Ezt olvasta már?

K&H: aratnak az okoseszközös fizetések, óránként több mint 5500 tranzakciónál tartanak

Továbbra is nagyon lendületes növekedést mutatnak az okoseszközös fizetések a K&H-nál.


Karikó Katalin, Böjte Csaba és Szilágyi Áron is magas rangú állami kitüntetést kapott

Karikó Katalin és Szilágyi Áron a Magyar Szent István rend, Böjte Csaba a Magyar Becsületrend új kitüntetettje


hirdetés

Olyan példaképekre van szükség, akikkel egy nyelvet beszélünk, akikkel közös a történetünk, akik olyanok, mint mi, mégis többek és jobbak nálunk. Akikre úgy nézhetünk fel, hogy közben bennük magunkra ismerünk – mondta Novák Katalin államfő az augusztus 20-a alkalmából átadott állami kitüntetésekről szóló beszédében Esztergomban.

Magyar Szent István Rendet vehetett át Karikó Katalin kutatóbiológus és Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, míg a Magyar Becsületrendet Böjte Csaba ferences rendi szerzetesnek adta át az államfő. Novák Katalin kiemelte: mindhárom díjazottnak fontos a magyarsága, a közösségért dolgoznak, munkájukat szolgálatnak is tekintik.

Közös bennük az emberségük, a család fontossága, s hogy mindannyian az egy mindenkiért elv szerint élik életüket.

A köztársasági elnök Karikó Katalinról elmondta: olyan kutató, aki hitt abban, hogy ami a fejében gondolatként megszületett, még akkor is valódi, jó megoldás lesz a gyakorlatban, ha erről lebeszélik, elbátortalanítják. A nehézségekből tudott épülni, s ezt adja tovább a hozzá forduló fiatal kutatóknak is.

Szilágyi Áronról a köztársasági elnök kiemelte a Stipendium Peregrinum programhoz való csatlakozását. Mint mondta, Szilágyi Áron vállalta, hogy személyesen támogatja, segíti a fiatal tehetségeket, amit ő maga is megkapott. Példamutató abban is, ahogy Fair Play-díjasként az ellenfeleivel bánik, amilyen tisztelettel fordul a másik felé.

Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója azt vállalta, hogy az igazán nehéz sorban élő árva, vagy rossz körülmények között élő több ezer erdélyi gyereknek, fiatalnak nyújt otthont és családot. A jóság iránti elkötelezettséggel élő az életét, tudását pedig úgy adja tovább, ahogyan az általa felnevelt gyerekek is gondoskodnak a rászorulókról – fogalmazott Novák Katalin.







0

hírek innen, onnan

Visa: a magyarok több mint háromnegyede rendszeresen adományoz

Az adakozók több mint fele 5000 forint alatti, csaknem egyharmaduk 5-10 ezer forint közötti összeget adományoz.

Gyilkos csapdával várta a rendőröket az esztergomi robbantó

Az esztergomi robbantó halálos csapdával várta a rendőröket, hosszú alagutat is épített.

Rettenetes: Tóth Gabit komoly veszteség érte hétvégén

A hétvégi középdöntőben egyértelműen Szabó Fruzsina vitte el a show-t, így mestere, Pápai Joci méltán lehetett rá büszke. A többi...

Kiderült, ki az a nő, akinek a maradványait egy aligátor szájában találták meg

Egy erdőben élő hajléktalan nőt ölhetett meg az az aligátor, amit Floridában láttak emberi maradványokat vonszolva.

A szlovák exminiszterelnök hazaárulásnak tartja, hogy nem náluk épül a kínai akkugyár

Dübörög a választási kampány északi szomszédunknál.

Nagyon súlyos figyelmeztetést küldött az Ombudsman a pedagógusoknak

A pedagógusok munkabeszüntetése polgári engedetlenség formájában, valamint annak tudomásulvétele az érintett gyermekek jogaival...

Erre számíthatnak fizetéseik kapcsán a magyarok: sokan meglepődtek, ilyen is régen volt

Megszólaltak az elemzők a KSH ma kiadott, a keresetek alakulásáról szóló tájékoztatója után.

Friss hírek érkeztek a kórházba került Sophia Lorenről

A 89 éves Sophia Loren jelenleg a csípőműtétje után lábadozik, miután vasárnap balesetet szenvedett az otthonában és eltört a...

Antonio Banderas és Melanie Griffith lányának szépsége mindenkit megigéz: a 27 éves Stellát így ünnepelték

Antonio Banderas és Melanie Griffith ritkán látott családi fotókkal köszöntötték fel lányukat a szülinapján.

4+1 reggeli szokás sikeres emberektől, amik megváltoztatják az életed

Egyszerű, de hasznos tanácsok sikeres emberektől.

0

Sport

Hatalmas balhé tört ki a rangadón, félbeszakították a mérkőzést

Az Ajax szurkolói a mérkőzés felfüggesztése után is folytatták a rendbontást.

Szoboszlai-kritika: kormányos a gépházban, technikája finom, akár a selyem

Parádés osztályzatok, nem tud betelni a brit média honfitársunk játékával.

Beolvasott a szövetségnek, és lemondta a válogatottságot a Fehérvár játékosa

Szerinte a futball tönkretételén dolgoznak a pozícióban lévő emberek, a futballista pedig ebben nem szeretne részt venni.

Szoboszlaival továbbra sem tudnak betelni: a sarkazása egy szerelmi előjáték!

„Röhejesen jó játékos, egy évtizedre megoldja a gondjainkat.”

Meglepő dolgott mondott a győztes góljáról Lisztes Krisztián

A Kisvárda elleni meccs egyetlen gólszerzője szerint nincs hiányérzetük.

Visszavonul a hatszoros olimpiai bajnok

Visszavonul a hatszoros olimpiai és kilencszeres világbajnok német szánkós Natalie Geisenberger.

Három hónappal az esküvőjük után meghalt az angol kapus felesége

Szívszorító üzenetben búcsúzott a gyászoló férj.

Máté Csaba elárulta, hogy miért volt Fehérváron

Noha az utóbbi napokban egyre többet lehetett hallani arról, hogy Máté Csaba melyik csapat irányítását veheti át, a szakember a Sportálnak elárulta, a jövője még képlékeny. Abban pedig nem kell szenzációt keresn

A veretlenségét és az első helyet is elveszítette a Real Madrid a városi derbin – videóval

Az Atlético Madrid három fejesgóllal mattolta a Real Madridot, amely a 3–1-es zakó után a veretlenségét, valamint az első helyet is elveszítette.

A budapesti közönség megkapta, amire egész hétvégén várt

Angol házi döntő kilenc nyilassal megspékelve.

Döbbenetes botrány miatt szakadt félbe az egyik legnagyobb európai focirangadó - videó

A hazai csapat drukkerei nem bírták elviselni a vereséget.

0

Bulvár

Másfél éven belül eldőlhet, Európában marad-e Magyarország

Orbán Viktor és Nagy Márton is a növekedés évének hirdette meg 2024-et, de elkerüli-e az ország a következő években, hogy török vagy latin-amerikai spirálba kerüljön?

Trokán Nóra közleményt adott ki, miután senki nem fordult meg a testvérének a The Voice-ban

Trokán Nóra testvére, Magyar Elektra a The Voice színpadán omlott össze. 

Jelentősen csökken a benzin ára

A gázolaj ára viszont közel van a 700 forintos rémálomhoz.

Európa értetlenül áll Lengyelország döntése előtt, hogy leállítja az ukrajnai fegyverszállítást

Vajon ez a szorongás jele a lengyel kormányon belül az október 15-i választások előtt, vagy a Kijev és Varsó, a legmeghatározóbb európai szövetségesek közötti szakadás valós veszélye – teszi fel a kérdést a

Újabb részletek derültek ki az Olaszországban tengerbe fulladt magyarok tragédiájáról

A két férfi Livorno közelében közelében veszett a tengerbe.

Szívszorító titok Bujtor István haláláról: ezért nem merték elmondani a tragédia hírét a színészóriás édesanyj...

Idén már 14 éve nincs köztünk Bujtor István: az Ötvös Csöpi karakterét alakító színészlegenda emlékét máig őrzi az ország, ám az mind mai napig nem tisztázott, milyen betegség támadta meg a szervezetét. Hal

Eltűnhet hazánk legendás fűszere a boltokból, óriási a baj

A hazai fűszerpaprika nagy bajban van, és könnyen eltűnhet a boltok polcairól is.

Ismét terjedni kezdett a történelem egyik legpusztítóbb betegsége

A WHO szerint egy év alatt duplájára nőtt az esetszám.

Egy eltűnt kétéves kislányt találtak egy sötét erdőben - de nem volt egyedül

Szerda este 8 óra körül riasztották a rendőrséget, hogy eltűnt egy kétéves kislány.  

Hatalmas balhé tört ki a rangadón, félbeszakították a mérkőzést

Az Ajax szurkolói a mérkőzés felfüggesztése után is folytatták a rendbontást.

Gusztustalan dolgot tapasztaltak a 26 éves színésznőn halála előtt: förtelmes tünet kínozta az egykori szexszi...

Jean Harlowból sugárzott a szexualitás, korának egyik legnagyobb ikonja volt, akit nők ezrei utánoztak – halála előtti napokban azonban a színésznőn egy furcsa, egészen kiábrándító tünetet tapasztaltak a körül

0