Képregény rovat: A nyugdíjas Rozsomák kalandjai
Talán mindenki számára ismerős, a most márciusban mozikba kerülő Logan, Farkas eddigi legérdekesebb és egyben utolsó története. Azt viszont nem sokan tudják, hogy ez a film egy képregényen alapszik, amely a Vén Rozsomák kalandjait követi nyomon egy posztapokaliptikus Amerikában. - Pécsi Napilap -
Aki minimálisan ismert a Marvel képregényuniverzumában az biztosan találkozott, vagy hallott már az Old Man Logan-ről, amelynek igazából magyar fordítása nem is készült az évek során.. Mostanáig (!) ugyanis az Old Man Logan teljes eredeti története megjelenik magyarul, úgy három héten belül!
http://pokember.hu/index.php/19-hirek/772-mega-marvel-logan
Egy egyedi koncepció mentén tekinthetünk bele Rozsomák alternatív jövőjébe, amely a Marvel univerzum számos elemét olvasztotta magába, mint egy összekapcsolva szinte minden egyes szálát a képregény univerzumnak, olyan karakterek tűnnek fel – vagy csak vannak megemlítve, cameoznak - a képregényben, mint Ultron, Loki, Amerika Kapitány, Pókember, Hulk, Vasember, Vörös Koponya, Hangyaember és még sorolhatnám reggelig a különböző mindenki által ismert szuperhősöket.
Mark Miller -, aki mind a DC, mind a Marvel égisze alatt tevékenykedett (Swamp Thing, Ultimate X-Men, Polgárháború vagy éppen a Superman kalandjai és az Amerikai Igazság Ligája is a nevéhez kapcsolódik) - elképzelése egy teljesen új oldalról közelíti meg Rozsomákot, aki valóban, névrokona attitűdjeivel rendelkezik és olykor vadállat módjára viselkedik.
| Marki Miller, az Old Man Logan írója |
Most azonban Miller történetében egy csendes, pacifista, visszahúzódó, családos ember képében látjuk Rozsomákot, aki évek óta visszahúzva tartja halálos adamantium karmait mintegy vezeklésképpen, a sokáig előttünk titokban maradó, őt kísértő múlt árnyaiért, amellyel mélyen legbelül nem tud megbirkózni. Steve McNiven rajzai pedig hűen adják vissza a Miller által elképzelt pusztulás utáni világot, amelyben a remény meghalt, ami maradt az csupán a félelem, az elnyomás, a keserűség, a disztópia és a zsarnokai uralom.
A történet középpontjában tehát a már jócskán megöregedett Logan áll, aki farmer, férj, és szerető apa egyben. A cselekmény során kiderül, hogy a Szuperhős Holokausztot követően - ahol már csak a világ biztonságáért felelős szuperhősök maradványai és emlékei élnek - egy felperzselt, megosztott és posztapokaliptikus Amerika alternatív jövőjében játszódik a történet, ahol a felosztott Amerika bizonyos territóriumain földbirtokosok uralkodnak.
| A megosztott, posztapokaliptikus Amerika |
A nyugati-parton letelepedett Rozsomák az immáron Bruce Banner, azaz Hulk dédunokái által uralt földön él, akik havonta eljönnek, hogy behajtsák a lakbért a földjeiken élőktől. Ezt nehezen tudják kifizetni a helyi lakosok, hiszen a vérvonal alapból már radioaktív, zöld bőrszínű, amerikai redneck-ekhez hasonlító leszármazottai nem éppen a megalkuvás, engedékenység és empatikusság képviselői, sokkal inkább egyszerű, szűklátókörű és hataloméhes mutánsokként jelennek meg a képregényben. A hősi posztapokaliptikus, kalandokkal teli szürreális eposz itt veszi kezdetét, s majd itt is ér véget, de nem szeretném lelőni a poént.
Az így is szűkölködő Logan család, 20 éve először csúszik a bér kifizetésével, és a Hulk Banda, jól elgyepálja az ősz, ráncos Rozsomákot, aki fejben már legyilkolta életük megkeserítőit. De nem teheti, a múlt kísérti őt és ő ezért fogadalmat tett, nem húzza ki többet gyilkos fegyver karmait. Hiszen családja sincs tisztában múltjával, egykori X katona mivoltával és avval mit is tett a szuperhős holokauszt idején.. Hogy mi az, amely ennyire megviselte az erős, megrendíthetetlen, végletekig kemény Logan lelkét, jellemét? Az kiderült a képregénysorozat során!
| A Hulk Banda egy része |
Miután haladékot és sebeket adva a Hulk Banda továbbáll, az öregedés tüneteként jelentkező regenárciós képesség lassulása következtében ágyba került Logan-nek látogatója érkezi, az öreg Sólyomszem személyében. Sólyomszem is megöregedett, aki emellett meg is vakul, de az idő vasfoga rajta jobban meglátszik, mint ugye az amúgy is lassabban idősödő Logan-en. Pénz fejében munkát ajánl Rozsomáknak, aki ezt eleinte nem akarja elfogadni, arra hivatkozva, hogy Rozsomák már meghalt és ő soha többé nem válik állattá.
De végül a szükség úgy kívánja meg, hogy kénytelen elfogadni az ajánlatot, amiben foglaltak szerint, csak el kell fuvarozni Sólyomszemet Új Babilonba, az ország másik végébe, a Keleti-partra, amely az Elnök birodalma. Ha úgy tetszik egy "üzleti útról" van szó, amely keresztül-kasul vezet a veszélyekkel, ellenségekkel teli haldokló és sivár Amerikán keresztül. Sok veszély és kaland áll kettőjük előtt, amelyről az olvasót most nem fogom tájékoztatni.
| Logan és Sólyomszem |
Egy Harmadik Birodalomra hajazó, de posztapokaliptikus elemeket tartalmazó világot mutatnak be az alkotók, ahol egy megrökönyödött, öreg, múltjával hadakozó Rozsomák próbálja megtalálni a helyét és megbocsátani önmagának azért, amelyet az olvasó sok számon keresztül nem tud meg. Egy titkot, amelyben Logan borzalmas tetteket követett el a nagy Szuperhős Holokauszt alatt. Lenyűgöző, merész, szürreális, meglepő és izgalmas kalandra hív minket Miller az Old Man Logan-ben. Aki a filmre kíváncsi, mindenképpen olvassa el az ötletadó és inspiráló képregényt. Öreg Rozsomák nem vén Rozsomák.
lockkerdee
hírek innen, onnan
Új nemzeti ünnep jöhet, extra szabadnapot kaphatunk a nyár közepén
Ennek sokan örülnének
Belőttek egy óvoda ablakán Solymáron
A szobában éppen nem tartózkodott senki.
Erősebb forintot és csökkenő kamatokat hozhat a Tisza
Korszakos változások kapujában vagyunk az MBH Bank elemzői szerint. A magyar euróbevezetés reménye erősítheti a forintot és tovább...
Hamarosan osztalékot fizet a Richter, az MCC-vel külön állapodnak meg
Százhúszmilliárd forint osztalékot kapnak a Richter részvényesei, a gyógyszergyártó tavalyi nyereségéből. A nem-alapítványi...
Pep Guardiola kihagyta a PSG–Bayern BL-meccset: mindenki azon röhög, mit nézett helyette
Miközben mindenki a PSG és a Bayern elképesztő BL-meccsét nézte, Pep Guardiola egészen máshol tűnte fel.
Falnak mentek az álcázott Audival a Nürburgringen
Már úton az egyik legmenőbb Audi legújabb változata, azonban a fejlesztést az biztos nem segítette, hogy ütköztek az autóval.
Prémium moziélmény a kínai Audiban
Bemutatta első SUV-ját az Audi kínai érdekeltsége. Az AUDI EX7 élvonalbeli digitális tartalommal és lebegőfotelekkel kényezteti utasait,...
Az új VW nem engedi, hogy elveszítsd a jogsidat
Városi méreteit megőrizte, de helykínálatában és hatótávolságában komolyabb ambiciókat táplál a hagyománytisztelő formavilággal...
A rendőrök sem hitték el, mivel próbálkoztak a részeg autósok
Már-már vígjátékba illő az eset, amit a két ittas vezető hozott össze – addig ügyeskedtek, hogy mindketten a rendőrőrsön végezték.
Havi kétmillió forintért „paktált le” a DK a Fidesszel a Pest vármegyei közgyűlésben
A DK korábban leszavazta az alelnöki illetményeket, de megváltozott az álláspontjuk, miután kaptak egy alelnöki pozíciót.
Galambokra vadászott a solymári óvoda ablakán belövő férfi
Egy a környéken galambokra vadászó idős férfit állítottak elő a rendőrök, aki állítása szerint véletlenül találta el az ablakot....
Pénzeső a hétvégén: 4 csillagjegy akkor kap váratlan összeget, amikor a legkevésbé számít rá
Nem feltétlenül hatalmas összegről van szó, de pont jókor érkezhet valami, ami sokat javít a hangulaton.
Sport
A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után
Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.
Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája
Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába
BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó
Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.
Mint két nehézsúlyú bokszoló, úgy püfölte egymást a PSG és a Bayern a Bajnokok Ligájában
Kilencgólos első meccs, de semmi nem dőlt el.
Elegem van ebből, tönkreteszik vele a focit
Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss
Focitörténelem: Megszületett az új lesszabály első gólja egy profi bajnokságban - videó
A kanadai liga idei szezonjában nem les az, ami mindenhol máshol az.
BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó
5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.
Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle
Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.
Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett
Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.
Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás
Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?
Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni
Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.
NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos
Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.
Bulvár
Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.
Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val
Megérkezett Donald Trump rendkívüli bejelentése – nagyon súlyos a helyzet
Úgy tűnik, minden eddiginél súlyosabb a helyzet Iránban.
Újabb csapás érheti szerdán Orbán Viktort, frakciója akár az eddigi uniós támogatását is elveszítheti
1,58 milliárd forint léte a tét.
Elképesztő fordulat az olajpiacon. Az egyik olajhatalom döntése sokkalta az OPEC-et
Mi történt? A Reuters azt írja, hogy az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből (OPEC). A hírt az ország energiaügyi minisztere, Suhail Mohamed al-Mazrouei jelentette be. Részletek.
Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket
A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.
Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat
Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.
Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után
Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.
Azonnali közleménnyel jelentkezett a rendőrség – ez történt
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központ együttműködésével átfogó közlekedésrendészeti ellenőrzést hajtott végre a főváros több forgalmas útvonalán, aminek középpontjában a buszs
Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek
Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.
Sürgős riasztást adott ki az OTP, nem maradt hátra sok idő, minden ügyfelet érint
Fontos figyelmeztetés jelent meg az OTP oldalán.
Sajtótájékoztatót tartott a kamatdöntésről Varga Mihály, mire erős menetelésbe kezdett a forint. Mutatjuk, miket mondott
A jegybank elnöke Orbán Viktorról és az euró bevezetéséről is beszélt. Mi történt? A 444 azt írja, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa változatlanul, 6,25 százalékon hagyta az alapkamatot, amely február
Megszűnik a kormány könnyítése – Ezt már nem teheted meg a boltban hamarosan
A kormány még 2025 végén döntött arról, hogy ideiglenesen kibővíti egy támogatás felhasználási körét.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


