Ezt olvasta már?


Magyarországon tíz újabb koronavírus-fertőzött van

Tíz újabb magyarnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4155 főre nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 585 fő, 2692-en pedig már meggyógyultak.

 

Az aktív fertőzöttek száma 878 fő.

 

Az aktív fertőzöttek 38 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 48 százaléka budapesti. 169 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 9-en vannak lélegeztetőgépen – közölte kedden a koronavírusról tájékoztató kormányzati honlap. Tegnap azt írtuk: az aktív fertőzöttek száma hét napja folyamatosan csökken: mára ez megállt, sőt,

 

a hétfői 875 főhöz képest mára 3 fővel emelkedett az adat.

 

A hétfői adatok szerint a megelőző 24 órában 4 idős, krónikus beteg halt meg, és mindössze 3 főnél regisztrálták a fertőzést. A gyógyultak száma az előző napi 2685-ös adathoz képest nem változott. Az aktív fertőzöttek száma 875 fő volt. Folyamatosan csökken a hatósági házi karanténban lévők száma, hétfőre már csak 1763 főt tüntettek fel a honlapon.

 

Magyarországon véget ért a veszélyhelyzet, jelenleg járványügyi készültség van, és felállt a gazdaságvédelmi operatív törzs is Varga Mihály pénzügyminiszter vezetésével.







0
0
0

hírek innen, onnan

Az elmúlt hét legfontosabb intézkedései: Kármán András pénzügyminiszter összefoglalója

A pénzügyminiszter sorra vette a Bababváró Hitellel, a jelzáloghitelekkel és a Diákhitellel, a szolidaritási és a vagyonadóval, a...

Donald Trump bejelentette az Iránnal kötött békemegállapodást

Az Egyesült Államok megkötötte a megállapodást Iránnal a konfliktus lezárásáról - jelentette be Donald Trump amerikai elnök vasárnap.

Földrengés volt Görögországban, nem is kicsi

Közepes, 5,1-es erősségű földrengés rázta meg vasárnap este a görögországi Peloponnészoszi-félsziget délnyugati részét - közölte...

Trump: Megvan az Iránnal kötött megállapodás. Hadd folyjon az olaj!

A pakisztáni miniszterelnök szerint pénteken írják majd alá a hivatalos békemegállapodást.

Ebben a 4 hónapban születtél? A horoszkóp szerint most új fejezet kezdődhet az életedben

Vannak időszakok, amikor az ember érzi: valami lezárult, és már nem lehet ugyanúgy folytatni, mint eddig.

Ezt csak a kimagasló érzelmi intelligenciával rendelkező emberek fogják megérteni: rájuk igazak ezek az állítások

Az érzelmi intelligenciáról gyakran úgy beszélnek, mintha egy személyiségtípus lenne, vagy egy olyan pont, amit le kell pipálni az...

A paradicsom nem akar bepirosodni? A nyári hőség az érést is lelassíthatja

A nyári forróság sok bosszúságot okozhat a paradicsomtermesztőknek: gyakran előfordul, hogy a várva várt piros szín helyett a...

Tíz év alatt több mint 30-szorosára nőtt a magyar podcastpiac

A magyar podcastpiac tíz év alatt több mint 30-szorosára nőtt — derül ki a Podiverzum.hu első átfogó piaci elemzéséből. Naponta...

Ahol a G-osztály véget ér, ott kezdődik a legerősebb Unimog

Vannak terepjárók, vannak teherautók, és van az Unimog, ami ennek a kettőnek a kombinációja. Most pedig szintet lépett, hiszen a...

Most jött el az ő idejük! A tarot kártya szerint ez a 3 születési hónap különleges fordulat előtt állhat idén nyáron

Van három születési hónap, amelynek szülöttei most különösen erősen érezhetik, ideje lenne önazonosabban élni, de közben ott...

Mikrobiológus ismerősöm kikotyogta! Kiderült, hogy reggel vagy este jobb zuhanyozni

Sokan a reggeli zuhanyra esküsznek, mert felfrissít és segít energikusan indítani a napot, míg mások szerint az esti tisztálkodás a...

Videón, ahogy elfogják és ütni kezdik a rendőrök a budai ámokfutót

Autóval menekült, neki is hajtott egy rendőrautónak az eltiltott sofőr.

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Eladását kérte a Liverpool FC csillaga, nem kíváncsi Andoni Iraolára

Jelezte a klubvezetésnek, hogy a nyáron szeretne új csapatot találni.

Szoboszlai Dominik könnyek között tűnt fel Mexikóban

Mexikóváros utcáin kapták lencsevégre a jelenetet.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

El kellett takarni valamit a foci vb alatt a stadionokban a közvetítés alatt, kijátszották a szabályt

A világbajnokságon új szabályok léptek életbe, különös módon történik a végrehajtásuk.

Nincs ott a magyar válogatott a vb-n, mégis miénk a vb legnagyobb rekordja, amelyet a németek csak megközelíteni tudtak Curacao ellen

A vb-k történetében ezt az eredményt csak megközelíteni lehetett, ma is csak megközelíteni sikerült a németeknek.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez

A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.

A Pécs lakosságú miniállam meglepetésre gólt rúgott a foci-vb-n, de így is nagy verést kapott

Németország a vb eddigi legnagyobb arányú győzelmet aratta, de Curacao így is történelmet írt.

0
0

Bulvár

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

Megérkezett a NASA riasztása, ijesztő fordulatot vesz a nyár Európa közepén, Magyarországon is

Az El Nino rálépett a gázpedálra, hetekig tartó hőhullám érkezik fölénk.

Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét

A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt

Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.

Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok

Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

Panyi Szabolcs: Most Kósa Lajoson és Németh Szilárdon kérik számon a Fidesz választási vereségét

Az oknyomozó újságíró szerint a Fidesz kongresszusán leváltott alelnökökkel vitetik el a balhét az elvesztett kampányért. A párt szombati tisztújításán Orbán Viktort megerősítették pozíciójában.

0