Ezt olvasta már?


Két NB I-es edző alatt is megingott a kispad

A rossz tavaszi rajt miatt a diósgyőri Horváth Ferenc és a debreceni Leonel Pontes is aggódhat a jövője miatt, ráadásul a két gárda a hét végén egymás ellen játszik. (Pécsi Napilap)

A boon.hu szurkolói berkekből származó információra hivatkozva azt írja, inog a kispad Horváth Ferenc alatt. Elképzelhető, hogy már el is dőlt a szakvezető sorsa, de az is lehet, hogy a tréner ultimátumot kapott, miszerint a következő két bajnoki találkozón legalább négy pontot kell szereznie a DVTK-nak.

A Diósgyőr a válogatott mérkőzések miatti szünetig a Debrecennel és a Videotonnal csap össze az NB I-ben – mindkettővel idegenben. A Magyar Kupában szerdán a Ceglédet látja vendégül, miután az első mérkőzésen 1–0-s előnyre tett szert.

A regionális portál úgy értesült, a miskolci klubvezetőség szétnéz az elérhető edzők között (itthon és külföldön egyaránt).

A DVTK nem kezdte jól a tavaszt a bajnokságban: a Mezőkövesd vendégeként 3–0-ra kikapott, majd ugyancsak Mezőkövesden pályaválasztóként az MTK-tól 3–2-es vereséget szenvedett.

A korábban Szigetszentmiklóson, Kecskeméten, Pakson, Győrben és Székesfehérváron is dolgozó 43 esztendős vezetőedző 2016 júniusában vette át a DVTK irányítását Egervári Sándortól.

A bajnokságban hétvégén a szintén kiesés elől menekülő Diósgyőr, egy hétre rá pedig a Paks látogat a Nagyerdei Stadionba. Megkockáztatható, ha ezen a két mérkőzésen nem gyűjt hat pontot a Debrecen, Leonel Pontes könnyen kispad nélkül találhatja magát.

„Tudjuk, hogy nehéz helyzetben van a csapat – mondta Róka Géza, a Debrecen klubigazgatója a Nemzeti Sportnak. – Bízunk a szakmai stábban, és reménykedünk benne, hogy a Diósgyőr elleni hétvégi bajnokin eredményes taktikát dolgoz ki. Kétségtelen, fontos kilencven perc elé nézünk, a DVTK ellen muszáj győznünk.”

Ha a vezetők lépni szeretnének, és nem jön össze az áhított hat pont, keresve sem találhatnának jobb időpontot a váltásra, mint a Paks elleni meccs utánit. A bajnokságban a válogatott portugálok elleni világbajnoki selejtezője miatt hosszú szünet következik, lehetne rendezni a sorokat, lenne idő bemutatni az új vezetőedzőt, hacsak nem Herczeg András lesz ismét a beugró. A korábbi sikeredzőnél senki sem ismeri jobban a debreceni körülményeket, a tréner legutóbb is, Kondás Elemér távozása után bizonyította, nem esett ki az NB I ritmusából, két meccsen hat pontot gyűjtött az addig botladozó Lokival.

Fontos két hét előtt áll a debreceni csapat – Leonel Pontes legalábbis biztosan.

Forrás: nso.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Komoly vita után döntöttek a svájciak a szigorú bevándorlási korlátozásról

A svájci választók elutasították azt a népszavazási kezdeményezést, amely 10 millió főben maximálta volna az ország népességét, és...

Szupercellák alakulhatnak ki az országban vasárnap: piros riasztás is jöhet

Nem sok jóval kecsegtetnek a legfrissebb időjárási modellek.

Porba kell vetni? Ez az új bevonat vizet gyűjt a vetőmag számára

Kutatók egy olyan új vetőmagbevonatot fejlesztettek ki, amely egyszerre segíti a mag számára a vízmegőrzést és védi a csíranövényt a...

Az emberi robotok már az európai kapukon dörömbölnek

A robotika, különösen a humanoid robotok és a mesterséges intelligencia álltak a Bosh ConnectedWorld című technológiai kiállítás...

Így vették el egy tollvonással egy pesti magyar nő lakását: 33 milliót bukott, nem lehet behajtani

Csilla éveken át spórolt, hogy saját otthona lehessen, ám a XIII. kerületi lakás megvásárlása után kiderült: hiába fizetett ki 33...

A FIFA szerint műszaki hiba miatt nem látszott a lesanimáció Svájc-Katar meccsen

A hiba a szervezet szerint nem befolyásolta a videoasszisztens munkáját.

Szombaton megdőlt a napi szélrekord

99 kilométer/órával süvített.

NB I: Három távozót is bejelentett az eddig aktív MTK

Több játékosa távozását is bejelentette az átigazolási piacon eddig aktív MTK Budapest.

Orbán Ottó „maga volt a beat – maga volt a szabadság”

Kilencven éve született a XX. század második felének nagy költője, rá emlékezünk.

Fordulat jöhet az iráni konfliktusban: Trump szerint órákon belül aláírják a megállapodást

Trump szerint vasárnap aláírhatják az Iránnal kötött megállapodást, de Teherán még nem erősítette meg és a blokád is marad. A...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

0
0

Bulvár

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

0