Labdarúgó NB I - Közvetlen riválisával játszik rangadót a Ferencváros
A címvédő és listavezető Ferencváros közvetlen üldözőjét, a második MOL Fehérvárt fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga szombaton sorra kerülő 21. fordulójának rangadóján.
A zöld-fehéreknek bőven volt idejük rápihenni és felkészülni a találkozóra: az előző körben nem léptek pályára, mert az Újpest elleni derbijüket a Szusza Ferenc Stadion gyepének alkalmatlansága miatt elhalasztották, a Magyar Kupából pedig már korábban kiestek, így hét közben sem kellett játszaniuk. Velük ellentétben a Fehérvár múlt szombaton a harmadik Mezőkövesdet látta vendégül és győzte le 2-1-re, majd az MK-ban kedden 0-0-s döntetlent játszott az Újpest "vendégeként" Szegeden.
A Ferencváros kényelmesnek mondható helyzetből várja a szombat esti rangadót, előnye ugyanis három pont a Fehérvárral szemben úgy, hogy két mérkőzéssel kevesebbet játszott ellenfelénél. Szerhij Rebrov, az FTC ukrán vezetőedzője a Fehérvárba négy és fél év légióskodás után múlt csütörtökön visszatért Nikolics Nemanjáról is szót ejtett a meccset megelőző sajtótájékoztatón, elmondta, a rivális a 32 éves csatárral és nélküle is ugyanolyan kemény ellenfél.
"Ugyanúgy készülünk rájuk, mintha nem történt volna meg ez az igazolás, igyekszünk feltérképezni az erősségeiket és a gyengeségeiket, de leginkább magunkkal foglalkozunk" - olvasható Rebrov nyilatkozata a fradi.hu-n.
A másik oldalon Kovácsik Ádám, a Fehérvár kapusa azt mondta az együttes holnapjának, hogy nem számít sok gólra szombaton, szerinte egy találat dönt majd a három pont sorsáról, mert mindkét csapatra jellemző, hogy jól szervezi meg a védekezését.
"Tudjuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz a Groupama Arénában, ahol a Ferencváros csaknem három éve nem szenvedett vereséget a bajnokságban. Ugyanakkor tavaly tavasszal mi nyerni tudtunk ott a Magyar Kupában, ebből mindenképp erőt meríthetünk" - jelentette ki Kovácsik.
A Ferencváros veretlenségi sorozata 15 meccs óta tart az OTP Bank Ligában, pályaválasztóként pedig egymás után 46 találkozót vívtak meg veretlenül a zöld-fehérek.
A szombaton 17 órakor kezdődő mérkőzések közül kiemelkedik a harmadik Mezőkövesd debreceni vendégjátéka, Zalaegerszegen pedig az Újpest elleni összecsapáson debütál a bajnokságban a hazai kispadon Márton Gábor. A hétfőn kinevezett vezetőedző irányításával szerdán, a Magyar Kupa nyolcaddöntős párharcának első meccsén a zalai csapat 3-1-re kikapott a harmadosztályú Lipót Pékség vendégeként.
Az M4 Sport a Diósgyőr-Paks és a Ferencváros-Fehérvár találkozót élőben közvetíti. A Kossuth Rádió a 17 órakor kezdődő összecsapásokról 18.02-tól Körkapcsolásban tudósít, majd 20.12-től a Ferencváros-Fehérvár mérkőzés lesz hallható. Az m4sport.hu oldalon minden találkozót élőben lehet követni.
OTP Bank Liga, 21. forduló:
szombat:
Debreceni VSC-Mezőkövesd Zsóry FC 17.00
Zalaegerszeg-Újpest FC 17.00
Kaposvári Rákóczi FC-Budapest Honvéd 17.00
Puskás Akadémia FC-Kisvárda Master Good FC 17.00
Diósgyőri VTK-Paksi FC 17.00
Ferencvárosi TC-MOL Fehérvár FC 19.30
A tabella:
1. Ferencváros 18 13 4 1 35-15 43 pont
2. MOL Fehérvár FC 20 12 4 4 35-19 40
3. Mezőkövesd Zsóry FC 20 10 5 5 26-18 35
4. Puskás Akadémia FC 20 8 7 5 31-23 31
5. Budapest Honvéd 20 8 5 7 22-22 29
6. Debreceni VSC 19 8 3 8 32-32 27
7. Diósgyőri VTK 20 8 2 10 24-29 26
8. Újpest FC 19 7 4 8 25-29 25
9. Kisvárda Master Good 20 7 3 10 25-29 24
10. Paksi FC 20 7 2 11 25-35 23
11. Zalaegerszeg 20 4 6 10 25-30 18
12. Kaposvári Rákóczi FC 20 3 1 16 19-43 10
Az 1. fordulóból elhalasztott Ferencváros-Debreceni VSC mérkőzést április 7-én pótolják.
A 20. fordulóból elhalasztott Újpest-Ferencváros mérkőzés pótlásáról még nem született döntés.
hírek innen, onnan
Kiszámolták, mekkora a hatása az uniós helyreállítási alapnak, amihez végül Magyarország is hozzáférhet
Az Európai Bizottság kimutatása alapján Magyarország nemzeti programjában 7,2 milliárd euró jut a kibocsátáscsökkentést szolgáló...
Újabb fordulatok: mégsem lesz vasárnap béke Irán és Amerika között?
Az irániak még nem írnának alá semmit, Izrael is kavar valamit Libanonban.
Jöhet a piros riasztás: jégeső és orkánerejű szél éri el az ország déli részét
Heves zivatarok, szupercellák is kialakulhatnak.
Fontos korlátozás szűnik meg ebben a vármegyében vasárnap: több mint félmillió magyart érint
Figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem!
Piros riasztás jöhet: a jégeső mellett akár 100 kilométer per órás széllökések is érkezhetnek
Heves zivatarok és szupercellák kialakulására figyelmeztet a HungaroMet vasárnap délutánra.
Másodfokú figyelmeztetés a zivatarok miatt: erős szél, jég és felhőszakadás is jöhet
Hidegfront alakítja a vasárnapi időjárást, több térségben záporok, zivatarok, viharos széllökések és jégeső is kialakulhat. A...
Nem teljesen elégedett a szombati Fidesz-kongresszussal Navracsics Tibor
Szerinte az igazi kérdésre nem kaptak választ.
Trump szerint Európa jelentéktelen, erre Olaszország azonnal visszaszólt
Komoly feszültség támadt a tagok között a holnap kezdődő G7-csúcs előtt.
Giorgia Meloniék kiharcolták a brüsszeli ezermilliárdokat, de van egy óriási bökkenő
Trükkös alkut kötött az EU az olaszokkal.
Megszólalt a vagyonadóról a Tisza-kormány pénzügyminisztere
A kormány a vagyonadó részketeiről egyeztet, és legújabb döntései értelmében meghosszabbítják a babaváró támogatás, a diákhitel...
Tisza-kormány: körvonalazódnak az átfogó változások
Hétköznapokat idézően izgalmas napja volt a kormányzati híreket figyelőknek szombaton: Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót...
Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok
Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A...
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz
A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.
Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak
Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
Már meg is jött Orbán Viktor válasza Magyar Péter migránstáboros vádjára
Beindult az újabb szócsata.
Lenyelte édesanyja műkörmét az egy éves kisfiú – már nem tudták megmenteni az életét
Az argentin kisfiú légzése rövid időn belül leállt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


