Körözött szír férfit fogtak el a magyar rendőrök
Lőkösházánál akart Magyarországról Romániába átjutni egy szír állampolgár, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben. Három gyermeke is vele volt, őket eltűntként keresi a holland hatóság.
A lőkösházi vasúti határátkelőhelyen 2017. május 30-án, 10 óra 20 perckor kilépésre jelentkezett egy szír állampolgár, aki három gyermekével egy Romániába tartó nemzetközi gyorsvonaton utazott. Úti okmánya egyiküknek sem volt és nem tudták hitelt érdemlően igazolni, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon. A férfi egy szír személyazonosító igazolványt adott át az ellenőrzését végző rendőröknek, akik a ruházatát, valamint a csomagjait is alaposan átvizsgálták és egy holland tartózkodási engedélyt találtak nála.
A Lőkösházi Határrendészeti Kirendeltség rendőrei tisztázták a szír férfi és a gyermekek személyazonosságát. Megállapították, hogy a férfi ellen 2017. május 19-e óta személy elleni bűncselekmény miatt nemzetközi elfogatóparancs van érvényben, ezért őt a Gyulai Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vette. Gyermekeit, akiket a holland hatóság szintén tizenegy napja eltűnés miatt körözött, a rendőrség biztonságba helyezte.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


