Ezt olvasta már?


Karácsonyra felpörög az ingatlanpiac

Lélektani, érzelmi és adóügyi okai vannak, hogy sokan még az újév előtt lebonyolítják az ingatlanvásárlást. Az utóbbi esztendők tapasztalatai szerint karácsony és szilveszter között is sok adásvételi szerződést írnak alá, de az sem ritka, hogy szenteste kerül pont az üzlet végére.

Az ingatlanpiac decemberben rendre felélénkül, év végén rengeteg lakás cserél gazdát. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a trend alapvetően három tényezővel magyarázható.

„Előfordul, hogy valaki a gyerekét akarja meglepni vagy a családtagját akarja segíteni. Ez olyan, mint az eljegyzés, amit szintén sokan karácsonykor ejtenek meg. Mások még az adott adóévben ki akarnak költekezni, ezért nem akarják a következő évre csúsztatni az adásvételt. A harmadik lélektani dolog, amikor valaki új életet akar kezdeni, és ezt a naptárhoz köti valamilyen szinten” – mondta Gadanecz Zoltán.

A szakértő arról is beszélt, a november-december jellemzően mindig erős, csak szilveszter előtt érezni egy kis visszaesését, ugyanakkor ilyenkor a kevesebb megjelenő vevő agresszívebben szeretne döntést hozni.

A GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa úgy fogalmazott, hogy a decemberi dömping után január elején egy erős visszaesés érezhető az érdeklődők számában és aktivitásában.

„Már nincs az, hogy január 2-án ébred az ország. A második héten éledeznek az emberek, ilyenkor észlelik, hogy már nem szabad téli álmot aludni. Január közepétől pedig minden visszaáll a régi kerékvágásba. Nyáron augusztus utolsó két hete nevezhető uborkaszezonnak, télen ez inkább januárban jelenik meg. Érdekes viszont, hogy ez csak az utóbbi két évben jellemző, és várhatóan így lesz idén is” – magyarázta Gadanecz Zoltán.







0
0
0

hírek innen, onnan

Megnőtt és hadat üzent a gomboknak az új Mazda CX-5

Az új Mazda meglepően tágas, elég nagy a csomagtartója, és várhatóan nagyon tartós lesz, de nem ártott volna eleve hibátlan fedélzeti...

Nem is a kegyelmi botrány roppantotta meg a Fideszt?

Mire Magyar Péter feltűnt, már elvesztettek sok szavazót.

Peter Pellegrini sérelmezte Magyar Péter kijelentését, miszerint Magyarország saját magával szomszédos

A szlovák államfő szerint ez a retorika nem olyan, ami jószomszédi kapcsolatokhoz vezetne.

A Budapestre visszatérő Esterházy-kincsek miatt új kiállítóteret kaphat az Iparművészeti Múzeum, a Karmelitáról egyelőre csak álmodni mernek

Visszatérhetnek a fővárosba az Esterházy-kincsek – többek között erről beszélt a Népszavának az intézmény főigazgatója, Cselovszki...

Izrael a libanoni főváros déli külvárosát támadta, válaszul a Hezbollah csapásaira

Irán szerint nem maradhatnak válasz nélkül a csapások.

Részletes elemzés mutatja: már 2023-ra elvesztett 800 ezer szavazót a Fidesz

Koltai Mihály kutató a Medián adataira építve kimutatta, hogy a Fidesz bázisa már a Tisza Párt megjelenése előtt megroppant. A...

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető...

A szlovák államfő is bírálta Magyar Péter kijelentését

A magyar miniszterelnök korábban arról beszélt ugyanis, hogy Magyarország saját magával szomszédos.

Jászberényi Sándor: A béke pénzbe kerül

A Nincs tanulság legfrissebb epizódjában szerzőnk arról ír, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió a humanitárius segélyt, a...

Megdőlt az országos napi szélrekord: brutális lökéseket mértek Győrben

Megdőlt az országos napi szélrekord június 13-án - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap. A korábbi, óránkénti 97,6...

Perceken múlt az életük – sokkoló színpadi összeomlások és tragédiák a magyar sztárvilágból

Döbbent csend ült a Budapest Park több ezres közönségére, amikor a Loophia mindössze 25 éves énekesnője váratlanul összeesett a...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

0
0

Bulvár

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok

Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

0