Ezt olvasta már?


Kulturális és turisztikai együttműködési megállapodást kötött nyolc magyar város

Kulturális és turisztikai kapcsolataik erősítése érdekében írtak alá együttműködési megállapodást hétfőn Balatonfüred, Debrecen, Győr, Gyula, Kecskemét, Komárom, Szolnok és Vác városok vezetői a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A megállapodás értelmében a városok együttműködnek a jövőben a kulturális és idegenforgalmi programok, rendezvények szervezésében és megvalósításában, amelynek keretében bemutatják a településeikre jellemző hagyományaikat, helyi értékeiket - hangzott el az eseményen.

Lehetőség szerint közösen pályáznak hazai és Európai Uniós programokra, illetve együtt jelennek meg bel- és külföldi idegenforgalmi vásárokon, bemutatókon és rendezvényeken.

A felek rögzítették, hogy a helyi adottságaik és kapcsolataik igénybevételével kölcsönösen segítik egymást mind a helyi, mind az országos médiafelületeken történő megjelenésben is.

A rendezvényen felidézték, hogy Balatonfüred és Debrecen 2010-ben kötött megállapodást annak érdekében, hogy bemutassák egymás kulturális értékeit, hagyományait, kortárs művészeti alkotásait, közösségi művelődésük jó példáit. Ez a kezdeményezés volt az elindítója annak, hogy Balatonfüred évről évre mindig egy újabb várossal ír alá együttműködési megállapodást. Ezen kétoldalú kapcsolatok bővülése adta az ötletet idén januárban, a partnervárosok Balatonfüreden tartott találkozóján, hogy szülessen meg egy nyolcoldalú partnerségi megállapodás.

"Debrecen hisz és gondolkodik a városok közötti együttműködés lehetőségeiben" - hangsúlyozta Papp László, a város polgármestere, hozzátéve, hogy az elmúlt években Balatonfüreddel is tartalmas kapcsolatot sikerült kialakítani.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere a város zenei, animációs és képzőművészeti műhelyeinek erősségét emelte ki és hangsúlyozta, hogy elsősorban ezt a kínálatot és tudást szeretnék megosztani a többi partnervárossal.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere úgy vélte, hogy a hasonló kapcsolatok közül az lesz igazán erős és tartós, amelyet a civil társadalom visz tovább, Vác polgármestere, Fördős Attila pedig az összefogás nemzettudatot erősítő szerepére hívta fel a figyelmet.

Görgényi Ernő, Gyula városának polgármestere azt mondta, a szerződés legfontosabb értéke, hogy nem egy pillanatnyi ötlet eredményeként jött létre, hanem egy évek óta tartó együttműködési rendszer megállapodásba foglalása, Borkai Zsolt győri polgármester pedig az összefogás erejét méltatta. Az együttműködés alulról szerveződő voltára hívta fel a figyelmet Bóka István, Balatonfüred polgármestere, aki hozzátette: fontos, hogy ne csak a hivatalosság szintjén jöjjön létre ez a megállapodás, hanem a sport, a kultúra és a tudomány területén tevékenykedő civil szervezetek szintjén is, akik tartalommal tudják megtölteni ezeket a szerződéseket. Az eseményen az idei kétoldalú partnerségi megállapodást Balatonfüred Győr városával írta alá.







0
0
0

hírek innen, onnan

Elhunyt Erőss Anna, a Magyar Rádió legendás bemondója

Kilencvenötödik életévében elhunyt Erőss Anna, a Magyar Rádió Kazinczy-díjas bemondója, akinek orgánuma évtizedeken át kísérte a...

Egy balatoni videó tarolta le a közösségi médiát

Egy autós rögzítette a mini rudlit.

Videón az elfogás: gyermekotthonnál szólította le a lányokat, az átalakított autójában szexuálisan bántalmazta őket egy nyíregyházi férfi

Autójába fa ágylapot szerelt matraccal. A gyermekpornográfiával gyanúsított férfi kábítószert adott az áldozatainak, a szexuális...

Áll a bál Zebegényben egy üvegvisszaváltó konténer miatt

Azzal vádolja a zebegényi polgármestert az egyik helyi képviselő, hogy az édesanyja ablaka alá láncoltatta a zajos üvegvisszaváltó...

Hann Endre: A korrupció ügye meghatározó volt a választási döntésben

Az elszámoltatással viszont szkeptikusabbak az emberek a Medián közvélemény-kutatása szerint.

Csak így utazhatsz állattal az EU-ban: sok gazdit fordíthatnak vissza a határról

Sokan nincsenek tisztában azzal, milyen feltételekkel léphetik át a határt a házi kedvencek.

Exatlon: azzal vádolják Karvalics Esztert, hogy Ekler Luca ellen szurkolt – videó

Karvalics Eszter egyre több csapattársának szúrja a szemét az Exatlonban. A fitneszbajnok a Kihívók szerint Ekler Luca ellen szurkolt a...

7 híres ember, aki tagja a szcientológiai egyháznak - és 2, aki már kilépett

L. Ron Hubbard egyházalapító létrehozta a Project Celebrity programot, amely elképesztő jutalmat kínál azoknak a szcientológusoknak, akik...

Túlárazott gépbeszerzéssel okozhattak milliárdos kárt, többeket letartóztattak

2,4 milliárd forint értékben történtek lefoglalások és zár alá vételek.

Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei

Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.

Kiss Kriszta elszólta magát: már szakítottak is Stohl Andrással? Emiatt indult be a pletyka

A Nagy Ő győztese Hajdú Péter műsorában tett egy különös kijelentést a párkapcsolati státuszáról, amire sokan felkapták a fejüket....

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ

Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír

Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Bajnokok Ligája: Büntetők "döntötték el" az Atléti-Arsenal elődöntőt - videó

Két tizenegyesgól döntötte el az Atlético Madrid-Arsenal Bajnokok Ligája-elődöntőt.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

NB II: A Vasast feljuttató edző Kecskemétről is beerősített

Itt az NB II 27. fordulójának válogatottja - összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.

Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét

Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.

0
0

Bulvár

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?

Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik

Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.

Videón az édesapa, aki ájultan esett a földre, mikor felesége a második gyermeküket hozta a világra

Futótűzként terjed a közösségi médiában az édesapa videója, aki elájult második gyermeke születése során.

Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik

Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg

Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.

blogmorzsák

Hitler halála - legendák és összeesküvés elméletek

Ma 81 éve, hogy bejelentették Hitler halálát, de a világ nem hitt benne: holttestét nem mutatták be, a szovjetek pedig titkolóztak.

Fáradtság, sérülések, gyengébb teljesítmény

Sok sportolónál ez áll a háttérben.

0