Magyar falu program - Gyopáros Alpár: a programot a magyar falvak írják
A Magyar falu programot a magyar falvak írják, ezért valósulhatnak meg életminőséget javító beruházások - erről beszélt Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Komlóskán pénteken.
hirdetés
A hazai forrásból biztosított támogatásnak és gyors, rugalmas eljárásrendnek köszönhetően nem feltétlenül nagy értékű, de helyben valóban fontos fejlesztések történnek. Komlóskán 103 millió forintnyi beruházás zajlott és hasonló nagyságrendű fejlesztések történnek a többi településen - mondta a kormánybiztos.
A Magyar falu program keretében felkarolták a falvakból jövő kezdeményezéseket, ennek köszönhetően erősítették meg a falugondnoki szolgálatokat több támogatással, új járművekkel. A falugondnoki normatíva a duplájára emelkedett, és míg korábban 600-as lélekszámig támogatták, ezt a korlátot 800, majd 1000 főre emelték. Három év alatt 1200 település kapott falugondnoki buszt összesen 17 milliárd forint értékben - mondta Gyopáros Alpár.
A közmunkaprogram annyira eredményes, hogy egyre több közmunkás lép ki a munkaerő-piacra, és így szükségessé vált munkájuk gépesítése. Ezért kapott 2400 falu a pályázatokon kommunális eszközöket - tette hozzá a kormánybiztos.
Bármilyen nehézségek jönnek a következő időszakban a háború miatt, a Magyar falu program folytatódni fog. Addig folytatódnak a falvakban élők életminőségének javítása érdekében a fejlesztések, amíg minden hazai kistelepülés minden közintézménye, utcája meg nem újul. Ezt a munkát folytatni kell - hangoztatta Gyopáros Alpár.
A 273 lakosú Komlóskán új falugondnoki buszt, fűnyíró traktort, motoros fűrészt, fűkaszát vásároltak, felújították a temetőt, játszóteret, járdát építettek, megújultak a belterületi utak és a faluház.
hírek innen, onnan
Újbudai gyilkosság: István nem lehet ott halálba segített szerelme temetésén
Istvánt pszichológus fogja megvizsgálni.
Október 3-án folytatódik az évtized korrupciós ügye, a Schadl–Völner-per
A bíróság újabb tanúkat hallgat meg az ügyben.
Orbán elmondta, mivel nem tudtak megbirkózni Matolcsyék
Az energiaárak és a brüsszeli szankciók olyan mértékűvé emelték az inflációt Magyarországon, hogy “azzal a jegybank nem tud...
Drukkerek figyelem: pénteken kezdődik a jegyárusítás a litván-magyar mérkőzésre
A meccset október 17-én rendezik Kaunasban.
A Kost hatalmas csalódás éri, a Bika bajba keveredhet – eseménydús hét előtt állnak a csillagjegyek
A héten csalódások érik a csillagjegyeket, vagy nehézségekkel kell megküzdeniük. Érdemes óvatosnak és körültekintőnek lenni, és...
Tévé dőlt a kislányra, nem élte túl – a rendőrség is lépett
Játék közben dőlt rá a tévé egy másfél éves kislányra Becskén a napokban. A gyermek belehalt a sérüléseibe, a rendőrség nyomozást...
Idén sem lesz őszi szünet az egyetemek többségében
Tavaly a rezsipánik tetőzésekor hozták előbbre a tanévet, hogy a hidegebb decemberi napokon ne kelljen kifűteni az épületeket. Idén újra...
Újabb kisbabát tarthat a kezében Dér Heni
Hatalmas a boldogság a családban.
Rámutat a tömegben lévő ismerősökre az iPhone 15
Meglepően jól működik a készülékcsalád UWB technológiás keresőfunkciója.
Gázolt a vonat, pótlóbuszok járnak Keszthely és Balatonszentgyörgy között
Gázolt a vonat Keszthely és Balatonszentgyörgy között, ezért az érintett szakaszon pótlóbuszok járnak – közölte a Mávinform...
Családi ház tetejéről ugrott le egy öngyilkos nő
A szerencsétlen asszony fennakadhatott valamin, így csak órák múlva találtak rá, élettelenül. (Bűnügy-baleset)
Az OTP volt az egyedüli legény a gáton
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,17 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 55 356,93 ponton zárt hétfőn.
Sport
Hatalmas balhé tört ki a rangadón, félbeszakították a mérkőzést
Az Ajax szurkolói a mérkőzés felfüggesztése után is folytatták a rendbontást.
Szoboszlai-kritika: kormányos a gépházban, technikája finom, akár a selyem
Parádés osztályzatok, nem tud betelni a brit média honfitársunk játékával.
Beolvasott a szövetségnek, és lemondta a válogatottságot a Fehérvár játékosa
Szerinte a futball tönkretételén dolgoznak a pozícióban lévő emberek, a futballista pedig ebben nem szeretne részt venni.
Különleges korcsolyával sokkolt mindenkit Liu Shaoang - képek
Remekelt a Kína-kupán.
Szoboszlaival továbbra sem tudnak betelni: a sarkazása egy szerelmi előjáték!
„Röhejesen jó játékos, egy évtizedre megoldja a gondjainkat.”
Meglepő dolgott mondott a győztes góljáról Lisztes Krisztián
A Kisvárda elleni meccs egyetlen gólszerzője szerint nincs hiányérzetük.
Máté Csaba elárulta, hogy miért volt Fehérváron
Noha az utóbbi napokban egyre többet lehetett hallani arról, hogy Máté Csaba melyik csapat irányítását veheti át, a szakember a Sportálnak elárulta, a jövője még képlékeny. Abban pedig nem kell szenzációt keresn
Három hónappal az esküvőjük után meghalt az angol kapus felesége
Szívszorító üzenetben búcsúzott a gyászoló férj.
Visszavonul a hatszoros olimpiai bajnok
Visszavonul a hatszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok német szánkós Natalie Geisenberger.
A veretlenségét és az első helyet is elveszítette a Real Madrid a városi derbin – videóval
Az Atlético Madrid három fejesgóllal mattolta a Real Madridot, amely a 3–1-es zakó után a veretlenségét, valamint az első helyet is elveszítette.
A budapesti közönség megkapta, amire egész hétvégén várt
Angol házi döntő kilenc nyilassal megspékelve.
Döbbenetes botrány miatt szakadt félbe az egyik legnagyobb európai focirangadó - videó
A hazai csapat drukkerei nem bírták elviselni a vereséget.
Bulvár
Másfél éven belül eldőlhet, Európában marad-e Magyarország
Orbán Viktor és Nagy Márton is a növekedés évének hirdette meg 2024-et, de elkerüli-e az ország a következő években, hogy török vagy latin-amerikai spirálba kerüljön?
Most jött a felfoghatatlan hír: holtan esett össze koncertje közben az imádott operaénekes
Mindenki sokkot kapott.
Trokán Nóra közleményt adott ki, miután senki nem fordult meg a testvérének a The Voice-ban
Trokán Nóra testvére, Magyar Elektra a The Voice színpadán omlott össze.
Jelentősen csökken a benzin ára
A gázolaj ára viszont közel van a 700 forintos rémálomhoz.
Eltűnhet hazánk legendás fűszere a boltokból, óriási a baj
A hazai fűszerpaprika nagy bajban van, és könnyen eltűnhet a boltok polcairól is.
Szívszorító titok Bujtor István haláláról: ezért nem merték elmondani a tragédia hírét a színészóriás édesanyj...
Idén már 14 éve nincs köztünk Bujtor István: az Ötvös Csöpi karakterét alakító színészlegenda emlékét máig őrzi az ország, ám az mind mai napig nem tisztázott, milyen betegség támadta meg a szervezetét. Hal
Európa értetlenül áll Lengyelország döntése előtt, hogy leállítja az ukrajnai fegyverszállítást
Vajon ez a szorongás jele a lengyel kormányon belül az október 15-i választások előtt, vagy a Kijev és Varsó, a legmeghatározóbb európai szövetségesek közötti szakadás valós veszélye – teszi fel a kérdést a
Újabb részletek derültek ki az Olaszországban tengerbe fulladt magyarok tragédiájáról
A két férfi Livorno közelében közelében veszett a tengerbe.
Ismét terjedni kezdett a történelem egyik legpusztítóbb betegsége
A WHO szerint egy év alatt duplájára nőtt az esetszám.
Egy eltűnt kétéves kislányt találtak egy sötét erdőben - de nem volt egyedül
Szerda este 8 óra körül riasztották a rendőrséget, hogy eltűnt egy kétéves kislány.
Hatalmas balhé tört ki a rangadón, félbeszakították a mérkőzést
Az Ajax szurkolói a mérkőzés felfüggesztése után is folytatták a rendbontást.
Gusztustalan dolgot tapasztaltak a 26 éves színésznőn halála előtt: förtelmes tünet kínozta az egykori szexszi...
Jean Harlowból sugárzott a szexualitás, korának egyik legnagyobb ikonja volt, akit nők ezrei utánoztak – halála előtti napokban azonban a színésznőn egy furcsa, egészen kiábrándító tünetet tapasztaltak a körül


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje