Letartóztattak egy kábítószer-termesztőt
Különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt a Békés Megyei Főügyészség kezdeményezte egy 47 éves orosházi férfi letartóztatását, aki orosházi tanyáján több mint ezer tő kannabiszt termesztett - közölte a főügyészség hétfőn.
A növényeket egy kukoricatáblába ültettették el, és csepegtető rendszerrel öntözték.
A kényszerintézkedést egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélye miatt rendelték el, másrészt, mert megalapozottan tartani lehetett attól, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a még ki nem hallgatott tanúk, sértettek befolyásolásával, megfélemlítésével, illetve a még fel nem lelt tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítás eredményét veszélyeztetné.
A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását - olvasható a főügyészség közleményében.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


