Ezt olvasta már?

Koronavírus - Meghaladta az 5,5 milliót világszerte az igazolt fertőzöttek száma, mintegy 2,28 millióan meggyógyultak

A világban 5 millió 589 ezer 932-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 350 456- ra, a gyógyultaké pedig 2 millió 286 ezer 957-re em...

0

Lila fénnyel világítják ki a Lánchidat a koraszülöttekért

Lila fénnyel világítják ki a Lánchidat ma, a koraszülöttek világnapján, hogy felhívják a figyelmet a koraszülöttek és családjaik támogatásának fontosságára - közölte a Melletted a helyem Egyesület az MTI-vel.


hirdetés

A közlemény szerint Magyarországon évente minden tizedik, vagyis 8000 gyermek születik a 37. hét előtt, közülük majdnem 1500 kritikusan alacsony súllyal. A koraszülöttekhez hasonlóan veszélyeztetettek a 2500 grammnál kisebb súllyal világra jött csecsemők is.

Annak ellenére, hogy a szakemberek szerint a koraszülés népbetegségnek tekinthető, a társadalom keveset tud annak hátteréről, kockázatairól és a megelőzéséről - írták.

Tájékoztattak arról is, hogy a világnapon debütál az egyesület és Pénzes Boróka, egy érintett édesanya által két éve elindított, a koraszülött kisbabák szüleit kilenc témában tájékoztató PICi filmek projekt utolsó kisfilmje is.

A projekt célja, hogy a szülők intézménytől függetlenül megismerkedjenek a lehetőségeikkel, amelyek a gyermekük táplálását, fejlesztését, a gyermekükkel szorosabb kapcsolat kiépítését, érzelmeik és nehéz helyzetük feldolgozását segítik - tették hozzá.

A minden koraszülőt érintő és a koraszülöttek ellátása, fejlődése szempontjából fontos témákat feldolgozó filmek a www.picifilmek.com, az egyesület közösségi oldalán és egyes kórházak osztályain is elérhetőek. A projekt várhatóan folytatódik, további témákkal bővül, és a filmek feliratozásával angol nyelven is hozzáférhető lesz - olvasható a közleményben.








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Átfogó kontaktkutatási program kezdődik Angliában

Átfogó program kezdődik csütörtökön Angliában annak kiderítésére, hogy az új koronavírussal megfertőződött páciensek kivel...

Mourinho: "Fájó azt látni, hogy más országokban már futballoznak"

A Premier League a jelenlegi tervek szerint június 12-én indulna újra.

Elhalasztották a történelmi űrmissziót

A Crew Dragont május 27-én bocsátották volna fel.

Idegenben győzte le a Fradi az Újpestet

Az éllovas és címvédő Ferencváros 1-0-ra nyert az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójából elhalasztott, és...

Megtalálták az Ibiza-botrány eredeti felvételeit

Egy 12 órás videó- és egy 8 órás hangfelvétel került elő a tavalyi osztrák kormányválságot okozó bulizásról.

7 jel, hogy hazug emberbe vagy szerelmes

Az egyik exem megrögzött hazudozó volt, de olyan zseniálisan adta elő magát, hogy állandóan úgy éreztem, én vagyok ok nélkül...

Először fordult elő, hogy a Twitter pontatlannak minősítette Donald Trump bejegyzését

Először fordult elő, hogy a Twitter azt jelezte: Donald Trump amerikai elnök bejegyzése pontatlan. Trump erre azzal vádolta meg az internetes...

Ezt látják a lazítás után Franciaországban - új forduló következik

Miután Franciaországban a koronavírus-járvány miatti általános karantén több mint két héttel ezelőtti fokozatos feloldásának kezdete...

Szombattól indul újra az ukrán futballbajnokság is

Az ukrán labdarúgó-bajnokságot szombattól folytatják az ország illetékes minisztériumának hozzájárulásával.

Attól még, hogy nincs transz ismerősöd, te is lelketlenebb országban élsz múlt hét óta

Kedden elfogadta a magyar parlament Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által beterjesztett salátatörvényét, melynek egyik eleme jogilag...

Sport

Jól tökön rúgta magát az MLSZ azzal, hogy nem tért ki a Bundesliga rangadója elől

Nem lett volna nehéz olyan időpontot találni a Magyar Kupa elődöntőinek, amikor épp nincs sokkal érdekesebb alternatíva.

Paul Gascoigne pecás-piás sztorijánál nincsen jobb.

Az angolok legendás játékosa egy válogatott edzőtábor során egyszerre hódolt szenvedélyeinek, a pecának és a piának, sőt volt ott más is!

Deák téri késelés: megszólalt Marco Rossi

Nehezen találta a szavakat.

Benedek Tibor a Balatonban és egy focipályán is tartott már edzést az UVSE pólósainak

A vízilabdás podcast, a Kispad harmadik részében a sportágtól búcsúzó Benedek Tibor volt a középpontban.

Mutatjuk, miért akarja megszerezni a Real Madrid a fiatal kanadait

Alphonso Davies 19 évesen robbantott a Bayern Münchenben, hétről hétre bizonyítja, hogy mekkora tehetség. Most mutatjuk, miket művelt a Dortmund ellen.

Forrnak az indulatok a BVB-Bayern rangadó után - videó

A Dortmundnál egy jogosnak tűnő büntető miatt reklamálnak.

Nagy Dani ismét nyert, majd ordas nagy balesetbe került

A BRC Racing versenyzője ismét gyors, de ezúttal balszerencsés is volt.

Bírói bakik, ájulás, drámai 11-esek: kupadöntős a Honvéd!

A klubikon, Kanta József is rontott - nem sok hiányzott az MTK-nak.

Federer térde még mindig nincs rendben, Djokovic ezért nem hívta az Adria Tourra

A világelső Nadaltól sem kérdezte meg, részt venne-e a tornán.

Négy topklub is egy szőke brazil védőre hajt

Ő most az egyik legkeresettebb Brazíliában játszó fiatal.

0

Bulvár

Havas Henrik lányunokája már 15 éves - A Tenerifén élő Zsófi most a nagyszülőknél lakik

Havas Henrik tizenöt és tízéves unokája most az anyjukkal együtt Kisorosziban lakik.

Katalin hercegné emiatt gurult be, miután Harry és Meghan visszavonult

Katalin vállára sokkal több feladat hárult, mióta Harryék elhagyták Angliát.

Mindenki ilyet hord majd idén nyáron: 10 sikkes, pöttyös ruhadarab, amit online is beszerezhetsz

Idén nyáron a fekete-fehér pöttyös ruhák lesznek a legnagyobb kedvencek. Mutatunk is néhány csinos, nőies darabot, amikben garantált a sikkes külső.

Kicska László megmutatta 2 éves kislányát - Az Edda gitárosa 55 évesen büszke apuka

Kicska László számára a bulik helyett már a családja a legfontosabb.

Ilyen a világ egyik legkisebb metrója: ezren lakják a kedves kis tiroli falut, aminek saját földalattija van

Tévedés azt hinni, hogy csak a nagyvárosok rendelkeznek metróval: még egy egészen piciny falucskában is jelen vannak.

Nem árt tudni: ez a Lyme-kór 3 legfontosabb tünete

Egy betegség, amit 3-féle kórokozó idézhet elő, kullancs közvetítésével terjed, és mozgásszervi , idegi elváltozásokhoz vezethet. Ilyen a Lyme-kór.

Döbbenetes dolgot mutatott meg egy kakukk nyomkövetője: 12 ezer kilométert tett meg a madár

A kakukk óceánokon, szélviharokon és 16 országon repült át.

Honnan lehet passzív jövedelmed?

Hosszútávon fárasztó a 8 órás munkaidő?  Létezik egyáltalán paaszív jövedelem? Sokan gondolkodnak el azon, hogy vajon hogyan lehetne könnyebben pénzt keresni, mert vajon a milliomosok hogyan keresnek pénzt még akkor is, amikor alszanak?  

Jól tökön rúgta magát az MLSZ azzal, hogy nem tért ki a Bundesliga rangadója elől

Nem lett volna nehéz olyan időpontot találni a Magyar Kupa elődöntőinek, amikor épp nincs sokkal érdekesebb alternatíva.

Ezért halt meg az ÉNB sztárja, Czibók László

A sorozatszínész - testépítő krónikusan magas vérnyomással küzdött, amit az orvosok nem tudtak csillapítani. Több, mint egy hete válságos állapotban, kómában feküdt egy budapesti kórház intenzív osztályán Czibók László, az ÉNB sztárja. Két napja átszállították a tatabányai kórházba, hogy megoperálják, azonban a magas vérnyomása miatt erre nem volt lehetőség. Kedvese, Georgina a közösségi oldalán kérte [...]

blogmorzsák

Dunai strandok Verőcétől Zebegényig

Így strandoltak régen a fürdőzni vá­gyók. Az elhagyatott partszakaszok mindig adottak voltak, de hamar kié­pültek az erre kijelölt fürdőhelyek is.

5+1 tipp az apukák bevonására a fotózásba

Imádsz fotózni, de az apukákkal "gondban" vagy? Akkor ez a cikk neked szól!

Faültetés finn módra

Egy finn tanulmány szerint a fák különleges módon való ültetése csökkenti a város légszennyezettséget.

A szaxofonos, akinek erotikus lemezborítói voltak

Fausto Papetti pikáns húzással hódította meg az olasz és a dél-amerikai lemezpiacot.

A 18 leggyakoribb alvással kapcsolatos mítosz

Néhányat már a nagyszüleink is ismertek és még a mai napig igazak. De mindegyik?

A klímavédelem erősítheti a vallások közötti párbeszédet is

A Laudato si' egy asztalhoz ültette a katoli­kusokat, a muszlimokat és a hindukat is.

Hova visz a mágikus utazás?

Kevesen tudják, hogy a Beatles 3-ik filmjét nem filmesek készítették. De akkor kik és hogyan?

Az elmaradt gyurcsánytala­ní­tás 14 esztendeje

Őszöd nem öszöd nem kapsz mást: a magyar baloldal története 2006-2020.

Mennyit ér egy dudálás a Clark Ádám téren?

"Ha egy dudálás Európa köze-pén nem fér bele a vélemény­nyilvánítás szabadságába, akkor ott aligha beszélhetünk demokráciáról."

Trianonozásra hangol Karácsony

"Mintha vonzaná a történelmi elemzést emlékezetpolitikával helyettesítő hatalomgyakorlás."

A szovjet Silent Hill vér­fagyasztó tragédiája

A Kursa-2 nevű kis erdei falu közelé­ben lakók szerint még a mai napig hallani lehet a tragédia áldozatainak sikolyait.

Két és fél év börtön egy viccért

Így került a Goli otok poklába a fiatal újságírónő.

0