Ezt olvasta már?


K&H: a fiatalok jelentős része borúsan látja a családalapítást

A fiatalok markánsan eltérően látják a családalapítási helyzetüket: az érintettek mindössze negyede számolt be kedvező változásról az elmúlt egy évben, 37 százaléka szerint pedig rosszabbak lettek a körülmények - derül ki a K&H ifjúsági indexéből.

53 százalékuk még együtt él a szüleivel, ez főleg a 19-25 éves korosztályra és a kisvárosokban élőkre jellemző. Mindössze 42 százalék érzi úgy, hogy elég ideje jut a családjára.

A huszonéves korosztályban alacsonynak mondható a házasodási kedv: a 19-25 éveseknek mindössze 5 százaléka, a 26-29 éveseknek pedig a 31 százaléka él házasságban. A fiatal nők több mint fele, 59 százaléka él párkapcsolatban, a férfiaknak csak a 46 százaléka mondta ezt – derül ki a K&H ifjúsági indexéből.

A 19-29 éves korosztályban markánsan eltérő vélemények születtek a családalapítási körülmények megítélésében, azaz három jól elkülöníthető táborba sorolhatóak a fiatalok. Az érintettek mindössze negyede – 25 százaléka – szerint változott kedvezően a családalapítási helyzet az elmúlt egy évben, míg a fiatalok 37 százaléka szerint rosszabbak lettek a körülmények. Közel ugyanennyien (38 százalék) gondolják úgy, hogy nem igazán volt változás az elmúlt egy évben a családalapítás körülményeit illetően.

A fiatalok ugyanakkor a jövőt pozitívabban látják: 34 százalékuk szerint a következő egy évben javulni fog a helyzet ebből a szempontból. Bár a negatívan gondolkodók aránya soha nem volt még ennyire alacsony, mint jelenleg, 20 százalékuk még mindig úgy érzi, hogy rosszabbak lesznek a körülmények jövőre. A diákok körében jóval nagyobb a pesszimisták aránya, 32 százalékuk számít kedvezőtlenebb helyzetre.

A fiatalok több mint fele, 53 százaléka él még együtt a szüleivel, és ez főleg a 19-25 éves korosztályra, valamint a kisvárosokban élőkre jellemző. A diákok döntő többsége szintén nem hagyta még el a családi fészket: 78 százalékuk él a szülőkkel, míg az aktív keresők közel fele, 43 százalék élvezi a szülői ház kényelmét. A kutatásból az is kiderül, hogy a szülőkkel való kapcsolatot általában pozitívan értékelik a megkérdezettek, a fiatalok több mint fele kifejezetten jónak vagy jónak találja.

Nagyon sok fiatal találta kevésnek azonban a családra fordítható időt. A megkérdezettek mindössze 42 százaléka tud elegendő időt tölteni a családjával, ez az eredmény az utóbbi 2 év legrosszabb értéke. A kisvárosban élők közül viszont az átlagnál többen tudnak elegendőt időt tölteni a családjukkal.







0
0
0

hírek innen, onnan

Bébiszitterkedni utaztam ki, többször hazajöttem, de ma már Hollandia az otthonom

Witte Zsófi fitoterapeuta, természetgyógyász tizenhat évvel ezelőtt, huszonegy évesen ült fel életében először repülőre, és kötött...

Légiósok: Kovács Bendegúz duplázott, Eppel gólt szerzett, míg Sallói gólpasszal jelentkezett - videók

Gazdag Dániel vesztes mérkőzésen mutatkozott be új csapatában, a New England Revolutinonben.

Nyugodt vasárnap után visszatér a hőség, majd lehűlés érkezik

Vasárnap többórás napsütésre és 24–28 fokra számíthatunk. A Nyugodt vasárnap után visszatér a hőség, majd lehűlés érkezik...

Szinte mindig a munkavállalókra hárítják a munkáltatók a munkahelyi balesetekkel kapcsolatos felelősséget

Négy év csökkenés után ismét emelkedett a munkabalesetek száma Magyarországon: 2025-ben 21 252 esetet jelentettek, 65-en munka közben...

4 csillagjegy nehéz időszak után: Végre új fejezet kezdődik az életükben

Négy csillagjegy végre fellélegezhet: egy régóta húzódó, nehéz időszak érhet véget az életükben. A problémák lassan...

13 étel, ami segít megőrizni a májad egészségét

A máj védelmét a szakértők szerint nem egy gyors kúra, hanem a hosszú távon követett, kiegyensúlyozott étrend szolgálhatja. A...

Ment a BMW-s, mint a meszes, mégis az opeles húzta a rövidebbet

Egyes autósok úgy értelmezték a tanévkezdést, hogy még jobban a gázra kell lépni. Tévedésük sokba fájt.

Az elégtelen termékenység hatása az életszínvonalra

Egyre több közgazdász szerint az elégtelen termékenység érdemben nem csökkenti az életszínvonalat ahhoz képest, mintha  elégséges...

Reagált Zelenszkij, miután Putyin fegyverszünetet rendelt el: Ukrajna is korlátozza a katonai csapásokat

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegram üzenetküldő alkalmazásban közölte, hogy beszélt az orosz fővárosban tárgyaló...

A görögök az ókor óta eszik, mi gyomként irtjuk: ez az omega-3-ban gazdag növény nálunk is megterem

A kövér porcsin nálunk gyomnövény, pedig ehető és omega-3-ban gazdag. Mutatjuk, hogyan ismerheted fel, fogyaszthatod és termesztheted otthon.

Mit látsz meg először a képen? Legfőbb erősséged és gyengeséged mutatja meg

Nézd meg ezt az optikai illúziót, és jegyezd meg, mit látsz meg először! A játékos személyiségteszt megmutatja egyik erősségedet és...

Majka és ByeAlex egymillió forintot ajánlott fel egy beteg kisfiúnak az X-Faktorban

A Party Őrség formáció egy Örs nevű, lebénult kisfiú gyógykezelésére gyűjtött a tehetségkutatóban. A fiú éves rehabilitációja 10...

0

Sport

Maszkos férfiak támadtak a Fradiváros-ügyről beszámoló szerkesztőre péntek este

Az eset az Elek Gyula Arénában történt, a Ferencváros azonnal reagált a megkeresésünkre.

Szoboszlai megunta a Liverpoolt? Idegen csapat nagymenőjével lépett kapcsolatba

"Szoboszlaival még mindig beszélünk. Azt mondták, hogy még soha nem láttak ehhez hasonlót.”

Harry Kane klubváltása a címlapon, a Premier League-be hívják a Bayer München sztárját

A bajorok közben minden követ megmozgatnak, hogy megtartsák a német csatárt.

Mourinho: „Azt hittem, a Betis játékosa meghalt a kispad előtt”

Zaklatott meccsen kapott ki a Real Madrid péntek este Sevillában.

Szokatlan dolog történt az NB I-ben, a jelenet láttán vastapsban törtek ki az emberek

Nem akárhogy indult Dzsudzsák Balázsék mérkőzése szombat este.

Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa

Oscar Piastrit megbüntette az FIA, Antonelli mellett két másik pilóta is a rajtrács végére került. 

Verseny közben, tragikus balesetben halt meg a rutinos bringás

A szervezők azonnal felfüggesztették a viadalt.

Még Barcelonában is irigykedve néznék azt, ami a Ferencvárosnak összejött

Megtörik az Újpest átka az idény első NB I-es derbijén?

Kellemetlen helyzetbe került Tóth Alex a Bournemouthnál

Remélhetőleg jóra fordul majd a sorsa.

0
0

Bulvár

„Az anyósom kicserélte a zárat, amíg nyaraltunk” – Amikor hazaértünk, minden megváltozott

Egy nyaralás után különös meglepetés várta otthon a nőt: anyósa lecserélte a zárat, és ezzel egyértelművé tette, ki érzi magát igazán otthon a házban.

Kegy helyett végrehajtót kapott az éberkómában fekvő Katalin - Magyar Péter minisztereihez kiált segítségért az összetört édesanya

Tizenhárom éve ápolja éber kómás lányát egy magyar édesanya. Katalin most elkezdett magához térni, de a család tragikus helyzetbe került és a kormánytól várnak segítséget.

Furcsa jelenet a Kossuth téri tüntetésen, meglepő vendég gurult be biciklivel és utánfutóval

Furcsa dolog történt a szombati kormányellenes tüntetésen a Kossuth téren.

„Most is Orbán Viktor a miniszterelnök”: Kossuth téri bulira csábítják a baloldalellenes szavazókat

Pártpolitikától mentes rendezvénynek ígérik azt a fideszes médiaszereplők és az előző kormány körül eleddig szerepet vállaló politikusok, influenszerek által szombat estére meghirdetett, Kossuth téri ...

Kiderült, milyen lesz a 2026-os tél - A Super El Niño olyan időjárást hoz, amire senki sem számított

Kíváncsi vagy, milyen lesz a 2026/2027-es tél? A legújabb Super El Niño adatok sokkoló hóelőrejelzést mutatnak Európára. Mutatjuk, hol várható havazás!

Belehúztak a katonaságnál: már postázzák a behívóleveleket, ellentmondásban a szaktárca

A szövetségi kormány korábbi állításaival szemben a fiatal férfiak 2027 helyett már most postán kapják a behívókat a németeknél, hogy jelenjenek meg kötelező sorkatonai vizsgálaton. A minisztérium ell ...

„Eddig és ne tovább.” – Magyar Péternek üzennek a Kossuth térről

Magyar Péternek és a Tisza politikusainak üzennek a szombati Kossuth téri demonstráció szervezői. Huth Gergely szerint „eddig és ne tovább”, Magyarország pedig nem lehet „a Ruff Bálintok, Tarr Zoltáno ...

Gyászol a zenei világ. Ma reggelre örök álomra hunyta a szemét az aranytorkú énekesnő

Elhunyt Cassandra Wilson amerikai dzsesszénekesnő, dalszerző és producer. A különleges, mély hangjáról ismert, kétszeres Grammy-díjas művész 70 éves volt. Wilson otthonában, a Mississippi állambeli Jacksonban, szer

Borzalmas tragédia történt

Sokan meghaltak egy bolíviai katonai bázison történt robbanásban.

Rendkívüli! Most jött a bejelentés a magyar autósoknak: óriási változásra készül a kormány

A kormány azon dolgozik, hogy az elszabaduló világpiaci árak mellett is hatékony és célzott segítséget tudjon nyújtani az autósoknak.

0