Kezdődik a szezon: Magyar Kupa-meccsel "melegít" az Előre
Kedden elkezdik a Békéscsabai Előre labdarúgói a tavaszi szezont, Nagykanizsára látogatnak a lila-fehérek.
A bajnokságban elért kitűnő eredmények már önmagában is figyelemre méltóak, hiszen több olyan csapatot is maguk mögé utasítottak a csabaiak, amelyek igen jó eséllyel pályáztak az első osztályú tagságra. A csapatnál azonban tudják, a Kupa teljesen más „kávéház”, hiszen ebben a sorozatban sokszor – az esélytelenek nyugalmával pályára lépő – harmadosztályú vagy megyei csapatok is érhetnek el kiemelkedő eredményt. Elég csak a 9. forduló párosításaira tekinteni, hiszen a hét NB I-es alakulat mellett, hat NB II-es, egy NB III-as és két megyei első osztályú együttes (Nagykanizsa, Sényő) is részese az összecsapásoknak.
A Zala megyeiek 25 éve nem jártak ilyen magasságokban, így teljes joggal nagy a lelkesedés nyugaton. A nagykanizsaiak egyébként 42 ponttal, 14 győzelem és mindössze 1 vereség birtokában vezetik saját bajnokságukat, így jó eséllyel pályázhatnak a felfelé történő osztályváltásra.
– Ahogy már korábban közzétettük, az Olajbányász-stadionban megrendezésre kerülő meccsre a belépés ingyenes lesz – kezdte Németh Ferenc, a nagykanizsaiak technikai vezetője. – A pálya az időjárási viszonyokból eredően a napokban nagyon sáros volt, ugyanakkor pénteken már le tudtuk hengerezni, mivel leolvadt róla a hó. A lehető legkörültekintőbb módon lesz tehát előkészítve a keddi összecsapásra a játéktér, bár jelen állás szerint igencsak mély lesz a talaj.
Mindenképpen érdemes kiemelt figyelmet szentelni a kanizsaiak gólfelelőseire: Nagy Gergőre, aki már 18 találatig jutott a bajnokságban, és Péntek Adriánra – amennyiben tudja vállalni sérülése miatt -, aki 10 góllal járult hozzá csapata sikereihez.
A két együttes egyébként igen régen, 1995. május 27-én találkozott utoljára tétmérkőzésen egymással, az 1994/1995-ös első osztályú bajnokságban, akkor idegenben 0-3 arányú győzelmet aratott az Előre, amely hétfőn a délelőtti edzés és a közös ebéd után útra kelt, és szerencsére sárga lapos eltiltás miatt senkinek sem kell kihagynia a nagykanizsai túrát.
– Nagyon vártuk már, hogy tétmeccsen lépjünk pályára – mondta Boér Gábor. – Némileg aggódom azonban az időjárás miatt és nagyon remélem, hogy nem feleslegesen utazunk közel egyezer kilométert. Nagyon bízom benne, hogy bármilyen körülmények között, de le tudjuk játszani a mérkőzést, számunkra az lenne jó. Mindenképpen kellő komolysággal készültünk az összecsapásra, tiszteljük az ellenfelet, hiszen egy nagy múltú klubról van szó, akik hosszú éveken keresztül ott voltak az első-, illetve másodosztályú bajnokságokban. Felkészültünk belőlük, és ha megfelelő motiváltsággal tudunk focizni, akkor nem lehet gond, így a két mérkőzés alapján ki kell domborodjanak az osztálykülönbségek. Mindenképpen szeretnénk egy megnyugtató előnyre szert tenni, de tudjuk nehéz lesz, hiszen nagyon motivált az ellenfél. Számukra talán ez lesz az év legfontosabb mérkőzése, és nagyon készülnek rá. Nekünk pedig még a hétvégén, a listavezető otthonában is helyt kell állnunk, és nem árulok el titkot azzal, hogy szeretnénk meglepetést okozni Budapesten. A két út és az időjárási körülmények nehezítik a dolgunkat – persze nem panaszként mondom, hiszen ennek van itt az ideje és ezt vállaltuk -, de mindenképpen kellő odafigyeléssel és körültekintéssel kell meghatároznunk a pályára lépők névsorát, hiszen az előttünk álló meccsek egyformán fontosak. Ez most nem egyszerű feladat, de az ilyet szeretjük – úgyhogy arra készülünk, hogy mindenhol megfelelőképpen helyt tudjunk állni. Szerencsére a sérültek nagyjából rendbe jöttek, bár vannak még a listán olyanok, akik régebben maródiak, ők természetesen egyelőre nem bevethetők. Új sérülés viszont szerencsére nem sújtott minket – ennek örülök, hiszen Romániában is nagyon nehéz talajú pályán kellett játszanunk, ezért sem léptünk olyan összeállításban pályára, mint ahogy azt szerettem volna. Remélem, hogy a soron következő három mérkőzésből úgy tudunk kijönni, hogy nem lesznek vezéráldozatok – bár ilyenkor már nem lehet spórolni, nem lehet senkit jegelni. Az MTK ellen nem játszhat majd Lustyik és Szatmári, a kupameccsen viszont igen. Pilán sérülése miatt ezúttal nem tart velünk.
Az UFC Nagykanizsa – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Zierkelbach Pétert akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival legutóbb 2017. június 4-én, a gólzáporos Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre 1-4 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 418 sárga- és 29 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Iványi Istvánt és Aradi Józsefet jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Barna Gábor látja el.
hírek innen, onnan
A csúcsról még látták lefelé jönni, majd nyomtalanul eltűnt a 38 éves nő a Matterhornon
A 38 éves hegymászó rekordot döntött volna.
Videó: Tíz nap után mentettek ki egy nőt a nepáli villámáradás romjai alól
Egy félig betemetett házban találtak rá.
Döbbenetes listát közöltek, Magyarország a végén kullog – erre senki nem számított
Valósággal száguldott Magyarországon az ingatlanok ára az utóbbi években, Budapest kiemelkedett a mezőnyből.
„Zenés Mónika show” - Kivonulással, Tóth Gabi megalázásával, förtelmes polgárpukkasztással indult a Megasztár
A Megasztár máris hozott pár emlékezetes pillanatot.
A jövő hét elején visszatér a nyár, aztán megmutatja a szeptemberi ősz az igazi arcát
Szerdán még akár 36 fokos kánikula is lehet.
A 3 leggyakoribb hiba az orchidea ápolásban, ami miatt soha többé nem hoz új virágot
Az ablakpárkányon díszelgő orchidea az egyik legmegtévesztőbb szobanövény: úgy néz ki, mint egy törékeny egzotikum, valójában viszont...
Baleset, defekt, útfoltozás okoz torlódást – több sztrádán sem sima a vasárnap reggel
Baleset történt az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, Kecskemét elkerülő szakaszán. A 94-es km-nél a belső sávot...
Több mint egymilliárd eurós segítség a gazdáknak
Több mint 1 milliárd eurós (mintegy 363 milliárd forintos) támogatási csomagot biztosít Franciaország azoknak a gazdáknak, akik jelentős...
Egykori élő show-s versenyző lánya is jelentkezett az X-Faktorba, lenyűgözte a mentorokat
Bagosi Alexa még a 2011-es évadban került be a legjobb 12 versenyző közé, most pedig 18 éves lánya próbált szerencsét a...
Példátlan felfedezést tettek a tudósok a Marson
A Mars mélyén húzódó magmarendszer létezése arra utal, hogy a bolygó a tektonikus lemezek hiánya ellenére is komplex geológiai...
Lannert Judit kifakadt a támadásokra, pedig sorra kapja a bírálatokat
Az újabb ellenzéki támadásokra reagált az oktatási miniszter vasárnap, miután napok óta egy 2023-as, manipulált rádiós nyilatkozata...
Drogcsempészek hajóját süllyesztette el az amerikai haditengerészet Ecuadornál
Ez már a negyedik hajó, amit az egyenlítői ország felségvizein küldtek a tenger fenekére.
Sport
Maszkos férfiak támadtak a Fradiváros-ügyről beszámoló szerkesztőre péntek este
Az eset az Elek Gyula Arénában történt, a Ferencváros azonnal reagált a megkeresésünkre.
Szoboszlai megunta a Liverpoolt? Idegen csapat nagymenőjével lépett kapcsolatba
"Szoboszlaival még mindig beszélünk. Azt mondták, hogy még soha nem láttak ehhez hasonlót.”
Összejöhet az álomigazolás: a Premier League sztárja Liverpoolba vágyik
Erre az edzője tett utalást.
Harry Kane klubváltása a címlapon, a Premier League-be hívják a Bayer München sztárját
A bajorok közben minden követ megmozgatnak, hogy megtartsák a német csatárt.
Szokatlan dolog történt az NB I-ben, a jelenet láttán vastapsban törtek ki az emberek
Nem akárhogy indult Dzsudzsák Balázsék mérkőzése szombat este.
Mourinho: „Azt hittem, a Betis játékosa meghalt a kispad előtt”
Zaklatott meccsen kapott ki a Real Madrid péntek este Sevillában.
Kikapott a Real Madrid: a csapat egyik világsztárját kiáltották ki bűnbaknak a Bernabéuban
Tizenhétszer lőttek kapura, de nem született gól.
Sokkal nagyobb a baj, felmérhetetlen következményei vannak a szupersztár bukásának
Egy hét után kiengedték a kórházból.
Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa
Oscar Piastrit megbüntette az FIA, Antonelli mellett két másik pilóta is a rajtrács végére került.
Verseny közben, tragikus balesetben halt meg a rutinos bringás
A szervezők azonnal felfüggesztették a viadalt.
Még Barcelonában is irigykedve néznék azt, ami a Ferencvárosnak összejött
Megtörik az Újpest átka az idény első NB I-es derbijén?
Kellemetlen helyzetbe került Tóth Alex a Bournemouthnál
Remélhetőleg jóra fordul majd a sorsa.
Bulvár
„Az anyósom kicserélte a zárat, amíg nyaraltunk” – Amikor hazaértünk, minden megváltozott
Egy nyaralás után különös meglepetés várta otthon a nőt: anyósa lecserélte a zárat, és ezzel egyértelművé tette, ki érzi magát igazán otthon a házban.
Kegy helyett végrehajtót kapott az éberkómában fekvő Katalin - Magyar Péter minisztereihez kiált segítségért az összetört édesanya
Tizenhárom éve ápolja éber kómás lányát egy magyar édesanya. Katalin most elkezdett magához térni, de a család tragikus helyzetbe került és a kormánytól várnak segítséget.
Percekkel ezelőtt jött a kormány bejelentése: hatalmas dologra készülnek, mindenki csak kapkodja a fejét
Belevágtak.
Furcsa jelenet a Kossuth téri tüntetésen, meglepő vendég gurult be biciklivel és utánfutóval
Furcsa dolog történt a szombati kormányellenes tüntetésen a Kossuth téren.
„Most is Orbán Viktor a miniszterelnök”: Kossuth téri bulira csábítják a baloldalellenes szavazókat
Pártpolitikától mentes rendezvénynek ígérik azt a fideszes médiaszereplők és az előző kormány körül eleddig szerepet vállaló politikusok, influenszerek által szombat estére meghirdetett, Kossuth téri ...
Készülnek a rendszerváltók: látványos bukást idézhetnek elő Orbán Viktor harcostársai
Az EU vezető gazdasági-politikai tagállamában választásra készülnek vasárnap: Szász-Anhaltban leomolhat az első dominó, ami az elemzők szerint újabb „felosztáshoz” vezethet, Európát ugyanis a 2015-ös ...
Kiderült, milyen lesz a 2026-os tél - A Super El Niño olyan időjárást hoz, amire senki sem számított
Kíváncsi vagy, milyen lesz a 2026/2027-es tél? A legújabb Super El Niño adatok sokkoló hóelőrejelzést mutatnak Európára. Mutatjuk, hol várható havazás!
Belehúztak a katonaságnál: már postázzák a behívóleveleket, ellentmondásban a szaktárca
A szövetségi kormány korábbi állításaival szemben a fiatal férfiak 2027 helyett már most postán kapják a behívókat a németeknél, hogy jelenjenek meg kötelező sorkatonai vizsgálaton. A minisztérium ell ...
Gyászol a zenei világ. Ma reggelre örök álomra hunyta a szemét az aranytorkú énekesnő
Elhunyt Cassandra Wilson amerikai dzsesszénekesnő, dalszerző és producer. A különleges, mély hangjáról ismert, kétszeres Grammy-díjas művész 70 éves volt. Wilson otthonában, a Mississippi állambeli Jacksonban, szer
Kapitány István bejelentette, kik kapnak tízmillió forintot
Lehet, hogy ön is köztük van!
Borzalmas tragédia történt
Sokan meghaltak egy bolíviai katonai bázison történt robbanásban.
Megválasztották a világ legszebbjét: a Miss World 24 éves nyertese 110 nőt utasított maga mögé – Fotók
Hatalmas izgalmak közepette ért véget a 2026-os Miss World: 111 ország szépsége közül végül egy 24 éves fiatal nő fejére került a korona.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


