megítélésem szerint a halál nem természetes része az...

Brutális baleset M3-ason: hídfőnek csapódott egy kamion, halálos áldozat is van

Sokkoló baleset történt az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, Mezőszemere térségében.

Temetőben követett el szeméremsértést, elfogták

Több bejelentés után végül szerdán kapták el a mezőkövesdi férfit.

Akadozik a Facebook

Globális probléma lehet a háttérben.

A legszebb függőkosarak titka nem a petúnia – hanem ezek a kevésbé ismert növények

A legtöbb függőkosár nyár közepére már fáradtnak tűnik. Ritkulnak a virágok, megnyúlnak a hajtások, a kezdeti látvány pedig...

Leállt a Facebook és a Messenger

A hiba a telefonos applikációkat és a böngészős verziókat is érinti.

Fordult a kocka a fronton: májusban Ukrajna szerint több területet szereztek vissza, mint amit elvesztettek

Egyre keményebben támadják az orosz utánpótlási útvonalakat az ukránok.

Új nyugdíjcsomag jöhet: mutatjuk, kik kaphatnak több tízezres pluszpénzt

A nyugdíjak körüli vita egyik legfontosabb kérdése nemcsak az, érkezik-e pluszpénz, hanem az is, hogy az beépül-e a nyugdíj alapjába. Ez...

0

Sport

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Kínosan kezdődött a foci vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon

Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

0
0

Bulvár

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét

Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”

Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.

Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el

Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Matematikai számítások is igazolják azokat az aggodalmakat, miszerint a 2026-os vb jóval unalmasabb lesz

Külön-külön számszerűsítették az új szabályok hatását, majd megnézték, ezek a hatások hogyan mérséklik vagy erősítik egymást.

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

0