Ezt olvasta már?


Ma kezdődik a 18. Gyulai Pálinkafesztivál

Három napra ismét a "pálinka fővárosává" változik Gyula, a Várkertben ugyanis április 28. és 30. között rendezik meg a 18. Gyulai Pálinkafesztivált.

A belépődíjas rendezvényen az ország mintegy húsz pálinkagyártójának több száz termékével ismerkedhetnek meg a látogatók.

Brillante-2017 néven rendezik meg a fesztivál keretén belül a párlatversenyt, amelyen a magán- és bérfőzetők mellett idén a kereskedelmi főzdék is indulhattak. Több mint 700 párlatot neveztek a versenyre.

A kereskedelmi főzdék a legjobb pálinka és a legjobb kereskedelmi főzde címért versengenek, a bér- és magánfőzetők között a legjobb versenyminta, legjobb magánfőzött és bérfőzetett párlat, legeredményesebb magán- és bérfőzető, valamint a legeredményesebb bérfőzde fődíjakat osztják ki szombaton délután. Emellett mindkét kategóriában champion, arany-, ezüst- és bronzminősítéseket is kapnak a benevezett tételek.

Ekkor derül ki az is, melyik helyi kereskedelmi pálinkafőzde párlata viselheti egy éven keresztül a Békés megye pálinkája címet. A győztes főzdétől a Békés Megyei Önkormányzat egy éven keresztül - protokoll célokra - vásárol pálinkát.

A szervezők idén újdonságként Kárpát-medencei civil szigetet rendeznek be a fesztivál helyszínén. A programon 15, a Kárpát-medencében működő, magyar ajkú, kulturális, gasztronómiai, hagyományápoló területeken tevékenykedő civil szervezet mutatja be tevékenységét az érdeklődőknek.

A rendezvényen fellép a Karthago, a Magna Cum Laude, Nagy Feró és a Beatrice, Kis Grofó, a Kelemen Kabátban, Rúzsa Magdi, Szikora Róbert és a R-Go, Gáspár Laci, valamint a Péterfy Bori és Love Band. A szervezők vasárnap családi napot rendeznek, délig ingyenes lesz a belépés a fesztivál területére.







0
0
0

hírek innen, onnan

Nincs tovább, lemondott a MOME teljes kuratóriuma

Hat év után távozik a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kuratóriuma: az alapítói jogokat az új, felsőoktatásért felelős minisztériumnak...

Gátszakadás: lejárt a moratórium, díjemelésbe kezdenek a nagybankok

Július elsejével véget ér a bankszektor által vállalt önkéntes díjstop, így a pénzintézetek megkezdik az elmaradt inflációs...

Zelenszkij szerint Putyin új ajánlattal állt elő - Vége lehet a harcoknak, de Moszkva feltétele elfogadhatatlan

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Oroszország tűzszünetet ajánlhat fel Ukrajnának, azért cserébe, ha feloldják a Moszkvára...

Futócipő vagy luxustermék? Milliós áron megy az új Adidas modell

Két perc alatt elfogyott az Adidas új szupercipője, amelyhez az új maratoni világcsúcs is köthető.

Váratlan fordulat a tőzsdén: így pattant fel a BUX az utolsó pillanatban.

A héten ugyan gyengélkedett a Budapesti Értéktőzsde, de a hét utolsó kereskedési napjára ez megváltozott.

Robbie Keane elhagyja a Fradit, eladta az ír edzőt Magyarországról Európa legelső teljesen színes napilapja

A skót újság egy biztos magyar forrást említ, aki elárulta, hogy már bejelentkeztek a Ferencvárosnál a híres csapattól.

Dagad Hankó feketekasszás botránya, Baán László is lemondott az NKA bizottsági tagságáról

A Szépművészeti igazgatója szerint az NKA vezető testülete nem tudott arról, hogy a speciális kollégium milyen célokra és kiknek szórt...

A Nagy Ő győztese élete legsötétebb időszakáról mesélt: Kiss Kriszta félelmében a kádban aludt, a lámpát sem merte felkapcsolni zaklatója miatt

Szinte felfoghatatlan, min ment keresztül fiatal lányként Kiss Kriszta. A csinos fitneszmodell, aki megnyerte A Nagy Ő negyedik évadát,...

Miért imádják a kutyák a csipogós játékokat? A legtöbb gazdi észre sem veszi, hogy neki szól az egész.

Nem a játék a lényeg, hanem az, amit a kutyája valójában „hallani" akar.

Kiderült, miért hizlal a kenyér akkor is, ha kalória szerint nem eszünk belőle sokat.

A szénhidrátok fogyasztása csendben lelassíthatja az anyagcserét – és plusz kalóriák nélkül billenheti fel a mérleget.

Először adtak agykárosodott újszülötteknek terápiás céllal anyatejet orrjáratba hazánkban

Az eljárás célja, hogy enyhítse az agykárosodás következményeit.

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ

Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír

Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.

Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét

Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?

Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik

Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra

Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

A képviselők juttatásait állítólag visszaveszi majd Magyar Péter és a Tisza-kormány, ám ennek ellenére szép összeget vihetnek haza havonta.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Papp Máté Bence így kommentálta a tényt, hogy nem a Fidesz nyert

Mindenki Tóth Gabit figyelte, de a választás napján Papp Máté Bence valami sokkal fontosabbat tett, amit eddig kevesen vettek észre.

Opus-zuhanás: megszólalt az egyik leggazdagabb magyar, szerinte a jelenség nem gazdasági alapú

„Az életem nyitott könyv” – mondta az Opus elnöke, miután arról beszélt: nem szokta se megerősíteni, se cáfolni gazdaglistás becslésünket. Mi történt? Hosszú interjút adott a Telexnek Vida József, az Opus Gl

0